galéria megtekintése

Még a zsebpénzt is megvonná a menekültektől az Orbán-kormány

14 komment

Jogvédők szerint a kormány új tervével gyakorlatilag megfosztaná a beilleszkedés lehetőségétől a nemzetközi védelemben részesített menekülteket. 

Még a havi 2850 forint zsebpénzt is megvonnák a menedékkérőktől az egyes migrációs tárgyú törvények módosításáról szóló kormány-előterjesztés szerint.

A Magyar Helsinki Bizottság a leszögezi: a tervezet a nemzetközi védelemben részesített menekülteket, oltalmazottakat gyakorlatilag megfosztja a társadalmi beilleszkedés valós lehetőségétől, Magyarország pedig megtagadja a menekültek védelmét előíró nemzetközi, európai és hazai jogból fakadó kötelezettségeinek teljesítését.

A szervezet kifogásolja egyebek mellett, hogy a jövőben három évente kötelezően felülvizsgálnák, jár-e még a menekültstátusz az érintettnek. Aggályosnak tartják azt is, hogy amennyiben valamely állam a külföldi kiadatását kérné, a nemzetközi védelmet visszavonnák.

 

A jogalkotó tehát nem vesz tudomást arról – vélik a jogvédők –, hogy bizonyos származási országok előszeretettel kezdeményezik azon személyek kiadatását, akik ellen politikai motivációjú, koncepciós büntetőeljárásokat indítottak.

További változás lenne, hogy az elismert menekültek a jelenlegi hatvan helyett mindössze harminc napig tartózkodhatnának befogadó állomáson. Ugyanakkor lakhatási, illetve a gyermekek után járó beiskolázási támogatás sem járna nekik, ingyenes nyelvoktatásra pedig továbbra sem számíthatnának.

A Helsinki Bizottság álláspontja szerint így esélyt sem adnak senkinek arra, hogy megteremtse a Magyarországon történő letelepedésének a feltételeit, hanem inkább ösztönöznek mindenkit: álljon odébb.

Menekülttábor a görög-macedón határon. Orbánék bármit megtesznek, hogy eltereljék az újabb hullámot
Menekülttábor a görög-macedón határon. Orbánék bármit megtesznek, hogy eltereljék az újabb hullámot
Nikosz Arvanitidisz / MTI/EPA

Öt helyett lehetőség szerint legalább három négyzetméternyi mozgásteret kell majd biztosítani a menekültügyi őrizetben tartott férfiaknak, míg a kisgyermekes házastársak esetében nyolc négyzetméter a kívánatos minimum. A bizottság úgy látja, ezzel a rendelkezésre álló szűkös kapacitásokat akarják összhangba hozni a szabályozással. Vagyis: a meglevő férőhelyeken több embert akarnak összezsúfolni. Ez eléggé embertelen megoldás, ráadásul a „lehetőség szerint" fordulatot az Alkotmánybíróság a büntetés-végrehajtási szabályokból korábban törölte – emlékeztetnek a jogvédők.

A menedékkérőket, ha egy hónapnál hosszabb ideig tartózkodnak befogadó állomáson, havi 2850 forint költőpénz illeti meg. A Helsinki Bizottság tapasztalatai szerint ezt tipikusan arra használták fel, hogy a családtagokkal fel tudják venni a kapcsolatot. Most ezt a pénzt is elvennék – miközben valamennyi uniós tagállamban jár valamennyi szabadon elkölthető összeg –, és ezzel a kérelmezőket végképp elvágnák a külvilágtól.

A jogvédők szerint ez végképp visszás és irracionális lépés lenne, amikor újabb határszakaszokon terveznek tízmilliárdokért kerítést. Álláspontjuk: a jogalkotó olyan mértékben hozza hátrányosabb helyzetet a kérelmezőket, hogy

nemigen marad más választásuk, mint mielőbb elhagyni az országot.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.