galéria megtekintése

Szétcsapott a Fidesz vezérkara vidéken

5 komment

Tudósítóinktól

A Fidesz erős emberei szétcsaptak több olyan vidéki alapszervezetnél, amely rövidebb-hosszabb ideje konfliktusokkal terhelten működik. Van, ahol az önkormányzati választásokon elszenvedett vereség tette be a kaput, máshol a helyi vezető kiskirályságát elégelték meg.

Szombathelyen elkerülhetetlen volt a feloszlatás

A Fidesz-szervezet felosztásáról a helyi vezetők nem nyilatkozhattak, kizárólag Hende Csaba, országgyűlési képviselő, a választókerület elnöke szólalhatott volna meg, ő azonban egyelőre nem kommentálta a történteket. Az Index egyébként úgy tudja, hogy maga Hende tett javaslatot a feloszlatásra. A Szombathelyen élők úgy szereztek tudomást a Fidesz tagjainak szélnek eresztéséről, hogy már májusban megkezdődött a szervezet újjáalakítása, új embereket is felkértek arra, hogy lépjenek be a pártba. A feloszlatás egyébként várható, sőt elkerülhetetlen volt, hiszen

a Fidesz néhány helyi tagja kokainfogyasztás gyanújába is keveredett.

 

A feljelentéseknek nem lett ugyan büntetőjogi következményük, ám féktelen életmódja miatt több Fidesz-vezető is teljesen ellehetetlenült a vasi megyeszékhelyen.

A közvélemény megnyugtatását és rokonszenvének visszaszerzését szolgálja a párt újraszervezése, mert ha ez nem történik meg, a 2018-as választási győzelem is veszélybe kerülhetett volna Szombathelyen – mondta el érdeklődésünkre egy, az újjászervezésben érintett helyi aktivista. Hozzátette: fontos, hogy háttérirányítóként sem maradhassanak pozícióban azok, akik lejáratták a Fideszt.

Esztergomot kivéreztették

A városban alapvetően szeretik a Fideszt,

helyi politikusai jelentős részét viszont nem.

Meggyes Tamás, aki sokáig a Fidesz kegyeltje volt, sokszor felháborította ugyan a helybelieket, de a párton választáskor sem álltak bosszút. Egyszer már leváltották ugyan a polgármesterségről, s helyette a független Tétényi Évának adtak bizalmat, ám a testület szinte kizárólag fideszesekből állt. A kormánypárt országos testületei, vezetői a helyi képviselők felhasználásával, szívesen vállalt közreműködésével megbosszulták Meggyes Tamás megbuktatását.

Az esztergomiak hiába rokonszenveztek Tétényi Évával, négy év után megadták magukat.
Az esztergomiak hiába rokonszenveztek Tétényi Évával, négy év után megadták magukat.
Beliczay László / MTI

Az új polgármester szinte minden létező hatáskörét elvonták, a közgyűlések bicskanyitogató stílusban zajlottak, a Fidesz-frakciót valójában továbbra is a honatyaként a testületben maradó Meggyes irányította, bár névlegesen a sofőrje lett a frakcióvezető.

A várost teljesen kivéreztették, polgármesteri irányítását lehetetlenné tették. Tartozások miatt hol a közvilágítást kellett kikapcsolni, máskor a szemétszállítás került veszélybe. Nyilvánvaló volt, hogy az esztergomiak hiába rokonszenveznek Tétényivel, négy év után beleunnak a lehetetlen helyzetbe, s inkább megadják magukat, s legközelebb fideszes polgármestert választanak.

Ez tavaly meg is történt, a Fidesz pedig meghálálta a gesztust a városnak. Világossá vált azonban az is, hogy a 2014-ig regnáló képviselő-testület egy konszolidáltabb helyzetben már a Fidesznek sem hangnemében, sem kvalitásaiban nem volt vállalható.

Ráadásul Meggyes Tamás embereit sokáig pozícióban hagyták, ez is konzerválta a választók által nem kedvelt állapotokat. Meggyesnek eleresztették a kezét, de túl sokan kötődtek hozzá a Fideszben, úgyhogy a feloszlatás elkerülhetetlenné vált.

