Az átlagos polgárnak az adományozás leginkább a ruhásszekrény selejtezését jelenti. Többen felháborodnak, ha a kidobott ruhadarabjaikra nincs azonnal szükség. „Akkor nem is rászorulók” – vágnak vissza, nem gondolva arra, hogy adott esetben a segítő szervezet nyakig ül a használt ruhában, és rengeteg időt emészt fel a minőség és méret szerinti szortírozás.
Sokan arra sem gondolnak, hogy lakk tűsarkúra sosem lesz szüksége a mélyszegénységben élő családanyának, és felesleges a babaúszódressz egy olyan hátrányos helyzetű gyereknek, aki csak a pocsolyából ismeri az állóvizet.
Nem kell ujjatlan top a muzulmán nőnek, a dédapa esküvői öltönye a férfinak, szexuális segédeszköz pedig egyik menekültnek sem. Átgondolatlanul adományoznak elromlott háztartási gépet is, amelyet senki sem fog megjavítani, elszállíttatása viszont veszélyes hulladékként tetemes költség.
Kríziskezelés vagy fejlesztő segítségnyújtás
A civil csoportok több szinten dolgoznak – mondja L. Ritók Nóra, a komplex fejlesztőmunkát végző Igazgyöngy Alapítvány vezetője. Vannak, akik csak az adományokat gyűjtik, főznek, csomagokat készítenek, kiosztják. Ez egyfajta kríziskezelés, amely úgynevezett tanult tehetetlenséghez vezet: azt érzi a támogatott, nem tud kiállni magáért, s mivel ő szegény, jár neki a rendszeres segítség. Nem tesz semmit azért, hogy a nyomorúságából kilábaljon.
A másik fajta szervezet a fejlesztő segítségnyújtásban hisz, így az Igazgyöngy is. Itt a segítő hozzáállása: „Nincs lehetőséged arra, hogy megfelelő ruhát és ételt adj a gyereknek, meleg otthonod legyen. Nemcsak adok neked ruhát, élelmet és tűzifát, hanem abban is segítek, hogy változtathass az életeden”. Ebben a motivált tevékenységben
a hátrányos helyzetűek elhihetik magukról, hogy képesek a változtatásra.
Például arra ösztönzik őket, hogy ha vidéken élnek, használják ki a környezet adottságait, műveljék a kertjüket, termesszenek élelmiszert. Ehhez vetőmagot adnak nekik. Persze ez sem megy varázsütésre.
Az első évben egymást kijátszva arra törekednek majd, hogy többet kapjanak, mint a másik, anélkül, hogy tennének érte valamit. L. Ritók Nóra arra is felhívja a figyelmet: Budapestről nem lehet egy borsodi vagy hevesi falunak fejlesztő segítséget nyújtani, ahhoz helyben kell lenni. Persze lehet csatlakozni önkéntesként: például vitamint, élelmiszert, tűzifát, szemüvegkeretet, tanszert, gyerekcipőt, játékot, babakocsit, babaágyat gyűjteni, esetleg jelentkezni tanuló párnak, vállalni fuvarozást, segíteni fordítással a nemzetközi pályázathoz. Képletesen bárki örökbe fogadhat gyereket, támogathatja a fejlesztését.
Láthatóság és átláthatóság
Sok jó szándékú kis csoport bukik el, ha a tevékenysége láthatatlan. Épp ezért fontos terep a segítő szervezeteknek és szeretetszolgálatoknak a saját honlap vagy a közösségi oldal. Hitelét veszti, aki nincs jelen a kéréseivel, problémafelvetéseivel, vagy nem tudósít az adomány útvonaláról.
|
Az átlagos polgárnak az adományozás leginkább a ruhásszekrény selejtezését jelenti
Teknős Miklós / Népszabadság |
Az Igazgyöngy az egyik legnépszerűbb, sokak által támogatott szervezet. A tavalyi brókerbotrány alkalmával például zárolták a számláit, de L. Ritók Nóra Facebook-felhívására civil segítők és szociálisan érzékeny cégek napok alatt kihúzták őket a bajból. A nyomorról, a szolidaritás hiányáról, a szegregációról, a szakmaiatlan, politikai döntésekről rendszeresen ír is L. Ritók Nóra, hol A nyomor széle című blogján, hol lapunk Jótett oldalain.
A Segítsünk együtt a menekülteknek! csoport a Facebookon szerveződött. Itt áramlottak az információk, hova milyen ruhára, ételre, vonatjegyre, kétkezi segítségre van szükség. A zárt csoportnak majdnem tízezer tagja van – mondja László Luca. Bármely korosztály jelentkezhetett aktivistának, előképzettség nélkül feladatot kapott mindenki. A lelkes segítők sokszor behívták az ismerősöket is, így épült a hálózat és a bizalom. A támogatás hatványozódott, amikor a tévében is bemutatták őket, majd még magasabbra hágott, amikor díjat kaptak.
Miután a menekültek eltűntek Magyarországról, a szervezet itthon akarta hasznosítani a hálózatot, az összegyűlt önkéntes erőt. De a magyar rászorulók megsegítése – úgy látszik – kevésbé tűnt „szexinek”.
