galéria megtekintése

Krétakörösre támadtak a DK tüntetésén

Megütötték Gulyás Mártont, a Krétakör ügyvezetőjét a Demokratikus Koalíció szombat délutáni tüntetésén a Batthyány-örökmécsesnél. Gulyás azért ment oda, hogy tiltakozzon, amiért a baloldal Pásztor Albert egykori rendőrkapitányt jelöli Miskolc polgármesterének, illetve amiért a DK-s Eörsi Mátyás a napokban romabűnözésről beszélt.

A Krétakör ügyvezetője egy „Cigányozás helyett baloldali megoldást!" feliratú táblát emelt föl, mire DK-szimpatizánsok rátámadtak, eltörték a tábláját, őt pedig megütötték. Ezután a biztonságiak közbeléptek, és Gulyást két aktivistatársával együtt elvezették.

A tüntetésen több roma aktivista is megjelent egyebek mellett "Hagyjátok abba a cigányozást!" és "Cigány vagyok, nem bűnöző" feliratú papírokkal. Őket nem bántották, de egyikük beszámolója szerint több szóbeli atrocitás érte őket.

Fotó: Móricz-Sabján Simon / Népszabadság
 

Gulyás - aki egyébként Kunhalmi Ágnes beszéde közben emelte fel a táblát, ha Gyurcsány szónoklata alatt teszi, lehet, hogy nem ússza meg ennyivel - újságíróknak azt mondta: az etnikai kártya kijátszása nem oldja meg az ország problémáit, aki mégis kijátssza, és romabűnözésről beszél, az ugyanazt csinálja, mint a Jobbik és a kormányzó pártok, a társadalmi problémák megoldása helyett tovább élezi a feszültséget.

Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke a Facebookon azt írta: sajnálja, ha Gulyást inzultus érte, és elítéli azokat, akik bántották, „mi nem ilyenek vagyunk". A párt sajtófőnöke azt mondta az MTI-nek: ha valóban bántották Gulyás Mártont, akkor eljárást fognak kezdeményezni, és ha az elkövetők a DK tagjai voltak, kizárják őket a pártból.

Pásztor Albert jelölése Gyurcsány beszédében is helyet kapott, bár a nevét nem említette. Nyílt állásfoglalás helyett azonban inkább dilemmákról beszélt. Például arról: igaz és tisztességes mondatokra van szükség, igazat kell mondani, de úgy, hogy azzal nem bántunk meg másokat.

Majd elismerte: ez nem mindig sikerült nekik sem, szerinte azonban egyes mondatok helyett az embert kell nézni, még akkor is, ha ő különösen tisztában van azzal, hogy felelősek vagyunk szavainkért, mert azok önálló életre kelhetnek. De szükséges, hogy lehessen szabadon gondolkodni, beszélni és jóhiszeműen tévedni. „A botlást elfogadom, a bűnt nem" - jelentette ki.

Gyurcsány azt is mondta, egzisztenciális értelemben, pár tízezer forintért is háborúskodás, öldöklő küzdelem van magyar és magyar, cigány és cigány, magyar és cigány között. Hozzátette, testvéreinek tartja a cigányokat, akik a magyarokhoz hasonlóan sokfélék. Hosszan beszélt arról, hogy meg kell találni az együttélés formáit, hogy mindenki otthon érezhesse magát az országban, ehhez pedig meg kell védeni azokat is, akik félnek.

Fotó: Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Az Ellenállás napjának nevezett rendezvényen a szónoklatok általában bírálták az Orbán-kormányt, konkrét intézkedésekről kevés szó esett. A tüntetés inkább afféle könnyű átmozgató edzés volt a nyár közepén a DK híveinek, akik ezúttal ezernél valamivel többen lehettek. Gyurcsány mindenesetre azt mondta: nincs szükség mártírokra, önfeláldozásra, de fontos, hogy senki ne adja fel a hitét, és merjen legalább a privát szférájában őszintén beszélni, felháborodni a kormány intézkedésein. Azt is mondta: nem elég Orbán Viktort leváltani, mennie kell mindennek, amit megtestesít, de ehhez a jelenlegi kormány híveinek is be kell bizonyítaniuk, hogy létezik egy másik Magyarország.

Még Gyurcsány beszéde előtt lejátszották Martin Schulz videoüzenetét. Az Európai Parlament elnöke gratulált a DK EP-választáson elért eredményéhez. Azt mondta, a magyar nép mellett áll, és nem fogja engedni, hogy bárki csorbítsa a szabadsághoz, a demokráciához és a jogállamisághoz való jogot, fel fogja emelni a szavát az állampolgári jogok megsértése ellen, mert Európa „senkit sem hagy az út szélén".