Edelény és Ózd: kudarc az önkormányzati választásokon

A két borsodi városban néhány hete jelentették be a helyi Fidesz-szervezetek feloszlatását. A párt mindkét helyen elbukta az önkormányzati választásokat. A edelényi csoport azóta agonizált, hogy Molnár Oszkár polgármester, volt fideszes országgyűlési képviselő kegyvesztetté vált elhíresült kijelentésével, miszerint terhes roma asszonyok kalapáccsal verik a hasukat, hogy sérült gyerekeket szüljenek, és emiatt magasabb családi pótlékot kapjanak.

Molnár ellenében 2010-ben Daher Pierre-t indította a Fidesz az országgyűlési választásokon, ő azonban nemcsak hogy nem tudta megszorongatni ellenfelét, de jelölése kettéosztotta a helybéli fideszes alapszervezetet is. A tagok több mint fele kilépett, akik pedig maradtak, azok is két pártra szakadtak: az egyik csoport Dahert, a másik a tőle jóval fiatalabb és ambiciózusabb Loj Balázst támogatta. Legutóbb már ő volt a kormánypárt polgármesterjelöltje, Molnár ellen azonban ő sem nyert.

Ezt a helyzetet elégelte meg forrásaink szerint az országos vezetőség, amelyik Demeter Zoltán választókerületi elnök javaslatára döntött az alapszervezet feloszlatásáról, a júniusi tisztújító közgyűlésen választhatnak új vezetőket.

Ózdon sokak meglepetésére egy huszonéves Jobbik-jelölt, Janiczak Dávid nyerte el a polgármesteri széket: az első fordulóban hatvanhat, majd a másodikban már több mint ötezer szavazatnyi különbséggel győzte le a korábban regnáló fideszes Fürjes Pált.

Ózd egyértelmű Fidesz-kudarc:

második kormányzásának kezdetén Orbán Viktor itt jelentette be, hogy rendet tesz az országban, a peremvidék népe azonban ebből azóta sem sokat érzékelt. Négy évvel később nem véletlenül aratott épp itt megsemmisítő győzelmet a szélsőjobboldali párt.

Ráadásul decemberben a helyi Fidesz-frakcióból kilépett három önkormányzati képviselő, mert a szavazategyenlőségek miatt veszélybe került a város működése, s félő volt, hogy Ózd is Esztergom sorsára jut. Hiába került az önkormányzati testületben többségbe, a kormánypárti frakció megbomlott, ráadásul a helyi közvélemény is a döntést meghozó képviselők mellé állt. Ilyen előzmények után jelentette be nemrégiben Riz Gábor egyéni körzetet nyert fideszes országgyűlési képviselő, hogy feloszlatják a helyi szervezetet.

Szavai szerint már megkezdték a szervezet újjáépítését, s minden tagot levélben értesítenek a felbomlásról, a további lépésekről. A választókerületi elnök szerint 2014-ben az országgyűlési és az Európai Parlamenti választásokon még eredményesen szerepelt a párt Ózdon, a helyhatósági választások alkalmával azonban az addig rejtett problémák már egyre erősebben jelentkeztek, a kommunikáció hiánya, valamint a személyi ellentétek miatt pedig komoly morális és személyi válság alakult ki a szervezetben.

Árulás Hajdúdorogon

A hajdúdorogi Fidesz-szervezet feloszlatását Tiba István fideszes parlamenti képviselő, az illetékes választókerületi elnök „belső feszültségek” miatt kezdeményezte az országos választmánynál, s habár erre Tiba csupán pár héttel ezelőtt tett javaslatot, tudósítónk információi szerint a kilencezer lelkes hajdúsági kisváros Fidesz-csoportját már évek óta éles megosztottság és szembenállás jellemezte.

A pártból származó értesüléseink szerint a hajdúdorogi Fidesz-csoport évekkel ezelőtt két táborra szakadt, ez szemléletesen kiderült a 2014-es önkormányzati választás kampányában, amikor egyes fideszeseket azzal vádoltak: nemhogy nem álltak a kormánypárt polgármester-jelöltje, Debreczeni Csaba mögé, de sokak szerint egyenesen akadályozták a fideszes politikus győzelmét. Informátorunk szerint vádként elhangzott az is:

a „széthúzó” tagok nem a jobboldali közösség, csak saját maguk érdekeit nézték.

Hajdúdorogon a Fidesz 2006 óta nem tudja megverni a szocialista Csige Tamás polgármestert, ezért a hajdúdorogi fideszeseken nagy nyomás volt amiatt, mert egymást követően három választást is elbuktak. Ám a pártban végül az verte ki a biztosítékot, hogy Hajdúdorog önkormányzata a fideszes önkormányzati képviselők voksával szavazta meg alpolgármesternek az MSZP egyik helyi politikusát (a másik alpolgármester a Fidesz jelöltje lett).

