Az írás szerint végül egy olyan fiú okozta a tanár vesztét, aki a gondos előkészületek ellenére is beszélni kezdett: elmondta édesapjának, mik történnek S. tanár úrnál. A 444. hu szerint az édesapa felvette a kapcsolatot egy másik érintett fiú szüleivel, s együtt keresték fel az osztályfőnököt. Mivel a gyerekeket nem akarták kitenni a hatósági eljárással járó traumának, úgy döntöttek, elég, ha csak eltávolítják a férfit az iskolából. Lényegében ultimátumot adtak neki, mire hirtelen felmondott. Később televíziós szerkesztőként dolgozott tovább – ifjúsági programokkal foglalkozott. A köztévénél kulturális területen vezető lett, s állami kitüntetéssel is elismerték a munkáját. Mindeközben a televíziónál is gyanúba keveredett. A 444.hu elérte a férfit, aki az iskolai eseteket elismerte, ám azt állította, azután soha többé nem közeledett fiatalokhoz.
A riport nyomán egyebek mellett arra próbáltunk választ keresni: miként fordulhatott elő, hogy a történtek csak 25 év elteltével kerültek nyilvánosságra? Mi a magyarázata annak, hogy egy híres, ismert oktatási intézmény és annak egy pedagógusa a hatóság megkerülésével próbált megoldást keresni az ügyben? Miként fordulhatott elő, hogy azután sem történt semmi, hogy a férfi, már televíziósként, újra gyerekekkel foglalkozott?
Mindez már csak azért is érdekes, mert az iskola egy akkori diákja – aki névtelenséget kérve nyilatkozott lapunknak – azt mondta: ha nem is nyílt titok volt, de azért sokan tudtak S. tanár úr „különös” dolgairól. Úgy fogalmazott: „Már felnőtt fejjel hallottam újra S.-ről, és nem akartam elhinni, hogy ifjúsági programokkal foglalkozhatott, magas állami kitüntetésben részesült, elismert szakemberként zavartalanul élheti az életét”.
Sikerült elérnünk azt az igazgatót, aki akkoriban irányította az iskolát, amikor S. ott tanított. A 75 éves, a szakmában rendkívül elismert szakember azt kérte, hogy a nevét ne írjuk le: attól tart, hogy ha általa beazonosíthatóvá válik az iskola, akkor az károkat okozna az intézménynek, s talán még a ma ott tanuló diákoknak is. (A neten egyébként a 444 riportja után pillanatok alatt beazonosították az iskolát és S.-t is.) A volt igazgató a történtekről az állította: nem tudott arról, hogy S. „mocskos dolgokat művelt volna a diákokkal”. Azt viszont nem vitatta: S. valóban váratlanul és hirtelen hagyta el az iskolát.
– Ezt azzal indokolta, hogy a tévénél kapott állást, s ez, mint utóbb kiderült, így is történt, szóval nem volt különösebb okom gyanakvásra – mondta a volt igazgató, aki kérdésünkre leszögezte: – Ha tudtam volna a történtekről, akkor azonnal a hatóságokhoz fordultam volna.
Szerettük volna elérni azt a pedagógust, aki a riport szerint rábírta S.-t arra, hogy távozzon, de nem jártunk sikerrel. A Facebookon ugyanakkor az eset egy ismerője azt írta: szerinte a pedagógus és a szülők is helyesen jártak el, hiszen a tanárt eltávolították és rábírták, hogy vállalja, nem tanít többé, a gyerekeket pedig megvédték az akkor különösen elviselhetetlen büntetőeljárás megaláztatásaitól.
Azzal viszont, hogy akkor nem tettek feljelentést, nem csak a gyerekeket óvták meg: S.-t is megkímélték attól, hogy felelősségre vonják tetteiért. Magyar György ügyvéd lapunk érdeklődésére úgy fogalmazott: „Ez a cselekmény természetesen a nyolcvanas évek végén is bűncselekménynek számított. A tanár büntetőjogi értelemben való felelősségre vonására azonban már nincs lehetőség, mivel a bűncselekmény az eltelt 25 év alatt elévült”.
– Megvan az esélye annak, hogy a szülők, tanárok többsége hasonló esetben ma éppúgy nem tenne feljelentést, mint az idézett ügy szereplői – mondta lapunk érdeklődésére Szigeti Vera pszichológus. A szakember szerint ugyanis a hasonló esetekben indult eljárások többsége ma is újra traumatizáló hatású, a rendőrök, ügyészek, jogászok zöme még mindig nem kellően felkészült, az illetékes hatóságok nem ügyelnek eléggé például az áldozatok lelkiállapotára és adataik védelmére.
Mindezt tetézi – tette hozzá –, hogy a hasonló esetekben nehéz a bizonyítás, a hatóságoknál pedig sokszor túl könnyen „elakadnak ezek az ügyek”.
A pszichológus megjegyezte, függetlenül attól, indul-e vizsgálat, az rendkívül fontos, hogy az áldozatok minden segítséget megkapjanak a traumák feldolgozásához. Szigeti Vera kiemelte azt is: az iskolákban beszélni kell arról, hogy ilyen esetek megtörténhetnek, a gyerekeknek pedig tudniuk kell, ilyenkor kihez fordulhatnak.
Ez utóbbi kapcsán Hyross Virág ügyvéd úgy fogalmazott megkeresésünkre: fontos a sértettek figyelmét felhívni arra, hogy a jelenleg hatályos Btk. már lehetőséget ad arra, hogy nemi erkölcs elleni bűncselekmény esetében a 18. életév betöltéséig az elévülési idő ne kezdődjön meg, így az elévülés időtartama is kitolódik.
Megkerestük Mendrey Lászlót, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnökét, akitől egyebek mellett azt kérdeztük: megteheti-e egy tanár, egy iskola, hogy hasonló esetről értesülve nem fordul a hatóságokhoz? Szabad-e elfogadni azt a szülői kérést, hogy az áldozat érdekében ne legyen ügy az esetből? Egyáltalán: létez nek-e protokollok hasonló esetekre? Az érdekvédelmi szervezet vezetője – előrebocsátva, hogy a konkrét esetet nem ismeri – ezt válaszolta:
– Nincs ilyen esetekre vonatkozó szabályozás, de alapesetben, ha az iskolával, diákokkal kapcsolatos törvénysértésről, bűncselekményről szerez tudomást egy pedagógus, akkor értesítenie kell felettesét. Persze ez sem olyan egyszerű, mint amilyennek látszik, hiszen tudni kell például, mi számít bűncselekménynek. Eközben figyelembe kell venni azt is, hogy egy-egy alaptalan vád, indokolatlan vizsgálat legalább akkora károkat okoz, mint egy szőnyeg alá söpört eset. Abból azt alapvetésből kell kiindulni, hogy mi a gyermek elsődleges érdeke. Ennek megítélésében megkerülhetetlen a szülők, és nélkülözhetetlen az iskola szerepvállalása.
