Annak kapcsán a 17 országból delegált 17 bíró mindegyike egyetértett abban: ha parlamenti képviselőket véleményük kifejezésének módja miatt – például azért, mert a plenáris ülésen a kormány politikáját bíráló feliratot tartalmazó molinót feszítenek ki – szankciókkal fenyegetnek, az a megfélemlítésüket szolgálja, s kifejezetten a szólásszabadság korlátozását jelenti.
Ezért igencsak kérdéses – vetette fel Róna Péter jogász és közgazdász –,
kik és milyen jogi megfontolások alapján javasolták, hogy a kormány a magyar államot a molinóügyben elmarasztaló tavalyi ítéletbe ne nyugodjék bele,
hanem azt vigye a Nagykamara elé. Szerinte igencsak megkérdőjelezhető mindazok hozzáértése, akik ebben a szerencsétlen történetben közreműködtek, és a csúfos bukás miatt legalábbis a nemzetközi jogászok körében bizonyosan köznevetség tárgyává tették az országot.
Azzal nincs semmi baj, ha magánszemélyek a vélt vagy valós igazuk bizonyítása érdekében az összes bírói fórumot végigjárják, faragatlanságnak minősítette viszont a kormány lépését Róna Péter. Szerinte egyetlen állam sem engedhetné meg magának, hogy egy nyilvánvalóan vesztes ügyben további lépéseket kezdeményezzen, amire egyébként – amit a strasbourgi statisztika is mutat – csak kevés példa akad.
Róna álláspontja: mielőtt a kormány a további lépésekről döntött volna, jól teszi, ha – ami bevett gyakorlat – más államok szakértőinél is tájékozódik. Az elsőfokú eljárásban egyébként valami hasonlót megtettek, mert az eljárásban az uniós tagállamok támogatását kérték. Ám csak Csehországtól és Nagy-Britanniától kaptak kedvező választ. Úgy tűnik tehát, hogy a képviselők büntetése a többieknek annyira nem tetszett.
Ennek ellenére nincs nyoma annak, hogy mielőtt másodfokra vitték az ügyet, ismét tájékozódtak volna.
Ez Róna Péter szerint azért is aggályos, mert már korábban nyilvánvalóvá vált, hogy a molinóügyben nagyjából magára maradt a kormány. Mégsem adták fel, és beleszaladtak egy csúnya blamába. az igencsak kivételesnek számító egyhangú elmarasztalásba.
Mindezt Róna tágabb összefüggésekbe helyezi: úgy látja, az eset magyarázata az a fideszes mentalitás, amely nem kis részben a Közép-Európára általánosságban is érvényes komplexusból fakad. Abból, hogy errefelé szokásban van: meg kell mutatni, hogy nem engedünk senkinek. Szerinte ez a „kuruckodás" jelenik meg a kvótareferendumban is.
|
| Fotó: Móricz-Sabján Simon / Népszabadság |
Emlékeztetett ugyanakkor Róna a kormány egy másik, emlékei szerint nemzetközi jogi porondon talán első emlékezetes melléfogására. Senki nem értette 2009-ben – mondta –, mit akar a kabinet, amikor az Európai Unió Bíróságához fordult, mert az akkori államfőt nem hagyták Párkánynál besétálni Szlovákiába.
Szerinte a helyzet annyira nyilvánvaló volt, hogy külföldön fel nem fogták, miért háborog Sólyom László. Miközben a nemzetközi diplomáciai protokoll egyértelmű – hangsúlyozta –, és nem lehet megkerülni az eljárási rendet, ha egy állam magas rangú képviselője idegen országba utazik, hiszen a vendég biztonságáról a fogadó félnek kell gondoskodnia.
