galéria megtekintése

Rogán: Ma Magyarországot külső támadások érik

13 komment

MTI

Országvédelmi akcióterv, országfejlesztési koncepció és egységes családtámogatási terv megalkotására készül a Fidesz-KDNP-frakció jövő évi évadnyitó ülésén - mondta Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője az MTI-nek adott interjújában. A politikus arról is beszélt, az Egyesült Államok "nyomásgyakorlása" mögött az EU és Amerika közötti szabadkereskedelmi egyezmény ügye állhat. Kifogásolta egyúttal, hogy a sajtóban zajlanak a Fidesz belső vitái.

Rogán Antal 2015 egyik fontos feladatának nevezte egy úgynevezett országvédelmi akcióterv kidolgozását, mert "amikor ma Magyarországot külső támadások érik", a kormány és a parlament némileg védtelen ezekkel szemben. Az ilyen támadásokra példaként említette azt a "provokációt", amikor az önkormányzati választás előtt harmadik országbeli állampolgárok fajvédő konferenciát akartak szervezni Magyarországon, amit alig sikerült megakadályozni. Azt is idesorolta, hogy sok Magyarországon zajló gazdasági tevékenység nem gyarapítja a közvagyont, a haszon ugyanis automatikusan külföldre kerül. Ezért felvetette, hogy jogszabály mondja ki: az itt megtermelt bevétel minél nagyobb részben Magyarországon adózzon.

Arra a kérdésre, hogy az országvédelmi akcióterv tartalmaz-e majd válaszlépést az amerikai kitiltási ügyre, azt felelte: ez is az egyik eleme lehet, de nem a legfontosabb.

A kormánypártok év eleji kihelyezett frakcióülésén egy egységes családtámogatási terv kidolgozása is napirenden lesz - folytatta -, hogy összefoglalják a következő 3 év fő családpolitikai intézkedéseit, benne a már ismert lépésekkel, a kétgyermekes családok adókedvezményének megduplázásával és a lakástámogatások kibővítésével.

 

Emellett egy országfejlesztési koncepcióról is tárgyal majd a Fidesz-KDNP a Kelet-Magyarországra tervezett évadnyitó tanácskozásán, mivel a 2014-20 közötti EU-támogatások 60 százalékából a gazdaságot fogják fejleszteni annak érdekében, hogy erős hazai termelő szektor legyen minél erősebb magyar beszállítói háttérrel - közölte a frakcióvezető.

Hozzátette, a frakcióülésen emellett biztosan téma lesz a bankok elszámoltatásának, a devizahitelek forintosításának kérdése, valamint a rezsicsökkentés tartóssá tétele, vagyis a köztulajdonban lévő rezsiszolgáltató felállítása.

Azt is fontos kérdésnek tartja emellett, hogy a most már többségében magyar tulajdonú bankrendszerrel és a devizahitelek kivezetésével 2016-tól megnyílhat a lehetősége egy új típusú, széles körű, forintalapú vállalati és lakossági hitelezésnek.

2014-et értékelve Rogán Antal új jelenségnek nevezte, hogy már nemcsak ellenzéki pártok és szervezetek állnak a Fidesszel szemben, hanem "külső erők" is - gazdasági érdekcsoportok és más kormányok -, amelyek jobban szerettek volna egy másik magyar kormányt. Mivel ezt nem sikerült elérni, tette hozzá, most megkísérlik leváltani a kabinetet, mégpedig "nem választási módszerekkel". Így vált az elmúlt hónapok tüntetéseinek több szervezője is "nagyhatalmi vagy gazdasági érdekcsoportok játékszerévé", rajtuk keresztül akarnak nyomást gyakorolni a kormányra - mondta.

A nyomásgyakorlás mögött szerinte az EU és az Egyesült Államok közötti szabadkereskedelmi egyezmény terve áll, amelynek előnyeiről és hátrányairól "őszintén kellene beszélni", a megállapodást nem lehet "ráerőltetni" Közép-Európára. Úgy látszik azonban - folytatta -, az Egyesült Államok nagykövetségei nem akarnak nyílt vitát, "ki akarják erőszakolni" a megállapodás ratifikálását minden európai államban. A magyar parlamentben, az LMP javaslatára, viszont biztosan lesz vitanap februárban az egyezményről - tette hozzá.

Szavai szerint egy rossz szabadkereskedelmi egyezmény ugyanolyan következményekkel járna Magyarországnak, mint egy rossz IMF-megállapodás. Hozzátette ugyanakkor, a tervezett egyezménynek vannak előnyös pontjai, hiszen hozzáférhetővé teszi az amerikai piacot az exportképes magyar vállalatok számára, "csak ügyelni kell arra, hogy az egyezmény potenciális előnyeit ne nyomják agyon a várható hátrányok".

A Fidesz-KDNP népszerűségvesztéséről Rogán Antal azt mondta, nem érte meglepetés a frakciót, mert választási siker után mindig ezzel jár együtt a kormányzás. "Nem a 2014. novemberi vagy decemberi közvélemény-kutatási adatok alapján kell majd 2018-ban választásokat nyerni" - fogalmazott, nem tagadva ugyanakkor, voltak olyan intézkedések, amelyek vitát váltottak ki a frakcióban. Példaként hozta az internetadó végül elvetett tervét, amelyet más előkészítéssel az emberek szerinte megértettek volna. "Ez egy jogos kritika az adóelképzelést előkészítők irányába" - jelezte.

Közölte, az autópályadíjak új rendszere szintén vitát váltott ki a képviselőcsoportban, mert hiányolták a szakmai előkészítő megbeszéléseket. A frakcióvezető azonban jelezte a frakciótagoknak: "az előző 3 évben háromszor is beszéltünk erről a témáról", és az érintett polgármesterekkel is volt egyeztetés az elmúlt hetekben. A javaslatok egy részét el is fogadta a kormány, így a Megyeri híd ingyenes lesz - jegyezte meg.

A Fidesz vezető politikusai közti vitákról Rogán Antal úgy vélekedett: belső nézeteltérések mindig voltak a Fideszben is, de ezeknek megvoltak és ma is megvannak a fórumai, "örülnék neki, ha ezeket használná mindenki", "a családon belüli vitákat családon belül is kell tartani".

Szerinte ma, amikor személyes, sok igazságtalanságot tartalmazó támadások érnek fideszes politikusokat az ellenzék részéről, mindenkinek el kell döntenie a kormánypártban, hogy a többiek védelmére kel vagy nyilvánosan kritizálja őket. "A Fidesz szempontjából hosszú távú előnye annak van, ha a vitáinkat belső fórumokon rendezzük le" - ismételte meg, hozzáfűzve: Orbán Viktor pártelnök-kormányfő is mindig erre törekedett, így sikerülhetett a 2010-es és a 2014-es kétharmados választási győzelem is, ezért "talán érdemes lenne ezeket a tanulságokat megszívlelni".

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.