galéria megtekintése

Orbán nagyot hibázott

Az írás a Népszabadság
2015. 02. 04. számában
jelent meg.

Munkatársunktól
Népszabadság

Orbán Viktor valószínűleg súlyosat hibázott, amikor a nyilvánosság előtt került konfliktusba Angela Merkellel, holott a német kancellár látogatását diplomáciai és gazdasági sikerként is láttathatta volna. Szó van arról például, hogy a Siemens beszáll a paksi bővítésbe.

Egyre több részlet szivárog ki a hétfői Merkel–Orbán-találkozóról. Ezek alapján nyilvánvalónak tűnik, hogy Orbán Viktor komoly taktikai hibát követett el azzal, hogy „visszaszólt” Angela Merkelnek, amikor a német kancellár újságírói kérdésre válaszolva azt mondta, a maga részéről nem tudja értelmezni az Orbán-féle illiberális demokrácia fogalmát.

A keleti blokk mellett nyugati is épülhet Pakson, a reklámadó szinte elenyészhet
A keleti blokk mellett nyugati is épülhet Pakson, a reklámadó szinte elenyészhet
Orbán Viktor Facebook-oldala

A magyar miniszterelnök ingerült válaszreakciója ráirányította a figyelmet arra, hogy – szemben azzal, amit a hivatalos propagandagépezet állít a külgazdasági minisztertől kezdve a demokráciáról szóló pengeváltást elhallgató köztévéig – igenis, valóban vannak viták, amelyek nyilvánvalóan a demokratikus berendezkedésről szólnak.

 

Az őt ismerők arra hívják fel a figyelmet, hogy Orbán Viktor a közös sajtótájékoztatóra zaklatottan érkezett, a máskor a nyilvánosság előtt oldott miniszterelnök a ZDF német közszolgálati televízió szerint kővé vált arccal hallgatta az akkor még szolidan bíráló Merkel kancellárt. Ebből arra lehet következtetni, hogy a tájékoztatót megelőző, zárt ajtók mögött tartott találkozón Angela Merkel határozottan bírálhatta az orbáni berendezkedést, amely kritikának egyes pontjait az Andrássy egyetemen is megismételte.

Idetartozik, hogy a magyarországi zsidó szervezetekkel folytatott megbeszélésén azt mondta: olyan egyházi törvény, mint amilyet az Orbán-kormány minden súlyos és megalapozott magyar és nemzetközi bírálat ellenében keresztülvert a parlamenti kétharmadon, Németországban teljességgel elképzelhetetlen lenne.

Orbán Viktor hibája azért is szembetűnő, mert a kormány kivételesen jó alkalom előtt állt, hogy a magyar külpolitika áttöréseként láttathassa az eseményeket. Egyre nyilvánvalóbb jelei vannak ugyanis, hogy Németország jól egyensúlyozott a gazdasági érdekei, valamint aközött, hogy a vendéglátó felé is gesztusokat tegyen.

Ez utóbbiak legfontosabbika, hogy Angela Merkel lényegében „jóváhagyta” azt, hogy Magyarország az energiafüggősége enyhítése érdekében olyan országok felé forduljon (Oroszország és/vagy Azerbajdzsán), amelyeket egyébként rendkívül éles bírálattal illet az Európai Unió.

Angela Merkel információink szerint jól érvényesítette Németország érdekeit, ígéretes üzleteket készített elő – ezt Szijjártó Péter külgazdasági miniszter úgy hozta szóba a nyilvánosság előtt, hogy „cégnevek említése nélkül vetett fel kérdéseket Angela Merkel a német vállalatok magyarországi tevékenységét befolyásoló magyar kormányzati döntésekről, s ezekre megnyugtató választ kapott”.

E mondat mintha csak a gazdasági környezet biztonságosabbá tételére vonatkozna, de úgy hírlik, ennél többről van szó: így például arról, hogy német cégek – elsősorban a Siemensről lehet szó – beszállítóként és a menedzsereik révén is bekerülhetnek a paksi atomerőmű-bővítésbe.

Tény, hogy a Siemens ma is rengeteg olyan részegységet (a hűtéshez használható szivattyúkat, a biztonsági energiaellátást biztosító generátorokat) állít elő, amelyekkel részt vehetne a bővítési projektben. A VS.hu arról is hírt adott, hogy gyárat építhet nálunk a BMW – ezt a cég hivatalosan is cáfolta –, az Airbus Helicopters pedig a helikoptertender nyertese lehet.

És: Lázár János kedden közölte, hogy a reklámadó csökkentését tervezik. E hírek lebegtetése is lehetőséget adott volna arra, hogy a kormány sikerként láttassa a történteket, de ez kútba esett. Még akkor is, ha most a kommunikáció azt sulykolja, hogy Merkel kimért mondatai a német és a nemzetközi sajtónak szóltak.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.