galéria megtekintése

Retró Gyurcsány: Húzzunk bele!

47 komment

Cseri Péter
NOL

A Nyugat az élet, a Kelet a zuhanás – fejtegette a DK elnöke a budapesti kampányrendezvényen a zsúfolásig megtelt Syma-csarnokban.

Jó napja volt kedden a SYMA-csarnok előtt Fedél Nélkül-t áruló hajléktalannak. Igaz, ügyes szlogent választott: „Ezt még nem a Simicska adja!" – propagálta a kiadványt, amivel sokakat vásárlásra késztetett, a rendezvénycsarnokba érkező baloldali szimpatizánsok a reklámszöveg hallatán nagyobb kedvvel nyúltak a pénztárcájuk után.

Gyurcsány Ferenc a színpadra tart
Kurucz Árpád / Népszabadság

A Demokratikus Koalíció (DK) budapesti kampányfórumán amúgy is a jókedv uralkodott: Gréczy Zsolt szóvivő például azzal a hírrel köszöntötte az egybegyűlteket, hogy az óriási érdeklődés miatt pótszékeket is csatasorba kellett állítani, így aztán a zsúfolásig megtelt csarnokban mintegy 2500-an tapsolhattak felállva a DK vezérkarának, amint a Hazám című Máté Péter-nóta parafrázisának taktusaira bevonultak a színpad elé.

 

A fórum első részében a kormányváltó baloldali összefogás színeiben egyéni parlamenti mandátumért harcba szálló három fővárosi DK-s jelölt tartott kortesbeszédet. Amint elhangzott: mindhárman más-más pártból igazoltak át, ezzel is jelezve, hogy a DK a demokraták gyűjtőhelye lett. Az egykori MDF-es Kerék-Bárczy Szabolcs, akinek Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető lesz az ellenfele a belvárosban, arra kérte a szimpatizánsokat, hogy április 6-án mondjanak nemet a „neonáci szoborállításra, a mutyizásra, megfélemlítésre".

A korábbi SZDSZ-es Bauer Tamás – ő a szintén fideszes Fónagy Jánossal csap össze a Hegyvidéken – önkritikusan elismerte: a baloldali ellenzék is követett el „hibákat, maflaságokat, simlisségeket", de mindez eltörpül amellett, mekkora bajt okozna, ha az Orbán-rendszer további négy évre megkapná az ország irányítását.

Az MSZP-ből átigazolt Oláh Lajos – akinek a fideszes Rónaszékiné Keresztes Mónika lesz a fő vetélytársa a terézvárosi-erzsébetvárosi közös körzetben – arról értekezett: nem véletlen, hogy Orbán Viktor elmenekül miniszterelnök-jelölti vita elől, mert még élénken él benne 2006 emléke, amikor is Gyurcsány Ferenc „felmosta vele a padlót".

Szónokok a színpadon
Kurucz Árpád / Népszabadság

Az exminiszterelnök szintén 2006-ot idézve lépett a színpadra – a közönség ugyanis a nyolc évvel ezelőtti szlogent skandálta: „Húzzunk bele!" Gyurcsány a szintén ismerős „Igen! Igen!"-nel köszöntötte híveit. A pártelnök érzelemtől fűtött beszédének egyik fő elemeként szembeállította egymással a magyarság geopolitikai helyzetének orbáni és gyurcsányi értelmezését. A DK-elnök számos példával próbálta igazolni, hogy Magyarország helye a nyugati demokráciák sorában van, ám az elmúlt négyéves kormányzás veszélybe sodorta a rendszerváltás óta elért eredményeket. „A Nyugat az élet, a Kelet a zuhanás. Mi nem zuhanni, hanem repülni szeretnénk egy nyugodt, tisztességes világ felé" – fogalmazott.

Gyurcsány dicsérte az emberi értékek sokszínűségét, hosszasan elmélkedett a magyarságtudat megélésének változatos formáiról, megjegyezve, hogy közelebb érez magához a francia demokratát, mint egy magyar neonácit. A pártelnök beszédében számos területet érintve élesen bírálta az Orbán-kormány tevékenységét, ugyanakkor leszögezte: a kormányváltást követően egyik napról a másikra nem érhető el látványos eredmény sem a gazdaságban, sem a közszféra bármely területén. Mint mondta, a megújuló sikeres polgári Magyarország útja kizárólag a kapitalizmus és a piacgazdaság lehet. „A pokolba nem akarom vinni az országot, a mennyekbe pedig nem tudom. Viszont közösen létre tudunk hozni egy élhető Magyarországot" – tette hozzá.

Gyurcsány arról győzködte a megjelenteket, hogy a baloldali összefogás bizonyosan győzni fog a parlamenti választáson, ugyanakkor szerinte kétharmados diadalra nincs esély, ezért a szűk többséget elérő mai ellenzéknek a kormányváltást követően rendkívül nehéz úton kell majd elindulnia. Buzdításként azzal zárta mondandóját, hogy Magyarország egy „imádni való ország", de a demokratáknak még nagyon sokat kell tenniük érte, hogy könnyebben szerethető legyen.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.