galéria megtekintése

Szabadságsarc

Az írás a Népszabadság
2014. 12. 31. számában
jelent meg.

Népszabadság

A kormány ugyan nem szorul tanácsra, ha új adók kreatív kivetéséről van szó, de azért mi csokorba szedtünk néhány olyan javaslatot, amelyet eddig még a kabinet sem lépett meg.

LÉPÉSADÓ Mivel a sok kicsi sokra megy filozófiára épülő adórendszerek nemzetközileg a legsikeresebbek közé tartoznak, magától értetődő a lépésadó bevezetése. A modern Magyarországon már egyre többeknek van ilyen számlálóval felszerelt okostelefonja, az alapján a megtett úttal arányos lépésadót lehetne kivetni a járdák koptatásáért. Akik nem tudják mérni lépéseiket, azok átalánydíjat fizethetnek. A tervezet előnye: a Fidesznek fontos nyugdíjas szavazók, illetve a szolgálati autóval járó miniszterek nagyrészt mentesülnek a fizetés alól.

JÁRDAADÓ Amennyiben a lépésadó ötlete túl nagy ellenállást váltana ki, a dugódíj mintájára be lehet vezetni a szűkebb kört érintő járdaadót bizonyos kiemelt, nagy forgalmú belvárosi utcák tehermentesítésére. A Váci utcára, az Andrássy útra, a kiskörúton belülre betérő gyalogosok fejenként, egy alkalommal 50 forintért haladhatnak át az adott utcákban. Az áthaladáshoz a gyalogosoknak egy beléptetőkapu-rendszeren kellene áthaladniuk, ennek beszerzését a területen már tapasztalatot szerző Deutsch Tamásra lehet bízni.

 

SZINGLIADÓ Egyszerűen érthetetlen, hogy a nap mint nap a magyarság gyarapodásán munkálkodó kormány és miniszterelnöke még nem vezette be a szingliadót. Az évente fejenként százezer forintos teherrel rá lehetne kényszeríteni a nemzetellenes, bohém életüket élő víg agglegényeket és hölgyeket, hogy végre felelősségteljes állampolgárként álljanak be a csatasorba és alapítsanak családot. Az adó bevezetésével kapcsolatos kommunikációt a szingli életmód nagy szakértőjére, Mikola Istvánra lehet bízni. Az adóelkerülés megakadályozása érdekében a pároknak az ifjú kereszténydemokraták illetékes helyi szervezeténél kell életvezetési teszteket kitölteniük.

KÖVÉRSÉGI ADÓ Tudták, hogy a Magyarország elpusztításán munkálkodó, balliberálisok támogatta drogmaffiánál mi a veszélyesebb? A túlsúly. A magyar a visegrádi régió legkövérebb népe, a szív- és érrendszeri betegségek pedig a fő halálokok közé tartoznak nálunk, illetve a megbetegedések óriási, százmilliárdos többletköltséget okoznak az egészségügyi kasszának. Szükséges, hogy a minden állampolgárt chipsadóval, trafikokkal féltve óvó kormány itt is lépjen valamit. A számításnál Orbán Viktor miniszterelnök adott év január 1-jén mért súlyát kell magasságarányosan a magyar test ideális tömegeként alapul venni.

A túlsúlyadó számításakor a miniszterelnök aktuális testtömegét kell ideálisnak venni
A túlsúlyadó számításakor a miniszterelnök aktuális testtömegét kell ideálisnak venni

KÖRNYEZETVÉDELMI TERMÉKDÍJ UFÓKNAK Néhány éve azonosítatlan repülő tárgyakat, egészen pontosan egymástól azonos távolságra repülő, fényes pontokat véltek látni Békés megyében. S ugyan az tarthatatlan, hogy a magyar légtér idegen civilizációk műveleti területe legyen, de ha már megakadályozni nem tudjuk a repkedést, szedjünk be környezetvédelmi termékdíjat a teret és időt hajlító járművek után. A magyar levegő, a magyar tér és a magyar idő nem lehet csak úgy mindenféle jöttmentek játékszere – különösen vasárnap. Az adó mértéke 27 százalék lenne, összhangban a honi áfarendszerrel – mégiscsak forgalmi típusú adóról van szó. A kabinet a szerencsejáték és a dohány-nagykereskedelem mintájára létrehozhatja a „megbízható” azonosítatlan repülő tárgyak kategóriáját, s a mindenkori gazdasági miniszter saját hatáskörben dönthetné el, melyik ufó kerülhet ebbe a körbe.

KAMUADÓ És végül, de messze nem utolsósorban, adót kéne kivetni a hazugságra. A nettó, pacekba nyomott, otromba valótlanságokra, csak azért, mert az adott pillanatban az illetőnek az az érdeke. Hej, egy-egy rezsifórumon mennyi pénzt lehetne így beszedni... Mivel a politikai közbeszédben legalább annyira elterjedt, mint az interneten keresztüli telefonálás, a hazugságadót a füllentésekre, csúsztatásokra, sunnyogásokra, mellébeszélésre is szükségesnek látjuk kiterjeszteni. A rezsicsökkentés szó kimondása automatikus büntetőadót von maga után. Adót kéne kivetni az internetadót, drogtesztet követelőkre, a civilek zaklatóira. Adót kéne kivetni a felelőtlen, demagóg politikai közbeszédre.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.