Enni adni a borsodi cigány gyereknek nem olyan látványos, „eddig is éhes volt, és később is az lesz” – gondolhatták sokan. De nem adják fel, aki egyszer már segített, az újra fog. És a fiatalokkal is igyekeznek megértetni: az önkéntesség nem csak arról a közösségi szolgálatról szól, ami bizonyos óraszámban kötelező az érettségihez.
A segítség nekik is rengeteget adhat.
Ki viszi fel a híreket a jóléti erkélyre?
A Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak több honlapja is van, például az Adomanyozz.hu oldalon keresztül is segíthető és követhető a munkájuk. Ez a tavaly indult kezdeményezés a szeretetszolgálathoz érkező felajánlások kisebb részét gyűjti össze. 2014-ben az összes adomány a teljes költségvetésük 10,4 százalékát tette ki, ebből 5,8 százalék érkezett pénz formájában – tudtuk meg a szervezet kommunikációs vezetőjétől, Romhányi Tamástól.
A személyes tapasztalat a leghatásosabb motorja az adományozásnak, a segítésnek.
Azon túl, hogy majd mindenkinek az az első gondolata, ez vele is bármikor megtörténhet, kitörölhetetlen a földön fekvő csecsemő, a pályaudvar betonján kuporgó családok látványa. László Luca már olyan Jobbik-szimpatizánssal is találkozott, aki azt mondta: tőle a felnőttek megdögölhetnek, de azt nem tudja nézni, hogy egy gyerek a földön fekszik.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke, Vecsei Miklós azt meséli, ha valaki megkérdezi, miben segíthet, azt kéri tőle, menjen el vele a terepre. Egy ilyen út többet jelenthet, mint egy pénzt kérő levél: lehullik az előítélet, az élmény megmarad. Ha „útitársa” egy cégvezetői fórumon elmeséli a tapasztalatait, az a társadalmi részvételt erősítheti. A többségi társadalmat jóléti erkélynek nevezi Vecsei. A jóléti erkélyen megfogalmazódó kérdések alakítják a közbeszédet, formálják a politikát. Ami innen nem látszik, az bizonyos szempontból olyan, mintha nem is lenne. Kérdés persze az is, ki viszi fel a „rossz témákat” erre az erkélyre.
Nemrég három, a nyomor peremén lévő településen jártak. Az egyik faluban évek óta jelen vannak, iskolát és elektronikai bontóüzemet működtetnek, a másik két helyen még csak szétnéztek. A vendég a csapatban, aki először járt a helyszíneken, úgy látta: ahol jelen van a Máltai, ott élet van a faluban, az utcákon mozgásban vannak az emberek, céljuk van, csinálnak valamit. A másik két településen az tűnt fel, hogy a falubeliek egy kupacban ülnek az árok partján. Az is jó visszajelzés, hogy ahol jelen vannak, ott a diákok kivétel nélkül tovább tanulnak. Ez tizenkét éves munka eredménye.
A szegénység törvénye ütközik az igazságéval
A terepen dolgozóknak nagy a tapasztalatuk abban is, milyen reakciók várhatók a segítőktől. Aki kívülről jön, nehéz ebbe beleszoknia. Meg kell óvni a jóérzést, hogy ne menjen el a kedve a segítéstől. A közösségi igazságosságot úgy kell kialakítani, hogy
a megsegítettek elfogadjanak valamilyen elvet – mondja L. Ritók Nóra. Aki elégedetlen, a közösség előtt mondja el, és a közösség bírálja el, jogos-e a problémája. Például, amikor elkezdték a használtruha-osztást, többen kifogásolták, hogy az első válogatók kimazsolázzák a javát. Ezt magától értetődőnek tartják, ez is a szegénység törvénye. Be kell tehát vezetni a szerencsefaktort, „ma nekem, holnap neked”. Sorsot húznak, éppen ki válogathat először, de mivel folyamatosan osztják a ruhát, következő héten másnak kedvezhet a sors.
Nem szabad hálát, de még pozitív visszacsatolást sem várni. Meg kell tanulni, hogyan segítsünk, és azt is, miként védhetjük ki, ha feljelentenek, leköpnek, meghazudtolnak, lekurváznak minket. Nagy tanulság volt egy uniós pályázati támogatás, amelyet az Igazgyöngy fejlesztésre nyert. Rá kellett jönniük, óvatosabban kell beszélni az ilyesmiről – úgy, hogy a helyi közösség is elfogadja. A szegregátumban élők ugyanis azt gondolták, az elnyert pénzt szétosztják majd közöttük. Mikor kiderült, hogy ez programszervezésre, kirándulásra, terembérlésre megy, feljelentették az alapítványt.
Meg kell tanulni, hogyan lehet közeledni a mélyszegénységben élőkhöz.
Lehet rosszul is segíteni, például egyetlen embert elhalmozni minden földi jóval, akit mondjuk a tévében mutattak be, vagy kamionplatóról osztogatni a javakat. Ebből garantált botrány lesz.
A támogatás nem egyszerű: tudás, háttér, helyi hálózat és jelzőrendszer nélkül szinte megoldhatatlan feladat.
