A 2008-2012-es válság óta ez még jobban kiéleződött, mert a közép-európaiak kevésbé tudták kezelni a krízist, a Nyugatot elkábította a viszonylag gyors GDP-emelkedés Közép- és Kelet-Európában. Több kormány nem tud ellenállni a kísértésnek, rájátszik az érzelmekre, a befektetőket és a tőkepiacot okolják minden problémáért. Pedig senki sem ígérte, hogy az osztrák, olasz vagy német bankok, befektetők karitatív alapon tevékenykednek majd, természetes, hogy nyereséget szeretnének elérni. Nem mintha nem fordult volna elő mohóság, kapzsiság, ügyetlenség, de hát mi lett volna a cseh, a szlovák, a lengyel vagy a magyar gazdasággal külföldi tőke, nyugati bankok nélkül? Ebből az egészből lett végül a kettős kiábrándulás, ellenszenv, irigység és előítélet.
„Hanyatlás" és nacionalizmus
Mindig nevetek, ha Ausztria vagy a többi nyugati ország gyógyíthatatlan bajairól olvasok. Az emberek néha maguk sem tudják, milyen jól élnek saját korábbi önmagukhoz és persze Közép-Európához képest. Ehhez jön még a népvándorlás: még soha nem láttam ennyi magyart Londonban, de ugyanez vonatkozik Bécsre vagy Svájcra is. Az érintett országokban nem annyira a magyarok vagy a lengyelek miatt vannak feszültségek, inkább az afrikai vagy a mohamedán érkezőkre érzékenyek. A nacionalizmus Kelet- és Közép-Európa majdnem minden államának állandó jellemzője. Magyarországon nincsenek tömegével idegen kultúrát képviselő bevándorlók, viszont nagyon komplikált a kisebbségek ügyében a szlovák vagy román kapcsolatrendszer, amelyben mindig benne van a robbanás veszélye.
Közép-Európa lemaradása
Ausztria és Magyarország között az életszínvonalat és a munka hatékonyságát nézve lényegében ma is ugyanakkora a különbség, mint volt a magyar EU-csatlakozáskor. A szakadék nem csökkent, viszont Magyarország közben saját térségében is lecsúszott. A dolgokon nem javít, hogy az osztrák bankok, az Erste vagy a Raiffeisen, amelyek nagy szaktudást és tőkét hoztak Magyarországra, óriási veszteségeket szenvednek el. Az ország közben visszaesik a múltba, ugyanúgy elutasítja a modernizációt, mint ezelőtt száz vagy még több évvel.
A személyiségek szerepe
Nemrég Prágában hosszan beszélgettem Václav Klaus volt köztársasági elnökkel. Ő támogatja az ukrajnai orosz politikát és olyan kritikus volt mindig az EU-val, hogy Helmut Kohl egyszer azt mondta a találkozójuk után, olyan érzése van, mintha az Európai Unió csatlakozna Csehországhoz és nem fordítva. Az EU-ban nagy szerepük van a személyiségeknek. E szempontból nagyon fontos Jean-Claude Juncker bizottsági elnökké választása, ő kiismeri magát, minden hájjal megkent profi. Továbbá először van lengyel elnöke az Európai Tanácsnak, ami óriási dolog az egész térségnek, új szituáció. Sajnos sok ország még mindig lejáratódott politikusait vagy a hatalmon lévők potenciális riválisait küldi Brüsszelbe, és nem azokat, akik a legalkalmasabbak lennének.
Magyar nemzeti érdek
Nyitásra lenne szükség. Most is az EU pénzétől függ minden fejlesztés. A külföldi befektetők számára azonban jogbiztonság kell és a korrupció elleni fellépés. Érezniük kell, mint az 1990-es években, hogy üdvözlik őket, mert miközben ők is pénzt akarnak keresni, előreviszik az országot. Az államnak nem azt kellene támogatnia, ami a döntéshozóknak vagy a családjuknak jó, hanem azt, ami a jövőbe mutat, ami technológiát teremt. Abszurdisztánba illik, hogy a Raiffesent a bankjával most megbukott Töröcskei István akarta megvenni.
|
| Fotó: Teknős Miklós / Népszabadság |
A másik nemzeti érdek a kompromisszum újrafelfedezése lenne. A politikai és a gazdasági kiegyezés, a szakszervezetekkel, a vállalakozók, a mezőgazdaság igazi szervezeteivel való megállapodás. Sajnos a bizalmat gyorsan el lehet veszíteni, de csak nagyon lassan lehet visszaszerezni. Orbán talán meg tudja tartani a hatalmat, de az európai bizalmat már nem fogja tudni visszaszerezni. Bármi is lesz Magyarországon, a Nyugat senkinek sem fog biankó csekket adni. A támogatásért újra meg kell majd dolgozni.
