Ha ugyanis a munkáltatónak nincs indokolási kötelezettsége, az elbocsátott személy hiába megy bírósághoz, ott nem számíthat érdemi jogorvoslatra. Erre hivatkozással 2012-ben és tavaly egy-egy volt közszolgának ítéltek meg nem vagyoni kár címén hatezer, illetve 6300 eurót és még ezer euró eljárási költséget. Ezt követően a magyar állam másik hat panaszossal megállapodást kötött, és nekik szintén hét-hétezer eurót fizettek. Azoknak a döntő többsége viszont, akik a hazai bírói utat választották, egyelőre futhat a pénze után, miközben senki nem vitatja, hogy a menesztett embereket súlyos méltánytalanság érte.
Soós Andrea Klára ügyvéd számos közszolga jogi képviseletét látja el, adatai szerint 300-350-en kezdeményeztek munkaügyi pert. A legtöbben első fokon annak ellenére veszítettek, hogy az AB 2011 februárjában a kormánytisztviselők, két hónappal később pedig az önkormányzatoknál dolgozó köztisztviselők indoklás nélküli kirúgását is alkotmányellenesnek minősítette. A perekben eljáró bírák egy része ezért kezdeményezte, az AB döntsön arról, hogy alkotmányellenes jogszabály nem alkalmazható a perekben, de a testület ezt a szívességet sem tette meg az igazukért küzdő embereknek. Tehát nem mondta ki, hogy az utóbb megsemmisített törvényi rendelkezéseket a folyamatban levő eljárásokban kötelező figyelmen kívül hagyni.
A strasbourgi emberi jogi bíróság döntései sem változtattak a helyzeten, mert aki a hazai bíróság előtt az eredeti keresetében nem hivatkozott a nemzetközi egyezmények megsértésére, másodfokon már nem érvelhet ezzel. Az Európai Unió Bírósága szintén nem segített, hiszen a több magyar bíró által kezdeményezett előzetes döntéshozatali eljárás során csak annyi derült ki, hogy az unió alapjogi chartája – amely szerint mindenki védelmet élvez az indokolatlan elbocsátással szemben – akkor alkalmazható, ha egy tagállam a közösségi jogot hajtja végre. A bírák azonban a verdikt szerint nem jelöltek meg olyan uniós jogszabályt, amelynek alapján megállapítható lenne, hogy a minden magyarázat nélküli kirúgás szembemenne az EU valamely normájával.
Ebben a helyzetben túl nagy reményeket az ügyvéd sem fűz a még folyamatban levő perekhez. Mégis próbálkozik azzal, hogy a bírák ismét az AB állásfoglalását kérjék, alkalmazható-e az eljárásban olyan – azóta hatályát vesztett – jogszabály, amely ellentétes az emberi jogok európai egyezményével, így a magyar alaptörvénnyel is. Soós Andrea Klára nem tud olyan ügyről, amelyben a bíróság erre hivatkozással egyedi normakontroll iránti eljárást kezdeményezett volna. Ilyen alapon viszont érdemes lehet próbálkozni Strasbourgban.
Mindazonáltal vannak nyertes perek, mert az ügyvéd két alkalommal is elérte, hogy az általa képviselt közszolgát helyezzék vissza. Igaz, az egyik ügyben a Kúria végül másként döntött, de ez érintett két évig legalább dolgozhatott. A másik esetben a verdikt jogerős, de a felperes visszavételét a munkáltató alkalmatlanságra hivatkozva tagadja meg. Mások jelentős összegű kártérítést kaptak, de volt közöttük olyan is, aki harmadfokon nagyot bukott: előbb nyolcmilliót nyert, ám a Kúria döntése alapján még ő tartozik kétmillióval.
Az ügyvéd arra is felhívta a figyelmet, hogy a jogellenesen menesztett embereknek ez az egész igen sokba kerülhet, hiszen fizetniük kell a per illetékét, ami akár több millió forint lehet. Ehhez jön az ügyvédi költség, és ha valaki veszít, az alperes jogi képviselőjének díját is fedeznie kell. A bíróságok pedig az állam javára sokkal nagyobb – félmillió forint körüli – ügyvédi költséget ítélnek meg, mint amennyit a közszolgák jogi képviseletét ellátó személyek esetében jogosnak találnak.
