galéria megtekintése

Verhető-e Pécsen a Fidesz és Páva?

Az írás a Népszabadság
2014. 05. 12. számában
jelent meg.


Ungár Tamás, Pécs
Népszabadság

Csaknem biztos, hogy Páva Zsolt, Pécs első embere a kormánypártok színeiben ősszel újra elindul városában a polgármesterségért. A baloldal Baranyában káderválságtól szenved, civileket jelölhetnek politikusok helyett. Az általános vélemény az, hogy az MSZP csak akkor nyerhet, ha a teljes baloldal képes lesz összefogni.

Csaknem biztos, hogy Páva Zsolt, Pécs első embere a kormánypártok színeiben ősszel újra elindul városában a polgármesterségért. Bár a Fidesz még nem deklarálta, hogy az 58 éves jogászt küldi csatasorba, információink szerint Pávának nincs a pártjában ellenjelöltje. Ezt – kérdéseinkre válaszolva – megerősítette az érintett is. Pávát először 1994-ben a Fidesz, az SZDSZ, az MDF, a KDNP és a kisgazdák alkotta koalíció jelöltjeként választották meg a baranyai megyeszékhely polgármesterévé.

Páva Zsolt polgármester
Páva Zsolt polgármester
Reviczky Zsolt

A Pécset irányító szövetség másfél év után szétesett, s az SZDSZ összeállt az MSZP-vel, így Páva kisebbségben maradt csapatával a közgyűlésben. Páva, a város érdekét nézve, nem ment szembe az MSZP–SZDSZ-frakciókkal, ez okból viszont kegyvesztett lett a pártjában. Csakhogy a Fidesz nem talált „ütős” jelöltet, s így a városában amúgy is népszerű szocialista Toller László kétszer is elemi fölénnyel nyert a polgármester-választáson, vaskézzel irányított csapata pedig uralta a közgyűlést. 2006-ban Toller halálos kimenetelű balesetet szenvedett, s a Fidesz újra „kitalálta” Pávát, ám ő – igaz, csak pár száz szavazattal – vesztett a szocialista Tasnádi Péter ellen.

 

Tasnádi 2009-ben meghalt, és a májusi időközi választáson Páva kétharmad-egyharmad arányban legyőzte a meg gyengült MSZP Pécsett még mindig erősnek hitt jelöltjét, Szili Katalint. Egy évvel később Páva még nagyobb „zakót szabott” a szocialista Meixner Andrásra, a korábbi alpolgármesterre, az MSZP pedig csúfos kudarccal zárta a választást az addig baloldali dominanciájú városban. A vereségben – az országos tendenciákon túl – annak is szerepe volt, hogy az MSZP rendkívül megosztottá vált Toller kiesését követően, a párt vezéregyéniségei ledarálták egymást a posztokért folyó harcban. De annak is szerepe lehetett a Fidesz sikerében, hogy Pávát a nem pártfüggők is elfogadták.

Most azonban sokan úgy látják, hogy Páva és pártja Pécsett verhető. Az áprilisi parlamenti választáson az egyik pécsi körzetben mindössze három, a másikban négy százalékkal szerzett több voksot a kormánypárti jelölt, mint a baloldali összefogásé. Ráadásul számos pécsi körzetben – főleg a lakótelepeken - a baloldali aspiráns nyert. A fordulat oka a város gazdasági mélyrepülése az elmúlt öt évben. A pécsi állástalanok, közmunkások, nem regisztrált munkanélküliek és külföldön dolgozók számát összeadva, arra következtethetünk, hogy az aktív korúak legalább 17-18 százalékának nincs esélye megélhetést találni a városban.

