galéria megtekintése

„Én nem vagyok baloldali!” – Pukli István kiszállt, sokkolta a mozgalmát

26 komment


Kálmán T. Attila

Sokkolta a Tanítanék Mozgalmat Pukli István kilépése, pedig a távolodásnak volt jele. Az igazgató céljai változatlanok, de szűkösnek érzi a kereteket. Lehet, pártpolitizálásba fog.

Kilépek a Tanítanékból, a továbbiakban nem adom a nevem a mozgalomhoz, sajnálom. Így foglalható össze az a rövid levél, amelyet Pukli István küldött a Tanítanék Mozgalom tagjainak szerda hajnalban, amikor már a nyomdában volt az a Magyar Nemzet, amelyben bejelentette, távozik a mozgalomból. Pukli múlt pénteken is írt egy mailt: „Elveszítettelek benneteket, ti elveszítettetek engem" – a címzettek azonban az igazgató szándéka ellenére nem gondolták, hogy ez a közös munka végét jelenti. Pukli kilépése sokként érte a Tanítanékban dolgozókat, annak ellenére, hogy már voltak arra utaló jelek, kifelé kacsingat a mozgalomból a Teleki Blanka Gimnázium igazgatója.

A március 15-i tüntetés előtt azzal támadta a kormánypárti sajtó, hogy ő MSZP-s, a nagyapja meg ­ÁVH-s volt, és a tüntetés után is folytatódtak a karaktergyilkossági kísérletek. Pukli korábban a lapunknak adott interjújában azt mondta, a családját ért támadások viselték meg a legjobban, de arról nem szólt, hogy emiatt távozni akart a mozgalomból: végül csak hosszú szabadságra ment a mozgalom tagjainak támogatásával, akik ekkor egy emberként zártak össze mögötte.

Az igazgató kipihente magát és visszatért, a júniusi tanévzáró tüntetésen pedig minden korábbinál nagyobb hangerővel hergelte a tömeget.

 
Pukli István: egy politikus eszköztára szélesebb
Pukli István: egy politikus eszköztára szélesebb
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

A Tanítanéknak nagyon kellett ez a tüntetés, mert a polgári engedetlenségi akciók idején hullámvölgybe kerültek, kívülről úgy tűnt, kifulladóban van a mozgalom. Belülről azonban a kétségek megfogalmazása mellett úgy érződött, felfelé ível a pályájuk: egyre többen csatlakoznak, még Fidesz-szavazók is sok mindenben nekik adnak igazat a kormánnyal szemben. A pedagógusok tiltakozása fokozatosan nőtte ki magát, és sokan tőlük várták a kormánybuktatást. Pukli István ekkoriban már gyakran mondogatta, a baloldal ne benne keresse a maga messiását.

Pukli nyáron Balatonszárszón nyilvánosan is összevitatkozott a Tanítanékot a háttérből többször kisegítő Gulyás Mártonnal, aki a baloldali összefogás és az Orbán-rezsim leváltásának összefüggéseit fejtegette. Az igazgató szeptember elején ezt emlegette fel a Magyar Időknek adott interjújában, hozzátéve, „egy dolgot nem szeretnék, hogy ebben az országban baloldali fordulat legyen". Az már kimaradt az újságból, hogy a 2010-ben és 2014-ben is a Fideszre szavazó Pukli azt válaszolta egy kérdésre, 2018-ban biztos nem szavazna a kormánypártra. Viszont Pukli az idézett interjúban és máshol is kifejtette: a totális államosítás, az alig változó kerettanterv, a pedagógusok és a diákok terheinek szinten tartása továbbra is hatalmas probléma, ezek ellen továbbra is küzdeni fog. Csak úgy érzi, a Tanítanékkal nem tudja elérni céljait.

Abból a Tanítanékon belül nem csinálnak titkot, hogy a mozgalom kemény magja inkább baloldali vagy liberális, de igyekeznek szakmai síkon tartani a tiltakozást, még ha egy mozgalom szükségszerűen a politikai térben is mozog. Az már a kormány kompromisszumképtelenségének következménye, hogy a mozgalom emiatt többször nyúlt kormányváltó retorikához. Puklinak ezzel sem volt baja, egyedül a baloldali fordulatot utasította el.

A Magyar Idők-interjú elsősorban nem is a fentiek miatt lepte meg a Tanítanékban dolgozókat, hanem azért, mert Pukli nem egyeztette előre, hogy interjút fog adni a kormánypárti lapnak. A mozgalom választott szóvivője többek szerint időnként megfeledkezett arról, hogy ő csak egy a sok közül, és hajlamos volt úgy viselkedni, mintha ő vezetné a mozgalmat. Sőt Puklit többen is autoriter személyiségnek mondják. Azt Pukli is elismeri, hogy önjáró, a március 15-i tüntetést is úgy jelentette be, hogy arról még meg sem egyeztek, sőt mozgalom sem volt a kezdeményezők mögött. „Azzal a céllal tettem, hogy lépéskényszerbe hozzam a mozgalmat" – magyarázta.

Pukli az utóbbi időben érezhetően eltávolodott a mozgalomtól, a találkozókon ritkábban vett részt, szűkszavúan válaszolgatott az ­e-mailekre, és a Tanítanék hosszabb távú stratégiájával sem tudott azonosulni. Ez vezethetett oda, hogy a Tanítanék Lásd meg az embert! tüntetéshez csatlakozása után kimondta a hosszú ideje érlelődő szakítást. „A csatlakozás nem hozhat, csak vihet támogatókat, mert erős baloldali stigmát üt a mozgalomra. Én nem vagyok baloldali" – fejtette ki döntő lépése indokát Pukli, aki szerint ilyen társadalmi kérdésekben egy pedagógus feladata nem a tüntetés.

Noha Pukli kilépett a Tanítanékból, a céljait nem adta fel, akár pártpolitikusként is kipróbálná magát. „Feláll a szőr a hátamon a pártpolitikától, de egy politikus eszköztára szélesebb, szűknek érzem a jelenlegi mozgásteret" – mondta Pukli, aki tegnap új, az oktatási rendszert élesen kritizáló bloggal jelentkezett.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.