Kint a hivatal előtt a tavaszias napsütésben, alig száz méterre attól a ponttól, ahol az áradat kettévágta a falut, fiatalasszony tolja gyermekét babakocsiban. Az ítéletről még nem hallott, s amikor megtudja, hogy felmentettek mindenkit, azt mondja:– Gratulálok! Meghalt tíz ember, megsérültek kétszázan, de nyilván nem felelős ezért senki.
Egy sarokkal odébb két nyugdíjas beszélget. Az ítéletet ők sem ismerik még, de amikor értesülnek arról, nyomban felháborodnak. – Aki itt él, pontosan tudja, hogy túltöltötték a tározót. Nincs igazság! – jelenti ki egyikük.
A falu központjában megkérdezettek kivétel nélkül indulattal reagáltak az ítéletre, a Bezerédi utca új részén viszont jobbára fásultság és csendes elkeseredettség volt érzékelhető. Ami meglepőnek tűnhet, hiszen az itt épült új házakban laknak azok, akiknek mindenét elvitte a vörösiszap. Több házba is becsöngetünk, de a legtöbb helyen még csak ajtót sem nyitnak.
– Olyan ez az ítélet, mint a kormány. Szar – mondja egy középkorú férfi, de úgy, mintha csak egy kiló kenyeret kérne, aztán sarkon fordul, és bemegy a házába.
|
| Fotó: Móricz-Sabján Simon / Népszabadság |
Kicsit odébb bizalmatlanul, szűkszavúan válaszol a kérdésekre egy fiatalasszony: – Nem tudtam, hogy megszületett az ítélet. Hogy mit gondolok most, hogy már tudom, mi a döntés? Semmit. Az sem változtatna már semmin, ha mindenkit börtönbe csuknának. És az sem változtat, ha mindenki szabad marad. Jó lenne már túl lenni az egészen.
A Bezerédi utcában lakó Lehmann Sándornak is lenne oka keserűségre, kívánhatna feledést: – Az elsők között öntött el minket az áradat. Kint voltam a kertben, amikor a feleségem kiabált, hogy a jön az iszap, hozza a fákat. Épp csak berohantunk a házba, márt tört is be az áradat. A fürdőszobába menekültünk, bezártuk az ajtót, de a réseken, meg a csatornán egyre csak tört fel az iszap. A kád peremén egyensúlyoztunk, úgy menekültünk meg.
A házaspárnak mindene odalett, az 1954-ben épített házuk menthetetlen volt, fél évszázad után kellett új otthonban új életet kezdeniük. – Mindezek ellenére azt mondom, nem döntött rosszul a bíróság – jelenti ki váratlanul háza nappalijában a nyugdíjas férfi, s felesége, Irén mellette helyesel. – Azt már lehetetlen volt kideríteni, felelős-e bárki, s ha igen, akkor ki és milyen mértékben. Én csak tudom ezt, mert ugyan a katasztrófa idején már rég nyugdíjas voltam, de negyvenkét évet húztam le ott, ismerem a timföldgyárat. Amúgy pedig az ítélet annál biztosan jobb, mint ha a portáson, a szerelőn verték volna el port.
Lehmann Sándor később megjegyzi azért: tudja jól, ő még szerencsés, mert csak anyagi veszteség érte, azért pedig – miként fogalmaz – „Orbán Viktor, az Isten áldja, és kormánya példaértékűen kárpótolta”. Azt viszont nem tudhatom, mit érez az, akinek családjába tragédiát, sérülést is hozott az áradat – fűzi hozzá az idős férfi.
– Micsoda ítélet ez!? Tíz ember meghalt. Százak megsérültek, közülük többen ma sem gyógyultak meg. Komplett településrészek, városrészek semmisültek meg. És akkor azt mondják, nincs felelős? Csak úgy magától történt minden? – háborog a Kolontártól néhány kilométerre lévő Devecseren a várost 2014 óta vezető polgármester, Ferenczi Gábor.
A jobbikos politikus, aki az előző ciklusban országgyűlési képviselő is volt, azt mondja, maga is tagja volt a katasztrófát vizsgáló parlamenti bizottságnak, így pontosan tudja: földrengésről vagy extrém időjárási körülményekről szó sem volt. De ha az sem és emberi mulasztás sem történt, akkor mégis mi okozta a katasztrófát?
|
| Fotó: Teknős Miklós / Népszabadság |
A polgármester, akárcsak kolontári kollégája és sok más helybeli, megjegyzi azt is, meg vannak döbbenve, pedig szerintük borítékolható volt a döntés. Ferenczi Gábor is úgy véli, számtalan jel utalt arra, hogy „elkenik” az ügyet.
– Nem ilyen ítéletre számítottam – mondja Toldi Tamás, aki a katasztrófa idején vezette Devecsert, s aztán, miközben visszafogottsága mondatról mondatra vész el, úgy folytatja. – Tudjuk, hogy nem természeti katasztrófa történt. Ez esetben pedig teljességgel kizárt, hogy a menedzsment ne lenne felelős a történtekért. Ha másért nem, akkor azért, mert a baleset idején a szokásosnál több iszap volt a tározóban. És azért, mert tudniuk kellett, hogy baj esetén semmit nem érnek a védelmi intézkedéseik. Olyan nincs, hogy senki nem felelős azért, hogy meghalt tíz ember. A másodfokú eljárásban csak másféle ítélet születhet.