Páva 2009-es megválasztásakor ötezer új munkahelyet ígért, nagyjából ennyivel lett kevesebb a versenyszférában az elmúlt öt évben. A városba nem érkezik tőke, ami a szocialisták szerint azzal is magyarázható, hogy a – Fidesz országos irányítói által felbiztatott – pécsi vezetők a vízmű és a helyi közlekedési cég einstandjával elijesztették a potenciális befektetőket. Páva Zsolt nem így látja, szerinte a gondok onnan erednek, hogy az ezredfordulót követően (mivel az állástalanság csak négy-öt százalékos volt) a város nem foglalkozott a tőke idecsábításával. Az elmúlt években viszont elkészült egy új ipari park – érvel a polgármester –, és 120 hektár közművesített terület várja a gyáralapítókat. Kérdés, hogy ez meggyőzi-e a pécsieket.

A szocialisták úgy vélik, a helyi Fidesz-vezetőknek nincs reális programjuk a város új pályára állításához. Ezért a párton belül mind többen sürgetik, hogy az MSZP minél hamarabb hirdessen meg ilyen programot, és nevezze meg jelöltjeit az önkormányzati választásra. A megnyerő program se könnyű, ráadásul híre sincs annak, kik lehetnek az MSZP jelöltjei. Úgy tűnik, a régiek közül szinte senki sem jöhet szóba, a győzelemhez szokott, ám mostanság vereségre kárhoztatott baloldal Pécsen káderválságtól szenved. A párt belső köreiből kiszivárgott, hogy az MSZP egy „pécsi tükét” – azaz tősgyökeres, a városban befolyásos –, a szakmájában támadhatatlanul bizonyító, politikai múlttal nem bíró polgármesterjelöltet keres.

Ezt az MSZP nyilatkozni még nem akaró megyei elnöke, Puch László sem cáfolta: – Baloldali értékeket valló, civil polgármester- és képviselőjelölteket keresünk. Többekkel tárgyaltunk, ám neveket még nem árulhatok el. Az előbbiek hallatán Puchot arról kérdeztem, hogy pályájukon már elismert emberek miért vállalnának városvezetői szerepet, hisz a politikai pálya megítélése a rendszerváltás óta soha ennyire mélyponton nem volt nálunk. A megyei elnök így felelt: – A civilek bírálják a politikusokat, hogy csak a maguk és pártjuk érdekeit nézve végzik a dolgukat. Most azt kérjük, mutassákmeg, hogyan kell ezt csinálni a közösség érdekében. Nem kapnak a párttól utasítást, mire kell szavazniuk egy-egy kérdésben, a belátásuk alapján dönthetnek majd.

Az elképzelés jól hangzik, de az általános vélemény az, hogy az MSZP csak akkor nyerhet Pécsen, ha a teljes baloldal képes lesz összefogni. Erről még ezután kezdődnek tárgyalások, ám a baloldali pártoknál valószínűnek tartják, hogy integratív, párton kívüli személyiségek mögé mindenki hajlandó lesz odaállni. Kunszt Márta, a DK pécsi egyes számú választókerületének vezetője még ezt is kevésnek érzi a sikerhez, szerinte az LMP is kell a győzelemhez. Tudni kell, hogy az LMP a nagyvárosok közül Pécsett vitte el a legtöbb voksot, itt kilenc százalék felett teljesített az ökopárt. Csakhogy az LMP, mint Keresztes Lóránt, a párt megyei vezetője, pécsi önkormányzati képviselője elmondta nem akar közös jelölteket, hisz ez a párt épp azért alakult, hogy új közéleti kultúrát hozva, leváltsa az eddig irányító, ám az országot társadalmi válságba sodró pártokat.

Az LMP helyi közösségekre kíván építeni, ami magyarra fordítva akár azt is jelentheti, hogy ez a párt is civil jelöltekben gondolkodik. Amúgy a Jobbik sem zárkózik el Pécsen a civilek bevonásától, ám a polgármesterjelölt – mivel ő szimbolikus és meghatározó egyéniség – csakis a párt soraiból jöhet – mondta Németh Zsolt, a Jobbik városi elnöke. Mellesleg az itt is roppant mód megerősödött Jobbik – ha polgármestert nem is adhat – akár amérleg nyelve is lehet a pécsi közgyűlésben.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.