galéria megtekintése

Súlyos kérdőjelek a Welsz-ügyben

Az írás a Népszabadság
2014. 05. 02. számában
jelent meg.


Fekete Gy. Attila
Népszabadság

Welsz Tamás ellen folytattak két nemzetbiztonsági ellenőrzést még 2006-ban és 2008-ban, kétmilliárdos adózatlan jövedelmet feltáró vagyonosodási vizsgálatot, de nyomozás csak 2011-ben indult. Vajon mire vártak a hatóságok? És mit csinálnak most?

Welsz Tamás máig tisztázatlan halálánál csak az élete hagyott maga után több megválaszolatlan kérdést. Rejtély, hogyan sikerült neki a legutolsó pillanatig szabadlábon maradnia. A Hír24 szerint április 10-i keltezéssel kiállították Welsz halotti bizonyítványát, amelyben az áll, hogy halálát önkezűség okozta. Továbbra sem tudni azonban semmi konkrétumot arról, hogy mi okozta a halálát. Egyesek szerint afrikai eredetű méreg. Mások úgy tudják, egy olyan szer, amelyet az USA-ban használnak a kivégzéseknél. Szerdán olyan hírek is napvilágot láttak, hogy Welsz szervezetében semmilyen mérget nem találtak, sőt a toxikológiai vizsgálatok még le sem zárultak. Egyetlen állítás kezelhető tényként: a Központi Nyomozó Főügyészség nem nyomoz Welsz halálával összefüggésben, amiből az is következik, hogy a férfi haláláért nem tartják felelősnek az akkor mellette lévő rendőröket.

Welsz Tamás neve előbb a Bamako-rali szervezőjeként, majd a Sólyom Airways reménybeli megmentőjeként került a nyilvánosság elé. Közismertté mégis akkor vált, amikor kiderült: állítólag ő szerzett bissau-guineai útlevelet az osztrák bankban tartott százmilliói miatt képviselői mandátumáról lemondani kényszerült Simon Gábor volt MSZP-s elnökhelyettesnek. Ő jelenleg adócsalás és más bűncselekmények gyanúsítottjaként előzetes letartóztatásban van. Simon tagadja, hogy valaha is rendelkezett volna ilyen úti okmánnyal.

 

Welsz is gyanúsított volt a Simon-ügyben. Egyes vélemények szerint vádalkut kötött, mások szerint csak az enyhébb ítélet reményében határozta el március közepén, hogy együttműködik a hatóságokkal. Menekülnie nem volt hova, hiszen Panama Interpol-körözést adott ki ellene egy magyarokat érintő offshore-csalás miatt. Bissau-Guineában ideig-óráig meghúzhatta volna magát, de nem volt esélye arra, hogy eljusson odáig.

Öngyilkossága annak a beismerése volt, hogy az éveken keresztül jövedelmező, jól felépített és kapcsolatokkal alaposan körülbástyázott birodalma összeomlás előtt áll. De vajon miért adott át minden, rá és ügyfeleire nézve egyaránt terhelő dokumentumot a halála előtt? Ha meg akart halni, otthona magányában is véget vethetett volna életének, aztán a rendőrség és az ügyészség vagy megtalálja a dokumentumhalmot, vagy nem.

Számos jel utal arra, hogy Welsz nem akart meghalni. Több ismerőse nyilatkozta, hogy bár rosszul viselte a stresszt, nem volt öngyilkos hajlamú. Több oldalról védte magát, befolyásos kapcsolatai voltak. Kétszer is vizsgálódott utána az NBH, 2006-ban és 2008-ban is. Az egyik esetben a Külügyminisztérium „jelentette fel” a titkosszolgálatnál, mert több diplomata is bepanaszolta, hogy külföldi útlevelekkel üzletel.

Welsz Tamás a bissau-guineai elnöki palota előtt
Welsz Tamás a bissau-guineai elnöki palota előtt

A titkosszolgálat kezdeményezésére lefolytatott vagyonosodási vizsgálat kétmilliárdos adózatlan jövedelmet tárt fel nála. Majd – mint azt az Index megírta – Welsz 2003 és 2006 között több millió dollárt keresett Bissau-Guineában, ami után azonban itthon nem fizette meg több mint 700 milliós adókötelezettségét. 2012-ben emeltek vádat ellene, múlt hétfőn lett volna az első bírósági tárgyalása az ügyben. Idetartozik, hogy a szóban forgó, 2012-es vádemelést megalapozó nyomozást csak 2011-ben rendelték el. Később pedig újabb nyomozást is indított Welsz ellen a Nemzeti Nyomozó Iroda. Welsz tehát annak ellenére maradhatott szabadlábon, hogy miután 715 milliós adócsalásért vádat emeltek ellene a még 2011-ben indult nyomozás adatai alapján, egy további eljárás is indult ellene. Nem mellesleg az Interpol is körözte, és akkor még nem beszéltünk az útlevélüzlet miatt nyolc éve lefolytatott titkosszolgálati vizsgálatokról.

Kérdés: miként úszhatott meg ennyi mindent úgy, hogy még csak nyomozás sem indult ellene évekig? Sőt úgy tudni, ma sem vizsgálja senki, hogy ki kapott tőle útlevelet, és aki kapott, használta-e, és ha igen, mire. Simon ügyében az útlevéllel bankszámlát nyitottak. Feltehetőleg mások is így tettek. Hány adózatlan milliárdot rejthettek el így itthon és külföldön? Vizsgálja-e ezt bárki is?

Az adó- és banktitokra, az érintettek személyiségi jogaira, a nyomozás érdekeire tekintettel a hatóságok hallgatnak. Az előzmények alapján azonban a hallgatásukkal saját múltbeli hibáikat, mulasztásaikat, félrenézéseiket is leplezhetik.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.