galéria megtekintése

Bajnai nem lesz képviselő, az Együtt-PM újrarendezi sorait

58 komment

Munkatársunktól

A választások estéjén is az Együtt-PM szövetség tagjai voltak a legkritikusabbak az eredmény ismeretében, és a következmények levonásában is a többi összefogásban érdekelt párt előtt járnak. Az MSZP azt reméli, május végéig tolhatja a mélyebb elemzést.

Nem lesz parlamenti képviselő Bajnai Gordon, a Együtt-PM szövetség vezetője, aki a szabályoknak megfelelően a mandátumot átveszi, majd lemond róla egy másik Együtt-PM-es jelölt javára. Elképzelhető az is, hogy egy olyan személyt választanak majd,  aki a Haza és Haladás Egyesületet képviseli, mert így akkor a Szolidaritás, a Párbeszéd Magyarországért és a Haza és Haladás is jelen lenne az új Országgyűlésben.

A vasárnap legkritikusabb ellenzéki politikusa Bajnai Gordon volt
A vasárnap legkritikusabb ellenzéki politikusa Bajnai Gordon volt
M. Schmidt János / Népszabadság

A baloldali összefogás közös listáján a mandátumot nem szerző Együtt-PM-es jelöltek közül a 36. Szigetvári Viktor szerepelt a legelőkelőbb helyen, ő azonban azt hangsúlyoza, hogy még nem döntöttek a mandátum sorsáról.

 

A volt kormányfő egy háttérbeszélgetésen döntését azzal indokolta, hogy az ellenzéki politizálás fő színtere nem az Országgyűlés lesz, Orbán Viktor ellenzéke a Parlamenten kívül szerveződik majd, és ő sem képviselőként tud a legtöbbet segíteni pártjának. Arra a kérdésre, hogy ez a „színtér” lehet-e esetleg Budapest, Bajnai Gordon kitérő választ adott.

Munkatársunk emlékeztette őt arra, hogy a PM elhatárolódott a szocialista Horváth Csaba főpolgármesteri ambícióinak támogatásától, de Bajnai Gordon erre mindössze annyit reagált, hogy a legalkalmasabb személyiséget támogatják majd a főpolgármesteri tisztségért.

A PM-hez hasonlóan az Együtt, A Korszakváltók Pártja vezetése is lemond, és az európai parlamenti választások után teljes tisztújítást kezdeményez. Bajnai szerint június elején tarthatják meg ezt a tisztújítást. Neki egyébként formálisan nincs pozíciója a pártban, hiszen az ő vezetői szerepe az országgyűlési kampányig szólt. Az Együtt-PM elnöksége hattagú, a három társelnök – Juhász Péter, Kónya Péter és Szigetvári Viktor –, illetve Szelényi Zsuzsa, Gulyás József és Székely Sándor tagja a vezetésnek.

Bajnai arról nem nyilatkozott, hogy a tisztújításon elindul-e.

Bajnai ugyanakkor hangsúlyozta, hogy teljes erővel részt fog venni a most kezdődő európai parlamenti választási kampányban, egyelőre nincs arról döntés, hogy ő vezeti-e majd az Együtt-PM EP-listáját, de ha így lesz is, nem akar kimenni Brüsszelbe.

Már korábban kiderült, hogy a választási vereség miatt május végén idő előtt távozik a Párbeszéd Magyarországért párt teljes elnöksége – ezt Karácsony Gergely, a szervezet politikusa jelentette be az ATV reggeli műsorában. A képviselő hozzátette, hogy a május 25-én megtartott európai parlamenti választásig még ellátják vezetői feladatukat, utána azonban rendkívüli tisztújítást kezdeményeznek.

„Nem magyarázzuk a bizonyítványt, hanem kijavítjuk”

Eredetileg csak októberben került volna sor erre a folyamatra, ezt hozták most a választási eredmény miatt korábbra. A csoportos lemondás Szabó Tímea és Jávor Benedek társelnököket, Bakó Krisztina, Scheiring Gábor és Tordai Bence elnökségi tagokat érinti.

„Minden, amit el szerettünk volna érni, abból nagyon kevés valósult meg, és akkor most finoman fogalmazok” – mondta Karácsony, hangsúlyozva, hogy döntésük alapja a felelősség vállalása a kudarc után.

