galéria megtekintése

Pécs és Komló a Fidesz kezébe nem való?

13 komment


Ungár Tamás

Visszaveszi a baloldal korábbi fellegvárait, vagy 2010 után újrázhat a Fidesz? Baranya megye Pécset és Komlót felölelő két választási körzete is billenőnek számít. Az utcaembere inkább a kormánypártra fogad.

Két, hatvanas éveit taposó asszony áll Pécsett, a kertvárosi lakótelep egyik buszmegállójában. Arról kérdezem őket, hogy szerintük ebben a körzetben ki nyeri a jövő vasárnapi választást.

Lassan nincs pécsi család, ahonnan valaki ne külföldre ingázna megélhetésért

- Biztos, hogy a Fidesz – mondja egyikük, aki korábban irodistaként dolgozott a megyei vendéglátónál. - Amióta Orbán van, minden jobb. Nézem a tévét, és látom mennyi gyárat avatnak, fejlődik az ország. Én a rezsicsökkentésen havi 5-6 ezer forintot megspórolok, hálás vagyok a Fidesznek.

- Az Összefogás nyer – jövendöli a másik asszony, aki évtizedeket húzott le a már rég bezárt bőrgyárban. - A múlt héten itt volt a Gyurcsány, és a közönség nem fért be a terembe. Négy éve félház volt. Az embereknek elege van a Fideszből, romlásba viszik, ellopják az országot.

 

Ez a két vélemény jól tükrözi a pécsi választók megosztottságát. 1994 és 2006 között Pécs biztos bázisa volt a baloldalnak, a házelnökségig jutó Szili Katalin és a balesetben már elhunyt Toller László négyszer hozta a maga körzetét, néha már az első fordulóban.

Aztán 2010-ben Pécsett is aratott a Fidesz – Toller akkor már nem indult, s Szili éppúgy vesztett, mint kevésbé neves párttársai.

Korábban a szomszédos Komló is szocialista bázis volt, Páva Zoltán négyszer nyert magabiztosan, ám 2010-ben a Fidesz itt is nagy fölénnyel győzött. A választási körzethatárok változása miatt Péccsel egy kerületbe sorolták Komlót, s a két város, valamint a környező falvak két körzetet adnak.

Mindkét körzet Összefogás színekben induló MSZP-jelöltje úgy érzi, helyben a Fidesz legyőzhető. Ezt sugallja számukra az, hogy roppant könnyen jöttek össze az ajánlások, s a gyűléseken és az utcai kitelepüléseken ömlik az emberekből a panasz a kormánypártra.

Még mindig a Fidesz tűnik valamivel sanszosabbnak

Az is a baloldalt erősítheti, hogy fulladozik a két város gazdasága. Bár a kormány átvállalta az önkormányzatok adósságát, Pécsen továbbra is 3-4 milliárd hibádzik a költségvetésben, az álláskeresők aránya pedig rekordméretű, 14 százalék (régen 4-8 százalék volt).

Igaz, a közmunka kozmetikázza a statisztikát, ám ez csak a legmegrögzöttebb Fidesz-híveket győzi meg. Lassan nincs pécsi család, ahonnan valaki ne külföldre ingázna megélhetésért, a befektetők kerülik a várost, az M6-os nem épül tovább, az 1989 óta üres toronyházra csak a bontás a megoldás, a reptér nyolc, az Expó-center hat éve halódik, az ingatlanadó mindenkit idegesít.

A kevés munkahelyek egyike: a Kinder-tojások megglepetésjátékait készítik Pécsett - Sóki Tamás / Népszabadság

Kisváros 500 üres lakással

Komló helyzete sokkal rosszabb, a 24 ezer lelkes városban másfél ezer lakás üres, mivel gazdáik az ország más vidékein vagy külföldön dolgoznak, illetve eladhatatlan ingatlanjukat hátrahagyva elmenekültek a devizahitel elől.

