galéria megtekintése

Esztergom: Rendszerhiba vagy jövő

Az írás a Népszabadság
2014. 08. 14. számában
jelent meg.


Cseri Péter
Népszabadság

Tétényi Éva szerint ha nem ő nyer, újrakezdődik egy Meggyes nélküli Meggyes-korszak.

– Én vagy rendszerhiba vagyok, vagy a jövő – szokta mondogatni magáról Tétényi Éva, Esztergom független polgármestere. Ezt vallja a helyhatósági választással kapcsolatban is: szerinte a Duna-parti városban merőben más forgatókönyv is elképzelhető, mint amire az összes többi településen számítani lehet. Vagyis komolyan bízik abban, hogy függetlenként maga mögé utasíthatja a pártok által delegált polgármesterjelölteket.

Kátyúznak
Kátyúznak
Móricz-Sabján Simon

Azt ugyanakkor elismeri, hogy más a helyzet, mint 2010-ben, amikor – szintén függetlenként – a teljes ellenzék támogatásával szállhatott ringbe a fideszes Meggyes Tamással. „Az protestszavazás volt, a polgárokat az kovácsolta össze, hogy el akarták zavarni Meggyest. Akkor nem ígértem mást, mint hogy megállítom a közpénzek elherdálását, véget vetek a helyi mutyiknak. Ezt sikerült is megvalósítanom. Igaz, csaknem négy évbe telt, hogy újra működőképessé váljon a város. Most jöhetne az építkezés ideje” – fogalmaz Tétényi.

 

Nagy kérdés, hogy erre is megkapja-e a felhatalmazást. A helyiek ugyanis állóháborúként élték meg az elmúlt négy évet. A képviselő-testületben többségben lévő Fidesz-frakció és a független polgármester egymást vádolja a patthelyzetért, miközben az ellenzék mindkét felet hibásnak tartja a történtekben.

Gál Tamás, az MSZP esztergomi elnöke szerint eleinte megpróbálták segíteni Tétényit, de láthatóan nem tartott igényt a támogatásukra. „A városvezetés csapatjáték, nem magányos harcosok klubja” – mondja Gál Tamás.

Tétényi azzal érvel, hogy amit ő kínál az esztergomiaknak, az valós, reális alternatíva: a pártpolitikán túllépő, komplex városfejlesztést megvalósító, hosszú távú építkezés. Azt a polgármester nem vitatta, hogy ebből az elmúlt négy évben szinte semmi sem látszott, de arra hivatkozott, hogy a Meggyes-érából örökölt közel 24 milliárd forintos adósságállomány évekig nyomorította az önkormányzatot, rendkívül szűk mozgásteret engedve a városvezetésnek.

2014-re új helyzet állt elő, az önkormányzatok adósságának állami átvállalásával tiszta lapot nyithattak. Sőt, egy csapásra az irigyelt városok sorába emelkedtek, hiszen – főként a Suzuki miatt – tartósan évi kétmilliárd forintos helyi adóbevétellel számolhatnak.

Tétényit politikai ellenfelei azzal támadják, hogy az adósságrendezési eljárás megindítása eleve szükségtelen volt, ráadásul az önkormányzatra nézve előnytelen egyezséggel zárult, az állami adósságkonszolidációhoz nincs semmi köze, a város válláról a kormány vette le a terheket. Gál Tamás látványpolitizálásnak tartja, hogy az elmúlt hónapokban megindult a teljesen elhasználódott esztergomi utcák kátyúzása, a korábban elhanyagolt zöld felületek gondozása.

Tétényi válasza: sikerült elzárnia a „mutyicsapokat”. A város éves kiadásai – az önkormányzati cégek átszervezésével, a külsős szerződések újrakötésével, valamint azzal, hogy az állam átvette az oktatási és egészségügyi intézményeket – 22 milliárd forintról 9,5 milliárdra csökkentek. „Ha a pártok visszavennék a város irányítását, visszatérnének a korábban megszokott mutyik is. Újrakezdődne egy Meggyes nélküli Meggyes-korszak” – véli a polgármester.

Arra a felvetésünkre, hogy az idei országgyűlési és EP-választás eredménye a Fidesz–KDNP győzelmét vetíti előre a helyhatósági választáson, Tétényi úgy reagált: Esztergom eddig is eltért a trendektől, és nem biztos, hogy az elmúlt négy év eseményei rontják az esélyeit. Azt például személyes sikerének tartja, hogy Meggyes Tamás végleg eltűnt a politika színpadáról, illetve a Fidesz–KDNP az összes esztergomi körzetben lecserélte a 2010-es jelöltjeit – ami aligha fordult elő más, hasonló méretű településen. „A kormánypártok idei sikere mögött jórészt a szétesett, erőtlen ellenzék áll. Esztergomban viszont a személyemben van reális alternatívája a kormányerőknek” – állítja.

A Fidesz–KDNP női jelöltet küld harcba Tétényi ellen: Romanek Etelka 30 éve köztisztviselő, most a járási hivatal helyettes vezetője. Megkeresésünkre közölte, csak később tud lapunk rendelkezésére állni. Jelölti bemutatásakor azt mondta, nem ülhet tétlenül, látva, mi történik Esztergomban. „Helyre fogjuk állítani a város működőképességét” – jelentette ki.

A baloldal hivatalosan nem állít önálló polgármesterjelöltet, az MSZP-s Gál Tamás függetlenként indul, igaz, a demokratikus ellenzéki pártok támogatásával. A Jobbik eddig csak annyit jelentett be, hogy önálló jelölttel készül. Várhatóan egy-két független aspiráns is beszáll a versengésbe.

Tétényi arra is felkészült, ha ezúttal nem kapna bizalmat. „Bizonyára akad olyan település, amelynek szüksége van polgármesteri tapasztalatokkal rendelkező városfejlesztő menedzserre. Ennek ellenére sajnálnám, ha nem folytathatnám a munkát. Most jönnének a látványos pillanatok.”

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.