galéria megtekintése

Minden magyartól elvesznek még egy ezrest, hogy az Orbán-kormány médiájának jó legyen

24 komment


Bednárik Imre

Irigyelt költségvetése ellenére további támogatásra szorult tavaly az állami média. Az MTVA 80,5 helyett 91,8 milliárd forintot költött.

Karas Monika, a médiahatóság elnöke, élve a törvény adta lehetőségével, a „közfeladat ellátásának folyamatos magas szintű biztosítása érdekében” átutalt 10,6 milliárd forintot a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) finanszírozására – derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) tavalyi zárszámadásából, amelyet már benyújtottak a parlamentnek.

Ez a 10,6 milliárd forint pótlólagos támogatást jelentett az állami média (tévé, rádió és hírügynökség) egyébként is sokat támadott költségvetésében. A 2015-ös büdzsé ugyanis eredetileg azzal számolt, hogy az MTVA éves szinten csaknem 80,5 milliárd forintból gazdálkodhat, ami a 71,6 milliárdos költségvetési forrásból, hozzávetőleg 5 milliárd forint kereskedelmi bevételből és az előző évekből megmaradt 3,7 milliárd forint felhasználásából állt össze. De a 80,5 milliárd sem volt elég az állami média fenntartására.

Már tavaly nyáron látszott, s lapunk akkor meg is írta, hogy komoly finanszírozási gondokkal küzd az állami média, mert a költségvetését nagyon megterhelte az M1 hírcsatorna és az M4 Sport elindítása. Információink szerint a cég előző vezérigazgatója,

 

Szabó László Zsolt 2015 augusztusában főként azért mondott le, mert csaknem „ráomlott” a cég gazdálkodása. Az általunk megkérdezett gyártási szakemberek szerint a tavaly márciusban elindított hírcsatorna folyamatos élő műsorának előállítása 2015-ben több mint 4 milliárd forintot emésztett fel, az M4 Sport tavalyi (júliustól decemberig tartó) költségkerete pedig 5,4 milliárd volt főként a többmilliárdos közvetítési jogok, például a Bajnokok Ligája, a magyar labdarúgó-bajnokság és a Forma–1 miatt. Idén egész évben az M1 5-6 milliárd forintba kerülhet, az M4 Sport fenntartása pedig 15 milliárdnál is többre rúghat.

A most hozzávetőleg kétezer embert foglalkoztató cég bértömege és annak járulékai évente ugyancsak meghaladják a 15 milliárd forintot.

Fotó: Reviczky Zsolt / Népszabadság

Emellett az állami média veze­tése milliárdokat költ külső gyártásban készülő műsorok megrendelésére. Legnagyobb beszállítói közé tartozik a Kálomista Gábor filmrendező résztulajdonában álló Megafilm Service, amelynek megrendelésállománya az évek során megközelítette a hárommilliárd forintot. A másik nagy beszállító a Habony Árpád miniszterelnöki főtanácsadóval jó viszonyt ápoló Halkó Gabriella korábbi cége, az Apropó Média, amely a Ridikül című női talkshow-t és A Dalt gyártja, s nemrégiben megbízást kapott a Maradj talpon! című vetélkedő idei epizódjainak elkészítésére is.

Tavaly ősszel a kormány ráadásul 47,2 milliárd forintot átvállalt a médiaszolgáltatási alap hiteleiből. Ezt Adorján Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára akkor azzal indokolta: az MTVA kiadásai megnőttek, és az adósság kamatterhei eljutottak egy olyan kritikus pontra, hogy a törlesztés már gondot okozott. A parlament előtt lévő zárszámadásból az derül ki, hogy az MTVA 2015. januári hitelállománya 52,4 milliárd forint volt, amit az esztendő végére a kormányzati segítséggel és a tartozások év közbeni törlesztésével nullára csökkentettek.

Az MTVA idén 77,7 milliárd forintból gazdálkodik, ami a 71,1 milliárdos költségvetési támogatásból és a 6,6 milliárdos tervezett kereskedelmi és vagyongazdálkodási bevételből adódik össze.

Az állami média tévécsatornáinak átlagos nézettsége messze elmarad az RTL Klub és a TV2 számai­tól. Egyedül az M4 Sport tudja felvenni a versenyt a kereskedelmi tévékkel, az MTVA sportcsatornája kiemelkedő nézettséget produkált a labdarúgó Európa-bajnokság közvetítésével. A Magyarország–Bel­gium mérkőzést például 2,8 millióan nézték végig, ez volt az utóbbi tíz év legnézettebb sporteseménye, és 2016-ban ez volt a legnézettebb műsor a hazai televíziós piacon.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.