galéria megtekintése

Határrevízió a magyar rendőrkapitányságokon

Az írás a Népszabadság
2015. 05. 30. számában
jelent meg.


Kácsor Zsolt
Népszabadság

Hajdú-Biharban még a fideszes polgármestereknél is kivágta a biztosítékot a rendőrség illetékességi területeinek a járási rendszerhez történő igazítása, szerintük ugyanis a július elsejével hatályba lépő rendelkezés abszurd helyzeteket szül. A belügyi tárca szerint viszont a lépés megkönnyíti majd a polgároknak az ügyintézést.

Az átszervezés lényege, hogy a különböző települések ezentúl a járási székhelyek rendőrkapitányságai alá tartoznak majd, több esetben attól függetlenül, hogy a földrajzi helyzetük ezt nem is indokolja. A változás különösen Hajdú-Bihar megyében érinti érzékenyen a polgárokat: Hajdúdorog városa például a rendőri feladatok ellátását tekintve eddig a tőle hat kilométerre lévő Hajdúnánáshoz tartozott, ám július elsejétől a tőle 16 kilométerre lévő Hajdúböszörményhez kerül.

A kifogások nem azt jelentik, hogy a rendőrök nem jól végzik a munkájukat, de Hajdú-Biharban nagy felzúdulást okozott a kapitányságok határrevíziója
A kifogások nem azt jelentik, hogy a rendőrök nem jól végzik a munkájukat, de Hajdú-Biharban nagy felzúdulást okozott a kapitányságok „határrevíziója”
Kocsis Zoltán / Népszabadság

A helyiek azt mondják, a nánási kapitányság olyan közel volt, hogy oda még kerékpárral sem okozott gondot átmenni, de Böszörménybe oda-vissza 32 kilométer az út, aminek a költsége is magas.

 

Még abszurdabb Mikepércs helyzete:

a falu szomszédos Debrecennel, eddig tehát logikus módon oda tartozott, de július elsejétől a csaknem 30 kilométerre lévő berettyóújfalui rendőrkapitánysághoz került.

Az érintett Hajdú-Bihar megyei polgármesterek idén már két levelet is írtak a Belügyminisztériumnak, kifejtették, hogy nem értenek egyet az átalakítással, de hiába, a tárca érdemi válasz nélkül hagyta a településvezetők közös levelét. Emiatt több helyen is arra készülnek, hogy a következő napokban képviselő-testületi ülést hívnak össze, s testületi határozat formájában adnak hangot a tiltakozásuknak.

Az üggyel kapcsolatban az említett Mikepércs fideszes polgármestere, Tímár Zoltán – aki 2002 óta irányítja a Debrecen melletti falut – megkeresésünkre azt mondta, a Hajdú-Bihar megyei önkormányzat legutóbbi ülésén felvetette a problémát a megyei rendőri vezetés meghallgatása során, hiszen nem ért egyet az átszervezésnek az őket érintő részével. Kifejtette, hogy

Mikepércs ráadásul nem is a berettyóújfalui, hanem a derecskei járás része, csakhogy a tőlük tíz kilométerre lévő járási székhelyen, Derecskén nincsen kapitányság.

A polgármester felsorolta: hozzájuk hasonló cipőben jár Létavértes, Monostorpályi, Hosszúpályi, Hajdúbagos és Sáránd is, azaz a kérdés mintegy húszezer embert érint hátrányosan csak ebben a térségben. Mint mondta, a debreceni rendőrkapitányságnak van rendőrőrse Létavértesen és Hosszúpályiban is, ezért továbbra is Debrecenhez szeretnének tartozni, az új felosztás ugyanis szerinte elhibázott döntés következménye. A polgármester hangsúlyozta, nem azt állítja, hogy a berettyóújfalui rendőrök nem jól végzik a munkájukat, inkább arról van szó, hogy nem rendelkeznek olyan helyismerettel és tapasztalattal, mint a debreceni kapitányság és az említett őrsök munkatársai.

Szerinte hosszú évek telnek el, mire a rendőrök tapasztalatot szereznek, s emiatt nem volna helyes lerontani az amúgy jó bűnügyi mutatókat.

Feltette a kérdést: miért kötelezik az állampolgárokat arra, hogy rendőrségi ügyintézés miatt háromszor-négyszer többet utazzanak, és többet költsenek utazásra, mint eddig? Végül leszögezte: Mikepércs község önkormányzata a napokban határozatot fog elfogadni arról, hogy nem ért egyet a belügyminiszteri rendelettel, s kéri, hogy azt módosítsák.

115 millió forintot különítettek el a gondok enyhítésére

Áprilisban a parlament a közigazgatási járáshatárokhoz igazította a járásbíróságok illetékességi körét, ennek következményeként megváltozott a járási ügyészségek és a városi rendőrkapitányságok illetékességi köre is – közölték érdeklődésünkre a Belügyminisztériumban, hozzátéve, hogy nemcsak az igazságszolgáltatás hatékony működése szempontjából volt célszerű és szükséges ez a lépés, hanem azért is, hogy a polgárok a lehető legegyszerűbben intézhessék ügyeiket. A 105 járásbíróság és a 129 rendőrkapitányság illetékességi területe persze csak úgy volt összeegyeztethető, hogy egyes járásbíróságokhoz több kapitányság is tartozik. Ugyanakkor a munkateher egyenletesebb elosztása végett bizonyos települések átkerültek egyik rendőrkapitányságtól a másikhoz, esetleg távolabbi kapitányság illetékességébe. Azaz akadnak települések, amelyek „rosszabbul jártak”, ahonnan távolabb került a rendőrség. Ebből ugyan nem következik, hogy az adott területen ritkábban látnak majd ezután rendőrt, de a tárca tapasztalatai szerint az érintett települések lakói és a településvezetők ezt így élik meg. Két településvezető már az országos rendőrfőkapitánytól kért személyes meghallgatást a „kialakult helyzet miatt”. A BM tájékoztatása szerint valamennyi megyei főkapitány parancsot kapott, hogy soron kívül fogadja a kapitányságok illetékességi határainak megváltozásával kapcsolatos polgármesteri panaszokat, illetve a településvezetőkkel közösen igyekezzenek megoldani a változások miatt kialakult gondokat.

A kormány közel 115 millió forintot különített el a tárca számára a körzethatárok változásából eredő gondok orvoslására. Ebből – ahol szükséges – áthelyezhetik a már meglévő rendőrőrsöt, némelyiket esetleg akár kapitánysággá is bővíthetik.

Tudósítóink értesülései szerint más megyékben jóval kevesebb ellenérzést váltott ki az átszervezés, igaz, az ország más részein jóval kisebbek a változások.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.