galéria megtekintése

Orbánnak csak egy brüsszeli szóvivő üzent vissza

A bizottság tudomásul veszi és tiszteletben tartja a referendum eredményét, az EP-ben viszont nem sok hiányzott egy újabb kiadós vitához.

Brüsszel csak szóvivői szinten üzent Orbán Viktornak
Földi Imre / Népszabadság

„Tiszteletben tartjuk a választópolgárok demokratikusan kinyilvánított akaratát. Azokét is, akik elmentek szavazni, meg azokét is, akik otthon maradtak" – mondta Margaritisz Szkinasz, az Európai Bizottság szóvivője a magyarországi népszavazás eredményéről. Az uniós testület tudomásul veszi, hogy a referendum érvénytelen – tette hozzá –, mint ahogy azt is tudomásul vette volna, ha érvényes.

Az Európai Bizottság nem vesz részt abban a vitában, hogy ki nyerte meg a vasárnapi népszavazást, és nem kívánja kommentálni Orbán Viktor alkotmánymódosítási szándékát sem. Szkinasz kérdésre válaszolva csupán annyit mondott, hogy a közösségi jog elsőbbséget élvez a nemzeti joggal szemben. A szóvivő megismételte, hogy tudomásuk szerint a népszavazásra feltett kérdés a jövőre vonatkozik, a még el sem fogadott közösségi törvényekre. „A referendum eredményét az illetékes magyarországi hatóságok érvénytelennek nyilvánították. Önökre bízom a következtetések levonását azzal kapcsolatban, hogyan fogja ez befolyásolni az uniós döntéshozatalt" – szögezte le. Megerősítette, hogy a már jóváhagyott jogszabályokat viszont minden tagállamnak kötelező végrehajtania, és az Európai Bizottság fenntartja magának a jogot, hogy lépéseket tegyen a döntések kikényszerítésére.

 

Az Európai Parlament szélsőbaloldali frakciója azzal a javaslattal állt elő a képviselő-testület hétfőn kezdődött plenáris ülésén, hogy szerdán rendezzenek vitát a magyarországi népszavazásról. Marie-Christine Vergiat francia kommunista képviselőnő riasztónak nevezte a magyar kormány gyűlöletkampányát, és azt mondta, hogy az Orbánék által terjesztett hazugságok szöges ellentétben állnak az euró­pai értékekkel. Erről szerinte az Európai Bizottságnak és az Európai Parlamentnek is véleményt kell nyilvánítania.

A szocialisták frakcióvezető-helyettese, a spanyol Enrique Guerrero Salom viszont azzal érvelt, hogy a témát először vitassa meg az EP állampolgári bizottsága, és csak utána kerüljön a teljes Ház elé. Szerinte Orbán vasárnap vereséget szenvedett, kisebbségben maradt. A szélsőbal indítványát végül a kereszténydemokrata Néppárt és a szocialisták szavazattöbbségével elutasította az EP. A liberálisok és a Zöldek viszont támogatták a szerdai plenáris vita ötletét.

Erős mondatok a Twitteren:

Martin Schulz, az EP elnöke: A magyar polgárok a vasárnapi népszavazáson nem hallgattak Orbánra. Az EU-nak most megoldásokat kell kínálnia, nem mesterségesen szított feszültséget.

Manfred Weber, az EP néppárti frakciójának vezetője: Az alacsony részvételi arány arról árulkodik, hogy Magyarország polgárai nyugodtabbak, mint egynémely politikus. De a problémáikra megoldást várnak.

Guy Verhofstadt, az EP liberális frakciójának vezetője: Úgy tűnik, hogy Orbán elvesztette a fogadást. A magyarok megmutatták, hogy nem vevők a populista, idegengyűlölő és rasszista politikára.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.