galéria megtekintése

Mégsem szállt rá Süti nénire a NAV

Az írás a Népszabadság
2015. 04. 20. számában
jelent meg.

2 komment


Rab László
Népszabadság

A 85 éves Merk Lajosnénak nem gyűlt meg a baja a NAV-val, senki nem akarja megbüntetni azért, mert a süteményeit árulja a Nyugati pályaudvar előtt. Irénke néninek megvannak a sejtései arról, hogy ki akart vele kibabrálni, amikor egy éve kitette a Facebookra, hogy 3 millió forintra büntették, mert nem adott blokkot, nincs engedélye a Nyugatinál árulni, meg aztán munkanélküliként „kereső tevékenységet folytat”.

A poszt azt is tartalmazta, hogy körülbelül 1,5 millió forint adóhiányt okozott az országnak, és további 1,5 millió forint pénzbüntetést kapott. Ezután jött a kérés, hogy mindenki ossza meg a gonosz NAV-ra vonatkozó történetet, ezzel is segítse a nénit. Több mint 20 ezren tettek eleget a felkérésnek – ám most kiderült, hogy egy szó sem igaz az egészből. Ezt kérdésünkre Merk Lajosné személyesen is megerősítette.

Merk Lajosné és a portéka
Merk Lajosné és a portéka
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Azt is hozzátette, csupán sejtése van róla, mi állhat a háttérben, de nem biztos benne,márpedig nem szeretne senki hozzá közel állót meggyanúsítani. Az idős hölgy – akit a környéken csak Süti néninek neveznek – Farmosról jár Budapestre. Ez oda-vissza napi öt órát vesz igénybe vonaton, amihez hozzá kell adni azt a 30-30 percet, amit az állomásra való kibattyogással és a hazamenetellel eltölt. – Nem vagyok félős, a dédunokáim segítenek kicipelni a sütiket a vonathoz – mondta, és közel húszkilósra becsülte azt a pakkot, amivel nap mint nap útra kel.

 

Három éve árulja pudingos, baracklekváros és kókuszos süteményeit a Nyugatinál. Amiben az a legszebb, hogy a vonat a Keletibe érkezik, Süti néninek még át is kell buszoznia a Nyugatiba. Azért ragaszkodik annyira ehhez a pályaudvarhoz, mert éveken át Veresegyházról járt be, csak aztán családi okok miatt költöznie kellett. Farmoson jól érzi magát, a süteményt azért árulja, hogy kiegészítse a családi büdzsét.

Éjfél után ér haza mindennap. Csak a farmosi járdákra haragszik igazán. Amúgy élvezi, amit csinál, a sütijeit megveszi a nép, most pedig, hogy kitört a Facebookon a gyalázat, sokan együttérzésüket fejezik ki.Mire elmondja, szerencsére kacsa volt az egész, köszöni szépen a vásárlást. Korán reggel kel, összeállítja a süti alapanyagát, ebéd után indul. A vonaton kipiheni magát. Azelőtt, az aktív éveiben a Chinoinban dolgozott, beszerző volt.

– Boldog vagyok, hogy tudom csinálni – mondta mosolyogva. – Nem hagyom el magam. Örülök neki, hogy ízlik a sütim, és hogy pár kedves szót kapok a vevőimtől. Mi kell több az embernek ennél? Mindenkinek azt üzenem, hogy ne aggódjon értem, mert nincs velem semmi baj. Na, mindegy, ezt is túléljük valahogy.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.