A fentiek ellenére saját – reprezentatívnak semmiképp sem tekinthető – felmérésünk szerint a Fidesz roppant erős a két városban. Megkérdeztünk több mint félszáz embert, s ők nyilatkoztak családjuk, ismerőseik pártszimpátiájáról, s ezek alapján még mindig a Fidesz tűnik valamivel sanszosabbnak.

Pécsett, főleg a lakótelepeken nagyon hat a rezsicsökkentés, Komlón meg bejött a tömeges közmunka, mivel ott ezer embernek ez a foglalkoztatási forma az egyetlen megélhetési lehetőség.

A Jobbikra szavazok, aztán elmegyek a családommal Németországba

Komlón az is tapasztalható, hogy a közmunkások tevékenysége jó hatással van a versenyszférában dolgozókra és a nyugdíjasokra, ők egyrészt azt mondják: rendezettebb a város, másrészt azt, hogy végre nincs ingyensegély.

Nem vitás azonban, hogy Pécsett és Komlón nőtt a Fidesszel elégedetlenek tábora, utóbbiak szidják a munkanélküliséget, a közbiztonságot („pedig Pintér megígérte, hogy két héten belül...”), tömeges a felháborodás a közbeszerzések kijátszása, valamint a föld- és a trafikmutyi miatt. A múltkor Fideszre szavazók egy része bevallotta, hogy nem megy el szavazni április 6-án, más része viszont a Jobbikhoz áll.

- Egyik nagy pártban se bízom már, lopnak mind – jelentette ki egy 35 éves, biztonsági őrként dolgozó, kétgyermekes, pécsi férfi. - A Jobbikra szavazok, aztán elmegyek a családommal Németországba. Már van állásom, most szavazok itthon utoljára.

Mellesleg a voksolni készülő pécsiek és komlóiak fele nem tudta vagy csak hosszas gondolkodás után tudta megmondani, ki indul a körzetében, az említettek egyértelműen pártra szavaznak.

A részvétel kérdése minden?

Pedig viszonylag ismert politikusok indulnak mindkét helyen. A baranyai egyesben Csizi Péter fideszes alpolgármester és Tóth Bertalan, az MSZP országos elnökségének tagja, Pécs korábbi alpolgármestere áll sorompóba, míg a Baranya kettesben Hoppál Péter, a Fidesz szóvivője és Szakács László, aki Mesterházi Attila kabinetfőnöke, Komló volt alpolgármestere.

A legnevesebb induló talán Hoppál Péter éppen avat - Sóki Tamás / MTI

Ám a pártjukba beleszeretett szavazókat nem a jelöltjük  életműve győzi meg. Így annak sincs nagy jelentősége, hogy a – jelek szerint - vereségtől tartó pécsi fideszesek a napokban azt követelték Tóth Bertalantól, fizessen vissza 3 millió forint képviselői tiszteletdíjat, mert gyakran hiányzott az önkormányzati testületi ülésről.

Tóth azt felelte, ügyvédként dolgozik, ezért nem tud elmenni minden ülésre, amúgy meg Orbán Viktor két évig nem járt be a Parlamentbe, holott csak az volt a dolga, ezért a kormányfő utalja vissza az indokolatlanul felvett 10-15 milliós képviselői gázsit.

Ettől csend lett.

Az MSZP egyébként abban bízik, hogy sikerül megszólítani azokat a pécsi és komlói szavazókat, akik 2010 előtt pártjuk jelöltjeire szavaztak, ám négy éve – csalódva a szocialista kormányban - otthon maradtak.

Belőlük különösen Komlón lehet sok, ott 2010-ben 40 százalékos volt a részvétel a korábbi 65 helyett. Pécs körzeteiben is 5-6 százalékkal kevesebb volt a szavazó négy éve, mint 2006-ban. Ha a múltkor távol maradók valóban újra megnyerhető szocialista szimpatizánsok, akkor az MSZP meglepheti a Fideszt a két legnagyobb baranyai városban.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.