A Paksról komolyan konferenciasorozat újabb állomásán, szakmai közönség előtt bemutatott tanulmányban arra a kérdésre kerestek választ, hogy üzleti értelemben megáll-e a lábán, azaz működhet-e Paks II. állami támogatás nélkül. Mint Felsmann elöljáróban megjegyezte, a kérdés korántsem légből kapott, mivel az Európai Bizottság jelenleg is vizsgálja. – A kormány vonatkozó számításai nem ismertek, ugyanakkor a nyilvános részadatok alapján klasszikus vállalatgazdaságtani módszerekkel meg lehet határozni, milyen feltételei illetve esélyei vannak a megtérülésnek – hangsúlyozta a szakember, hozzátéve: mindenütt a világon így számítják ki, hogy visszahozza-e egy beruházás a befektetett pénzt.
Az elemzés során 20 betáplálható paraméter – többek között a kihasználtság, az áramár, az infláció és a fizetendő adók figyelembevétele alapján modellezték a megtérülést (euróban, folyó áron számolva, mivel a hitelfelvétel is euróban történik, és a villamos energia árprognózisok is így készülnek). A számítás a költségtúllépést 0 forintnak vette – annak ellenére, hogy még egyetlen atomerőmű sem készült el a tervezett költségkereten belül –, és mindenütt a jelenlegi paksi atomerőműénél kedvezőbb mutatókkal, jóindulatúan számolt.
Ahogyan a szerző hangsúlyozta, az általa használt módszertan nyilvános és a vállalati szektorban általánosan elterjedt, a paramétereket pedig a realitások korlátai között bárki szabadon változtathatja (bármilyen irányban: az Nemzetközi Atomenergia Ügynökség előrejelzései szerint például a következő másfél évtizedben 25-29 százalékkal csökkenhet a nukleáris beruházások költségszintje, ami azt jelzi, hogy a beruházás „elkapkodása", indokolatlan előrehozása is komoly pénzügyi kockázatot jelent).
Ahol lehetett, hivatalos forrásból származó információkból dolgoztak, a legtöbb adat például Aszódi Attila bővítési kormánybiztos és munkatársainak tavalyi tanulmányából származik. Viszont számításba vettek olyan tényezőket is, amit mások nem: például azt, hogy az üzemidő során a karbantartásra is költeni kell – egy félidős felújítás átlagosan a gépek-berendezések eredeti árának egyharmadába kerül, vagyis nem aprópénzről van szó. (Paks az utóbbi 4 év alatt 86 milliárdot, a teljes bevétele egynyolcadát költötte karbantartásra.)
Az áramárakat illetően a nemzetközi prognózisokat vették figyelembe. Az Európai Bizottság úgy számol, hogy 2020-ig évente 2,4%-kal nő, utána viszont csökken majd a piaci ár (a megújulók térnyerése és monoton árcsökkenése miatt). Az USA: 2030-ig 16%-os növekedést jósol.
Az új blokkok kapacitásának kihasználtságára több forgatókönyv is készült 75, 85 és 92 százalékkal (utóbbi Paks I jelenlegi kihasználtsága – viszont Franciaországban, ahol ugyanakkora az atom részaránya, mint nálunk lesz a régi és az új blokkok együttes működése idején, sosem tudják elérni a 75 százalékos kihasználtságot).
A működési költségeknél többek között az üzemanyag árával számoltak (megjegyzendő, hogy ez az utóbbi 5 év alatt majdnem megduplázódott, miközben az olaj, a gáz és a megújulók ára is zuhant).
A számítás konklúziója riasztó: 25 százalékos árnövekedés (amivel a világban senki sem számol) és 92 százalékos kihasználtság mellett a beruházás sosem fog megtérülni, sőt 3,3 milliárd eurós veszteséget termel. Ahhoz, hogy a beruházás visszahozza az árát, az kellene, hogy
az áramár 2026-ra legalább 75 százalékkal megnőjön a jelenlegihez képest, és 60 évig azon a szinten is maradjon maradjon
– nem létezik olyan energiapiaci prognózis, amely ezzel a lehetőséggel kalkulálna. Ez azt jelenti, hogy a bővítési projekt nem fogja kitermelni a bekerülési költségét, sőt, ha nem lesz durva áramár-emelkedés, akkor 13-18 milliárd eurós, vagyis az eredeti beruházási költségnél is nagyobb veszteségpótlásra lesz szükség.
