galéria megtekintése

Metró körüli üzletek

0 komment


Szalai Anna
NOL

Sürgősséggel hirdették meg a 4-es vonal aluljáróiban lévő helyiségek bérlői tenderét, két hetük volt az érdeklődőknek pályázni.

A hivatalos átadó ünnepség előtt két héttel hirdették meg, majd az indulás után két héttel már le is zárták a 4-es metró aluljáróiban kialakított üzletek bérlői pályázatát. A tenderen négy megálló – Baross tér, Etele tér (Kelenföld), Kálvin tér és a Móricz Zsigmond körtér – 34 üzlethelyiségének öt éves bérletére kért ajánlatokat a fővárosi önkormányzat.

Teknős Miklós / Népszabadság

A nyílt egyfordulós pályázatra bárki jelentkezhetett. Kivéve azokat, akik nemzeti dohányboltot, illetve szex shopot nyitottak volna az új metró aluljárójában. Ezek a tevékenységek ugyanis – több más mellett – tiltólistára kerültek. A trafikok kizárásához Hutiray Gyula, a fővárosi önkormányzat gazdasági bizottságának elnöke személyesen ragaszkodott, mondván, az aluljárókban nem lehet dohányozni, így cigarettát árulni is felesleges. A többi feltételről azonban nem ő döntött. A kibérelhető ingatlanok körét, illetve a pályázati feltételeket a vagyongazdálkodási főosztály állította össze, míg az előterjesztést Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes jegyezte. Nem tudni, hogy mi alapján választották ki a pályázati csomagba került ingatlanokat, de úgy hírlik, hogy ezzel „lefölözték" a kínálatot.

 

A 34 kiválasztott üzlet alapterülete meghaladja a 900 négyzetmétert. A csaknem 106 négyzetméteres Kálvin téri a legnagyobb közülük, ebben az aluljáróban nincs is több kiadható helyiség. A legkisebb boltocska a kelenföldi aluljáróban található, alig 4,6 négyzetméter. Igaz, itt van a legtöbb bérbe vehető helyiség, szám szerint 15.

A pályázat meghirdetéséről döntő bizottsági ülésen a minimális bérleti díj meghatározása gerjesztette a legnagyobb vitát. Losonczy Pál (Jobbik) túlságosan magasnak találta a négyzetméterenként nettó 23200-27650 forintos havi kikiáltási árat, amelyről a licit indul. Már ha lesz. A bizottságban többen is úgy vélték, hogy az aluljárókban jelenleg érvényesített bérleti áraknál jóval magasabb díjszabás elriasztja majd az érdeklődőket. Hutiray Gyula szerint a tények cáfolják azt a korábbi felvetést, hogy a pályázatban megjelölt minimálár irreálisan magas lenne.

Lapunk információi szerint az április 11-i határidőre 69 ajánlat érkezett, amelyek közül eddig 6 bizonyult érvénytelennek. Így elvileg minden helyiségre két ajánlat jut, bár azt egyelőre nem tudni, hogy ténylegesen miképp oszlanak el a pályázatok. Szélsőséges esetben akár az is elképzelhető, hogy az ajánlattevők mindegyike ugyanazt a helyiséget nézte ki magának. Az ajánlatokat egyébként a pályázat lebonyolításával megbízott fővárosi vagyonkezelő központ értékeli. A bizottság várhatóan május közepére tervezett ülésén dönt a pályázatokról. A bírálat során arra is tekintettel lesznek, hogy lehetőség szerint ne kerüljön egymás mellé azonos profilú üzlet. Ha mégis így adódna, a pályázó lehetőséget kap a profilváltásra. Ez megnyújthatja a pályázatok elbírálásának határidejét. De Hutiray Gyula bízik abban, hogy még a nyári szünet előtt megköthetik az öt évre szóló bérleti szerződéseket, amelyek további öt évvel meghosszabbíthatók.

– Az előterjesztést szokás szerint az ülés előtti éjszaka kaptuk meg, így sem az árakkal, sem az erősen korlátozó feltételrendszerrel kapcsolatban nem tájékozódhattunk előtte. Holott ez egy érezhetően sokakat megmozgató lehetőség volt – indokolta a pályázat kiírására nemet mondó Tüttő Kata. A szocialista képviselő nem igazán értette, miért kellett egy évek óta várt eseményhez kapcsolódó tendert rendkívüliként, sürgősséggel tárgyalni.

A Városháza mellett a BKV-t is meglephette a 4-es metró indulása. Vélhetőleg ezért kellett március elején nagy kapkodással kiírnia a járművek, az állomások üzemi és utasforgalmi területeinek, illetve a járműtelepnek a takarítására vonatkozó pályázatot. A felhívásban összesen 134 ezer négyzetméternyi terület és a 15 darab négykocsis szerelvény takarítására kértek ajánlatot. A szerződést 17 hónapra kötné a BKV. Az ajánlatokat eredetileg a április 16-ig várta a közlekedési cég. Már ez is erős késésben lett volna, az új vonal március 28-i átadáshoz képest, de már tudható, hogy az eredményhirdetés ehhez képest is csúszik.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.