galéria megtekintése

„Ismerjük a Fidesz bosszúállását, nem akarunk Esztergom lenni”

Az írás a Népszabadság
2015. 08. 17. számában
jelent meg.


Hajba Ferenc
Népszabadság

Lemondott önkormányzati képviselői mandátumáról a tavaly Tapolca polgármesterének megválasztott jobbikos Dobó Zoltán, párttársa, Rig Lajos pedig időközi voksoláson országgyűlési képviselőként kapott bizalmat. Utódaikat augusztus végén választják meg. Tapolcán politikailag pikáns helyzet alakult ki.

– Megérte lemondania az önkormányzati képviselői helyről? – kérdezem Dobó Zoltánt, aki meg is tarthatta volna mandátumát.

– Még nem tudom, de így volt tisztességes – válaszolja. – Ha ezzel segíthetek bejutni a testületbe egy újabb jobbikosnak, kötelességem megtenni. Ráadásul nem biztos, hogy lett volna elegendő időm mindkét feladatra.

– De azért van kockázata ennek a lépésének?

 
Kampányüzemmódban. A szocialista jelöltek reklámanyagai
Kampányüzemmódban. A szocialista jelöltek reklámanyagai
Koncz György / Népszabadság

– Van. A testületben most öt fideszes, egy szocialista, egy független és három jobbikos dolgozik. Ha a Fidesz mindkét helyen nyerne, többségbe kerülne, azt pedig az eddigi tapasztalatból tudjuk, ez hová vezet. Ők nem egyeztetnek, erőből politizálnak.

– Akkor önöknek a szocialisták győzelme is sokkal jobban jönne, mint a kormányzópárté.

– Mi magunk szeretnénk győzni, de minden ésszerű párbeszéd eredményes lehet. Túl kicsi ez a város ahhoz, hogy a politikai nézetkülönbségek mentén széthasadjon, és működésképtelenné váljon. A szocialistákkal teljesen más az alapfilozófiánk, a világképünk, nem járunk együtt teniszezni sem, de a város érdekében velük szót lehet váltani, s a vitáinkban nincs gyűlölet és asztalcsapkodás. Nem véletlenül kértem fel az ő elnöküket alpolgármesternek, aki ezt a megbízatást el is fogadta. De a bizottságok kialakításánál a Fidesznek is kedveztünk, ám tőlük inkább csak ellenkezésre számíthatunk.

– Az MSZP Tapolcán sem a Jobbik szatellitpártja, nem kötöttünk paktumot, de azokban az ügyekben, melyek a város érdekeit szolgálják, nem kötekedünk vele, s nem próbálunk megakadályozni előnyös helyi kezdeményezéseket – erősíti meg Árvai Gábor, az MSZP nemrég megválasztott elnöke. – Ismerjük a Fidesz bosszúállását, tudjuk, hogy megbünteti azokat a településeket, amelyek nem az ő jelöltét választották polgármesternek. Nem akarunk Esztergom lenni, ezért is szeretnénk megakadályozni, hogy a két körzetben a Fidesz embere győzzön, mert akkor könnyebben lassíthatják a város fejlődését.

Bárkivel beszélünk Tapolcán, egyre erősödik az a meggyőződésünk, hogy ebben a városban a Fidesz a Jobbiknak, illetve polgármesterének a legelvadultabb ellenfele. Természetesen a Fidesz jelöltjeit is kerestük, de felkéréseinkre nem reagáltak.

Tapolcán tovább bonyolítja a helyzetet, hogy az induló jobbikosok, valamint a párton kívüli, de a szocialisták és a liberálisok által támogatott két jelölt, Kránicz András és Sásdiné Verebélyi Margit Hajnal mellett a Fidesz is függetlenként küldi ringbe Ács Jánosnét és Horváthné Somogyi Ildikót. Rajtuk kívül két olyan független jelölt is indul, akik a városban közismert jobbikosok voltak, egyikük a párt tapolcai szervezetének alapító elnöke.

– Nekik a Dobó nem eléggé véres szájú – magyarázza egy férfi a kórház előtt. Mikor Dobónál érdeklődünk a két jelölt iránt, visszakérdez.

– Maguk szerint kinek áll érdekében az ő indulásuk?

– A Fideszre gondol? Bólint.

Dobó Zoltán polgármester
Dobó Zoltán polgármester
Koncz György / Népszabadság

Az MSZP és a Magyar Liberális Párt két jelöltje éppen bemutatkozófilmjét forgatja, amikor találkozunk velük. Kránicz András villamosmérnök jó szerencsével köszön, pár hétig még a MAL munkatársa, aztán munkahelyet vált. Ő tavaly is indult a baloldal színeiben, az önkormányzati választáson, s 25 százalékkal a harmadik lett. Fő programja a munkahelyteremtés. Sásdiné Verebélyi Margit Hajnal egészségügyi szakasszisztens, ő természetesen főleg arra fókuszál, hogy kapja vissza a kórház az aktív ágyait.

– Emellett egyetértek azzal is, hogy itt alakítsák ki a tervezett tüdőrehabilitációs intézetet a barlang gyógyászati lehetőségeinek kihasználásával – mondja.

Dobó Zoltán az irodájában a függetlenként induló Fideszesek szórólapját mutatja. Biztonságos egészségügyi ellátást követelnek rajta a tapolcaiaknak.

– Könyörgöm, ők vitték el innen az aktív ágyakat, aztán amikor főszervezésünkben az egész város tiltakozott ellene, akkor sem álltak Tapolca mellé – mondja.

A Veszprém megyei liberálisok elnöke, Mezriczky Bea, aki a Fidesz kétharmadát megdöntő veszprémi Kész Zoltán győzelméhez kampánymunkájával jelentősen hozzájárult, most Tapolcán kampányol.

– Kötöttek valamilyen írásos megállapodást a két közös jelölttel arról, hogy a liberálisok érdekeit is képviselik, ha nyernek? – kérdezzük tőle.

– Nem kötöttünk, bízunk egymásban.

A DK nem szállt be a küzdelembe, pedig felajánlottak neki egy jelölti helyet a kettőből.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.