Frusztráció az Együtt-PM eredményváróján
Frusztráció az Együtt-PM eredményváróján
M. Schmidt János / Népszabadság

Véleményük szerint egy ilyen kudarc után minden ellenzéki pártnak és formációnak számba kellene vennie saját a politikai felelősségének kérdését.

Szabó Tímea a Népszabadság kérdésére azt mondta: formailag nem lemondásról van szó, hanem a tisztújítás előrehozásáról.

„Soha ennyire nem volt még szüksége a választóknak a baloldal megújítására. Ehhez a nulladik pont a politikai felelősségvállalás, minden más utána kezdődhet. A PM folytatja eredeti célkitűzését, a baloldal megújítását és a valódi korszakváltást. Csak olyan erőkkel fogunk ezután együttműködni, akik ebben partnerek tudnak lenni. Nincs több vállalhatatlan kompromisszum” – fogalmazott a politikus.

A szocialisták még nem akarnak mély elemzést

Szabó Tímea lapunk kérdésére hozzátette: közismert, hogy az országgyűlési választáson érdemben más volt a PM elképzelése a szövetségi politikáról, mégis elfogadtak olyan kompromisszumokat, amelynek sikeréről nem voltak meggyőződve. Arra a kérdésünkre, hogy az őszi önkormányzati választásokon ezek szerint a mostani „kormányváltó” szövetség már nem fog összeállni, Szabó Tímea azt válaszolta: egyeztetésre és koordinációra nyilvánvalóan szükség lesz, de ilyen szövetségi konstrukcióban a PM nem lesz többet partner.

„Ebben a kérdésben a választók iránymutató módon foglaltak állást múlt vasárnap” – tette hozzá a politikusnő.

A kormányváltó összegfogásban érdekelt pártok közül az MSZP az országos választmány szombati ülésén fogja értékelni a választás eredményét és tanulságait; hozzátéve, hogy ez csak egy elsőkörös tanácskozás lesz, a mélyebb elemzés várhatóan az EP-választás után történik majd meg.

A Bajnai Gordon vezette (a Milla, a Szolidaritás és a Haza és Haladás által alkotott) Együtt2014 illetékese kérdésünkre azt közölte: az EP-választás előtt számukra csak munka van, „minden idegszálukkal” arra koncentrálnak, hogy május 25-én szépíteni tudjanak. „Nem magyarázzuk a bizonyítványt, hanem kijavítjuk” – tették hozzá Bajnaiék.

A DK-ban nem lesz személyi következmény

Gyurcsány a választás estéjén - a DK minden vezetője helyén marad
Gyurcsány a választás estéjén - a DK minden vezetője helyén marad
Teknős Miklós / Népszabadság

A Demokratikus Koalíció csütörtöktől háromnapos kihelyezett elnökségi ülést tart Szegeden, a Gyurcsány Ferenc nevével jegyzett párt vezetői itt értékelik a múlt vasárnapi eredményeket.

Forrásaink szerint a volt miniszterelnök tart majd prezentációt az elnökségnek az eredményekkel kapcsolatban. Hozzátéve, hogy érdemi következtetéseket – akár bármilyen fajta személyi vagy szervezeti konzekvenciát – csak az EP-választás után vonnak majd le. Úgy tudjuk, hogy a május 25-i uniós voksolás után össze fogják hívni a DK választókerületi vezetőit és az országos tanácsot is, hogy közösen értékeljék a részletes adatokat.

Az, hogy – a PM-es politikusokhoz hasonlóan – bárki az eredmény miatt távozzon, a jelenlegi mozgásokból szinte kizártnak tekinthető.

A Demokratikus Koalíció háromnapos tanácskozásán tárgyalnak a párt EP-kampányáról is, illetve véglegesítik az európai listát. Ezt szinte bizonyosan Gyurcsány Ferenc vezeti majd, őt Molnár Csaba és Niedermüller Péter követi. Forrásaink arról számoltak be, hogy a DK külön választási programot fog írni, ebben a szabadságjogokra, a jogi és szociális biztonságra és az európai életminőségre koncentrálnak majd.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.