galéria megtekintése

Idegengyűlölők, ellentüntetők és keresztény színesbőrűek találkozása a dzsáminál

17 komment


Ungár Tamás

Hegedűs Lóránt élőlánccal védené határainkat a menekültektől, Morvai Krisztina petícióval állná útját a menekülttáboroknak, derült ki a tábor ellen rendezett pécsi tüntetésen. Az idegenek iránt megértést kérőket kifütyülték.

Nincs már nap, hogy Baranyában ne rendeznének valamilyen demonstrációt a Martonfa mellé tervezett ideiglenes menekülttábor ellen. Pénteken Pécs főterére hirdettek tüntetést Martonfa és a környékbeli települések lakói. A dzsámi előtti placcra érkező kétszáz tüntetőt meglepetés érte, mert a rendőrség ugyanerre a helyre engedélyt adott egy másik csapatnak is, jelesül egy színes bőrű muzsikosokból álló, evangelizációs zenét játszó rockbandának.

Keresztények egymás közt
Keresztények egymás közt
Laufer László / Népszabadság

A konfliktusos helyzet könnyen megoldódott, mert a zenészek készségesen átadták a teret egy órára a tüntetőknek. Az is meglepte a demonstrálókat, hogy egy civil csapat, amelyik részt vesz a Pécsre irányított menekültek önkéntes ellátásában, táblával várta őket, amin két mondat állt:

 
„Martonfaiak nélkül tilos dönteni! Mondj nemet az idegengyűlöletre!!!"

A gyűlésen elsőként Berkecz Balázs, az Együtt politikusa, pártja dél-dunántúli régiós igazgatója szólalt fel. Berkecz a demokráciát megcsúfoló döntésnek mondta azt, hogy az Orbán-kormány a helybéliek megkérdezése nélkül jelölte ki a tábor helyét, ennek ellenére a közönség gyakran szétfütyülte szavait, mivel a politikus a demonstráció szervezésében meghatározó szerepet játszó Jobbikot idegengyűlölő pártnak minősítette. Akkor is fütty harsant, amikor Berkecz kijelentette, szükség van menekülttáborokra, s eddig a migránsok nem követtek el bűncselekményeket a magyarok ellen.

A hangulat akkor nyugodott meg, amikor Szőcs Norbert, a Jobbik megyei elnöke kapott szót, és tiltakozott a tábor és a menekültek befogadása ellen. Szőcs szólt arról is, hogy szerdán a röszkei menekülttáborból ezer migráns kitört, s a rendőrség bevetésére volt szükség, de erről nem lehet hallani, mert ezt titkolják. Az előbbieket mindenki kész tényként kezelte a gyűlés végére, noha információink szerint nincs mit titkolni, mert Röszkén nem történt semmi hasonló.

Fotó: Laufer László / Népszabadság

A következő szónok, Hegedűs Lóránt református lelkész is hevesen tiltakozott a menekültek országunkba engedése ellen, arra hivatkozva tette ezt, hogy az Apostolok könyvének egyik levele szerint Isten minden népnek megteremtette a saját hazáját. A lelkész hangsúlyozta, hogy a magyar kiválasztott nép, s a menekültek most el akarják foglalni hazánkat, ezért élőláncot kellene létrehozni a szerb határon, hogy megállítsuk az Isten akarata ellen cselekvő menekülteket. Hegedűs egyébként nemzetközi összeesküvést és a titkosszolgálatok tevékenységét sejteti abban, hogy elindult a mostani menekülthullám.

Biztonság kedvéért egy Facebook logót is a molinóra tettek, hátha rákattan valaki.
Biztonság kedvéért egy Facebook logót is a molinóra tettek, hátha rákattan valaki.
Laufer László / Népszabadság

A gyűlés zárószónoka, Morvai Krisztina, a Jobbik európai parlamenti képviselője felolvasott egy petíciót, amiben felszólította a kormányt, vonja vissza a martonfai és sormási menekülttábor építéséről szóló rendeletét, mivel az sérti az alkotmányt és jogszabálysértő.

Ki volt itt előbb?
Ki volt itt előbb?
Laufer László / Népszabadság

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.