A pártban az átszavazást „árulásnak” minősítették, s elfogadhatatlannak tartották, hogy a Fidesz képviselői egy szocialista politikust támogattak, a párt álláspontja ugyanis az volt, hogy Hajdúdorogon nem kettő, hanem egy alpolgármestert kell választani, s annak az egynek fideszesnek kell lennie. Erre az adott alapot, hogy habár a város polgármestere szocialista, a baloldalnak nincs többsége a képviselő-testületben.

Paks, Szigetvár, Sásd: túl nagy volt a széthúzás

Pakson feloszlott a Fidesz-alapszervezet, ami nem meglepő az önkormányzati választás eredménye alapján. Az atomvárosban Süli János, az erőmű volt vezetője lett a polgármester, s csapata mind a nyolc egyéni körzetben legyőzte a Fidesz-KDNP jelöltjeit. A feloszlást azonban a volt városi elnök, Bordács József nem a vereséggel, hanem a párt megosztottságával magyarázza. Ezért történhetett meg, hogy a párt helyi befolyásos tagjai közül a választás előtt néhányan átálltak Süli csapatába.

Szigetváron is a Fidesz megosztottságával magyarázzák a helyi fideszesek a városi csoport feloszlatását, amit április 29-én mondott ki az országos választmány. A korábbi fideszes polgármester, Kolovics János erős magot szervezett maga köré, ám a városi szervezeten belül is kiverte a biztosítékot, amikor nevelt fiának vezető állásokat biztosított. Kolovics – a kiszivárgott információk szerint – rossz viszonyban volt Pichler Imrével, Szigetvár azóta elhunyt fideszes parlamenti képviselőjével, akit pedagógusként és politikusként is sokan tiszteltek a 11 ezer lelkes városban. Így az, hogy a Kolovics vezette kormánypártok totális vereséget szenvedtek az őszi választáson a Szigetvári Emberekért Egyesület jelöltjeivel szemben, nem volt meglepő, amiképp az sem, hogy utóbb szétzavarták a városi szervezetet.

A Baranya megyei Sásd Fidesz-csoportját is feloszlatta a választmány áprilisban, mivel a 25-30 tagot integráló csapatban évek óta nagy volt a széthúzás. Ezért már a 2010-es választáson, majd az őszin is csak egy, Fidesz-színekben induló független jelölt jutott be a hattagú testületbe.

Nagyszénás: „A Fidesz hagyott el minket”

Formálisan nem oszlatták fel a Fidesz nagyszénási szervezetét, hanem 19 tag kilépett belőle, miután Simonka György választókerületi elnök „el akarta foglalni” a szervezetet. Amikor kialakították a nagyobb választókerületeket, és Simonka bemutatkozott a kerület tagságának, egyedül Nyemcsok János, Nagyszénás polgármestere tartózkodott. Ennek az lett a következménye, hogy Simonka megkérte: mondjon le a Fidesz nagyszénási csoportjának vezetéséről.

Nyemcsok még a 2014-es helyhatósági választás előtt a Vitalap.hu portálnak úgy nyilatkozott: a szándék világos volt, új tagok beléptetésével többséget akartak szerezni a csoportban, hogy az általuk kiválasztott személyt indíthassák polgármesterjelöltként. Mivel ez nem sikerült, Simonka a helyi Gazdakör tagjaiból gründolt egy új Fidesz-csoportot.

Nyemcsok a Fidesz-csoport helyi ülésén átadta a párttagkönyvét Simonkának, a többi kilépő tag pedig Kövér Lászlónak küldte azt el. „A Fidesz hagyott el minket.

A köz képviselete szolgálat, nem pedig hatalom.

Aki nem így látja ezt, egyéni érdekek mozgatják. (...) A Fidesz mai politikájával az a legfőbb bajunk, hogy a 20-30-40 éve együtt élő embereket szembe akarja fordítani egymással” – nyilatkozta a választás előtt Nyemcsok János, aki a Polgári Egyesület Nagyszénásért (PEN) nevű jelölő szervezet képviseletében indult a választáson. A PEN jelöltjei mellett mindössze egy független és egy szocialista jelölt lett képviselő.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.