Schulz a „Magyarok, húzzatok bele!" fordulattal kedveskedett a Gyurcsány-híveknek.

Fotó: Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Felszólalt Eörsi Mátyás is, aki a napokban azt nyilatkozta: statisztikailag létezik romabűnözés. Ezúttal viszont a tisztelet (ahogy mondta: a respektus) fontosságáról beszélt, és arról, hogy eljött az ideje a felébredésnek és az ellenállásnak, mert az egész ország egy ember, Orbán Viktor kiszolgáltatottja.

Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke arról beszélt: drámai állapotok vannak Budapesten, a város rohad gazdasági, kulturális és politikai értelemben is, miközben a város az államosítások miatt több százmillió forintos vagyont vesztett el. Szerinte ez ha jogilag nem is, politikailag hűtlen kezelésnek minősül. De még tovább ment: a hármas metró állapotára utalva úgy fogalmazott, a Fidesz minden nap „orosz rulettet játszik a budapestiek életével".

Fotó: Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Kunhalmi kiemelte, hogy áprilisban a fővárosiak relatív többsége a baloldalra szavazott (ez csak akkor igaz, ha az LMP-t is ide soroljuk). Ebből szerinte az következik, hogy Budapesten „megvan a többség" a változáshoz, de a számszerű többséget cselekvő többséggé kell tenni, amihez mindenkire szükség van.

Az mindenesetre kiderült, hogy a DK-tábor lelkiállapota sokat változott október 23. óta. A tüntetés végén egy férfi ugyanis elkezdte hangosan azt skandálni, hogy „Összefogást!", ezúttal azonban senki sem csatlakozott hozzá, a többség inkább értetlenkedett.

A rendezvény végén a demonstrálók átvonultak a Szabadság térre, ahol Vadai Ágnes beszéde után egy-egy kavicsot tettek le a megszállási emlékműhöz.

A DK az Együtt-PM tudatos provokáviójáról beszél, az Együtt PM tiltakozik

A DK sajtóirodája közleményt adott ki, melyben megismétli, hogy nagyon sajnálja, ami Gulyás Mártonnal történt, majd hozzáteszi: az aktivisták által készített fotó, és tanúk szerint szerint Gulyás Márton a rendezvény előtt és alatt a téren többször egyeztetett Kalocsai Kingával, az Együtt-PM programszervezőjével.

"Szeretnénk tudni, hogy Gulyás civil aktivitaként, vagy az Együtt-PM egyik alkamazottja által tudatosan odaszervezve érkezett-e a rendzevény megzavarárásra. Nem bántani akarjuk az Együtt-PM-et de nem értjük, hogy ha az Együtt-PM hivatalos nyilatkozat szerint nem vett részt a megmozduláson, akkor alkalmazottja, és egy aktivista valóban kereste-e a rendbontást? Tették ezt úgy, hogy a DK egyik alkalmazottja - amikor meglátta őket a helyszínen - kifejezetten kérte őket, hogy ugye nem lesz rendzavarás? Nem állítjuk, hogy Gulyás Márton és Kalocsai Kinga az Együtt-PM vezetőinek tudtával és beleegyezésével tették amit tettek, de a kialakult helyzet sajnos sokakban azt a véleményt erősíti meg, hogy szervezett politikai provokáció történt. Megköszönnénk ha az Együtt-PM vezetői nyilatkoznának arról, hogy mi történhetett, hogy elkerüljük a további félreértéseket. A helyszínen tartózkodó rendőrnek Gulyás azt mondta, nem kíván feljelentést tenni. A DK azonban ezt garázdaságért megteszi, hogy minden részlet tisztázódjék."

Az Együtt-PM visszautasította a DK provokációra vonatkozó gyanúsítását, és leszögezte, hogy a pártszövetségnek nincs köze a Demokratikus Koalíció szombat délutáni rendezvényén történtekhez.

Szombat esti, az MTI-hez eljuttatott közleményében a pártszövetség azt írta, hogy Gulyás Mártonék akciójáról nem volt tudomásuk, de mondanivalójukkal egyetértenek, az őket ért atrocitást sajnálatosnak tartják. A békés ellentüntetésen részt vevő civilek céljairól csak az azon részt vevő magánszemélyek hivatottak nyilatkozni - hangsúlyozza a pártszövetség.

 

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.