– Olbán, takalodj!
Hiába kérték, hiába kiabáltak rá, a kölyök nem engedett. Anyukájánál aztán elszakadt a cérna:
– Akkor legalább az r betűt gyakorold szépen, és úgy mond, Orrrrrrrrbán, takarrrrrrrodj!
|
Fotó: Móricz-Sabján Simon / Népszabadság
|
Rendre gondot okozott a kormányellenes tüntetéseken a rossz hangosítás.
Így volt ez a fővárosban, a Dob utcában is, ahol a teherautón kialakított rögtönzött színpadtól harminc méterre állók már semmit nem hallottak. Emiatt többen skandálva üzentek a rendezőknek:
– Nem hall-juk! Nem hall-juk!
Ezt viszont a tömeg elején értették félre, s azt hitték, a szokásos rigmus szól, tehát legott bekapcsolódtak:
– Nem hagy-juk! Nem hagy-juk!
– Nem nem hagyjuk, nem halljuk! – próbálta kiigazítani a tömeget egy naiv tüntető, de miután rekedtre ordította magát, belátta, jobb, ha inkább ő hagyja.
|
Fotó: Móricz-Sabján Simon / Népszabadság
|
Olykor nem könnyű eligazodni, ki kinek a pártján áll egy tömegrendezvényen. Így történt ez az egyik Parlament előtti demonstráción is, amelyen a kormányt gyakorta bíráló ismert aktivista, a krétakörös Gulyás Márton kamerák kereszttüzében tartott sajátos performanszot a rendőrsorfalnál. A tömeg hullámzására kissé talán rájátszva, ráesett, kitárt karokkal nekidőlt a rendőrök szoros, mozdulatlan sorfalának.
– Te normális vagy? Mit bohóckodsz itt? – kérdezte meg tőle hangjában őszinte döbbenettel egy jókötésű, terepszínű nadrágot viselő, rövid hajú férfi.
Gulyás támadásnak vélte a kérdést, és különös módon vágott vissza: teátrálisan rákezdett a Szózatra.
– Hazádnak rendületlenül! – eresztette ki a hangját.
– Hagyjad már ezt! Nem lenne jobb, ha valami beszédet mondanál inkább? – javasolt másfajta kommunikációt a terepszínű nadrágos, de Gulyás továbbra is azt hitte, provokátorral van dolga, így a férfi arcába hajolva szinte már üvöltött:
– Légy híve, oh magyar!
Percek teltek el a dalolással, mire a terepszínű nadrágos férfi kifakadt:
– Hagyd már ezt abba, a rohadt életbe! Egyszerű melós vagyok, tele a tököm ezzel a kormánnyal, mert miközben én kidolgozom a belem és nem jutok egyről a kettőre, akkor ezek a nyomorultak kirabolják az országot. Besokallok, idejövök, életembe először eljövök egy kormányellenes tüntetésre, hátha itt majd mondanak valami biztatót, vagy elkergetjük ezeket a majmokat, ehelyett a baromságodat kell néznem!?
|
Fotó: Veres Viktor / Népszabadság
|
Valódi Hyde Park-hangulat alakult ki az egyik tüntetés fináléjában: az alkalmi szónokok sorban adták egymás kezébe a mikrofont az Ország Gyűlése Mozgalom elnevezésű formáció Kossuth téren felállított sátra előtt. A fölöttébb változatos nívón teljesítő rétorok meglehetősen fantáziagazdag, tematikájában is színes beszédeket mondtak az érdeklődő közönségnek. Amikor már úgy nézett ki, hogy műfaji unikum azért nem várható, egy látszólag illuminált állapotban lévő – értsd: talajrészegnek tetsző – kolléga e felkiáltással kezdte produkcióját: „Mi a fasz van? Mi a fasz van?”
A hallgatóság nem hezitált, hanem újult erővel kezdte skandálni a szónoki kérdést: „Mi a fasz van? Mi a fasz van?”
***
Kisebb csoport vált ki a Parlamentnél tiltakozók tömegéből, hogy a Fidesz-székháznál korábban tartott demonstráció miatt előállított több ifjú tüntetőt kiszabadítsa a „börtönből”.
– Gyerünk a Gyorskocsi utcába! – ordítozták, lehettek vagy negyvenen. Aztán a társaság határozottan elindult a Markó utca felé.
– Gyerekek! – kiáltott utánuk munkatársunk. – A Gyorskocsi utca Budán van, ne arra menjetek!
– Nem az számít, hogy hol van! – mondta erre egy koravén gyerek borosüveggel a kezében. – A kiszabadítás a lényeg!
***
Végül eljutottak a Gyorskocsi utcába a társaik kiszabadítására indult tüntetők. Az alaposan felszerelt rendőrök a fogda előtt felsorakoztak, a tudósító a sor elejére sietett, hogy az első randevú szemtanúja legyen. Ám a sereg első szakasza nem detektálta a célpontot, s békésen elvonult a sorfal mellett, mire a rendőrök egyike így szólt az újságíróhoz:
– Szólna nekik, hogy itt vagyunk, ha már beöltöztünk?
Természetesen e pillanatnyi zavar után az ellenállók megtalálták a helyüket a rendőrökkel szemben, s eseménytelen türelemjáték kezdődött.
Óvatos rigmusok harsantak fel a „Nem fázunk!”-tól a „Mocskos Hír TV!-ig. A feszültség csökkent, s mind többen indultak csalódottan haza, amikor a rögtönzött haditanács úgy döntött: eredményt kell felmutatni. Ha az erőviszonyok súlyos egyenlőtlensége miatt a szabadítás irreális, legalább hivatalos tájékoztatást kérnek a politikai foglyok állapotáról a kivezényelt rendőrök elöljárójától. A szóvivő odalépett, s kérdésével mosolyt csalt a tiszt arcára. Merthogy így érdeklődött:
– Mi a helyzet odabent?
|
Fotó: Veres Viktor / Népszabadság
|
A 2014-es tüntetési szezon utolsó kormányellenes megmozdulása, a december 16-i, este fél tizenegyre lényegében véget ért. A demonstrálók nagy többsége elhagyta a Kossuth teret, csak a kemény magot alkotó – a rendfenntartókkal korábban kisebb dulakodásba keveredett – 20-25 tüntető maradt a Parlament főbejáratánál álló rendőrök sorfalánál.
– Nézzétek, ellopták a rendőrök az oszlopokat! – mutatott egyszer csak az egyik tüntető a lépcső előtti lánckerítés egyik cölöpének hűlt helyére.
A demonstrálók nevetni kezdtek, a rendőrök között viszont zavart mozgolódás támadt. Aztán a készenléti egység egyik tagja előkerült a hiányzó cölöppel meg egy láncdarabbal: nyilvánvalóan óvintézkedésként vitték a vonalaik mögé, hogy véletlenül se jusson eszébe valakinek közéjük hajítani azt. Az egyik rendőr ügyetlenül, védőfelszerelésben, sisakban nehézkesen mozogva próbálta a helyére illeszteni a cölöpöt.
– Na, várjon csak, segítek – fogta meg az oszlop végét az egyik tüntető, aki egy órája még üvöltve feszült a rendőrsorfalnak.
Együtt igazították helyre a cölöpöt meg a láncot.
– Köszönöm a segítségét, uram – mondta udvariasan a rendőr.
– Ugyan már, nincs mit – mosolyodott el a tüntető, aztán hozzáfűzte: – És kellemes, békés ünnepeket!
– Köszönöm, önnek is – válaszolta a rendőr.
Aztán mindenki hazament.
