galéria megtekintése

Lázadtak a romák ellen, most már inkább felejtenének

Az írás a Népszabadság
2015. 08. 15. számában
jelent meg.


Boda András
Népszabadság

Ruganyos léptekkel indul előre Orsós Imre, büszkén mutatja a Zákány főutcájában álló ház mögötti birodalmát. Előbb sorra vesszük az ólakban a nyulakat, a tyúkokat, aztán felkapaszkodunk a domboldalon kialakított, szépen gondozott veteményesbe, amely a roma férfi szerint az egész családot ellátja paradicsommal, paprikával, uborkával, salátával, krumplival, hagymával.

Végül felérünk a telek felső részébe, ahol katonás rendben sorakoznak a szőlőtőkék. „Felkapaszkodni is épp elég, hát még kapálni”, mosolyog elégedetten a hatvanas évei közepén járó férfi, aztán elkomolyodik: – Megmondtam, hogy megbecsüljük a házat és a földet. Betartottuk a szavunkat.

Orsós Imre és a nyulak
Orsós Imre és a nyulak
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Orsós Imre családja egyike azoknak, akik a Somogy megyei községben még 2009-ben indult telepfelszámolási program során költözhettek be a faluba, egy családi házba. Az akkor újszerűnek számító program első ránézésre egyszerűnek, könnyen megvalósíthatónak tűnt: a pályázaton elnyert 50 millió forintból az önkormányzat házakat vesz, azokba bérlőként beköltözhetnek a telepen élő családok, a düledező épületeket pedig eldózerolják. A családokat segítik a beilleszkedésben, szakmaszerzésben, munkakeresésben.

 

A projekt a tervek szerint indult, ám hamar kiderült: jócskán akadnak gondok. Az 1200 lakosú településen sokan és rendkívül indulatosan bírálták a programot. A legtöbben attól tartottak, hogy a faluba beköltöző roma családok életvitele miatt elvész a nyugalom, több lesz a lopás, csökken a házak értéke. S volt, aki egyszerűen igazságtalannak tartotta, hogy míg ő kemény dolgozik, hitelt törleszt, addig a romák jelképes összegért, havi tízezer forintért bérelhetnek házat tíz éven át.

A legtöbben attól tartottak, elvész a nyugalom
A legtöbben attól tartottak, elvész a nyugalom
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Akadt olyan pillanat, amikor egyesekben felmerült, inkább vissza kellene fizetni a pályázati pénzt, le kellene mondani a programról. Ám az önkormányzatnak kitartó munkával sikerült békét teremtenie. Ma már világos: érdemes volt kitartani. – Hat család költözhetett öt házba 2009-ben. Egy fiatal házaspár időközben elköltözött szüleitől a szomszéd faluba, mert kaptak állást, megkapaszkodtak, és sikerült venniük egy kis házat. Négy család teljesen beilleszkedett, jól kijönnek a szomszédokkal, a felnőttek takarítónak, konyhai vagy mezőgazdasági kisegítőnek tanultak, dolgoznak.

Egy család van csak, amelyikkel még ma is akadnak kisebb-nagyobb gondok – von mérleget a település vezetője, Jankó Szabolcs (Fidesz–KDNP), aki a program indulásakor alpolgármester volt. Amikor arról kérdezzük a polgármestert, mi a zákányi program sikerének a titka, miért működött náluk az a projekt, amely másutt teljes kudarccal zárult, Jankó Szabolcs három tényezőt emel ki: a telepről elköltözött emberek többsége szegény, de dolgos, igyekvő ember, próbáltak tenni azért, hogy éljenek a lehetőséggel. Ezzel együtt a projekt eredményességéhez nélkülözhetetlen volt a családok folyamatos támogatása és ellenőrzése.

– Nem szabad elengedni a kezüket. Nagyon sokáig ott kell lenni mellettük, ahhoz, hogy az új, addigi élethelyzetüktől gyökeresen eltérő körülményekhez, feladatokhoz, döntési helyzetekhez alkalmazkodjanak.

A hasonló programok sikeréhez elengedhetetlen az is, hogy a falubeliek legalább elfogadják a programot és annak résztvevőit. Ehhez viszont sokszor és sokat kell beszélni róla, és a kényes kérdéseket sem szabad megválaszolatlanul hagyni. Tudni kell elmagyarázni, hogy a program nemcsak az érintett családoknak jó, hanem hosszú távon az egész közösségnek is. Zákányban többeket is faggatunk a telepfelszámolásról, s nyoma sincs indulatnak, ellenségeskedésnek. Nem messze az egyetlen „problémás” család otthonától középkorú férfi nyírja a füvet a háza előtt. Ő ezt mondja:

Jankó Szabolcs polgármester (jobbra) szerint sokat kell beszélni
Jankó Szabolcs polgármester (jobbra) szerint sokat kell beszélni
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

– Nem vitás, voltak kisebb-nagyobb konfliktusok, de kiderült, nem volt igazuk azoknak, akik lopások sokaságát, elértéktelenedő házakat jósoltak. Így aztán az emberek megbékéltek, talán még toleránsabbak is lettek. Meglehet, néhány év, és már azt is elfelejtjük, kik azok, akik a telepről jöttek.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.