galéria megtekintése

Indulatos meccsre készülnek az Orbán-katlanban

Az írás a Népszabadság
2015. 03. 20. számában
jelent meg.


Boda András
Népszabadság

Aláírásgyűjtéssel is tiltakoznak a Fejér megyei Gánton és Zámolyon egy tervezett, építési hulladékot feldolgozó telep ellen, amelyet a kormányfő családjának érdekeltségébe tartozó cég építene. A zámolyi polgármester viszont nyugalomra int.

– Hát nem őrültség itt a Vértesben, erdők, dombok között hulladék-feldolgozót építeni!?

Háttal a bányának. Kovács Szilvia tiltakozik Orbán Győzőék beruházása ellen
Háttal a bányának. Kovács Szilvia tiltakozik Orbán Győzőék beruházása ellen
Reviczky Zsolt / Népszabadság

Sokkal inkább kijelentette, mintsem kérdezte ezt Kovács Szilvia, amint a Gánt, Zámoly és Csákberény hármas határánál lévő domb tetejéről körbemutatott. A környéken élő asszony indulata érthetőnek tűnik: idilli az erdők, mezők, dombok látványa, jól látni fentről a mintegy ötven kisebb-nagyobb házból álló üdülőövezetet, a szőlőket, gyümölcsösöket, és felsejlik a háttérben a több száz méter hosszú egykori kavicsbánya mára újra bezöldült katlana is, amely az utóbbi hónapokban központi témává vált a térségben.

 

A helyiek – egy köztéri faliújságra kitűzött közleményben – január közepén értesültek arról, hogy a körülbelül nyolc éve bezárt, hivatalosan Zámolyhoz tartozó kavicsbányával új tervei vannak a tulajdonosnak. A Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség tájékoztatójából tudták meg, hogy a tulajdonos Nehéz Kő Kft. kérelmére megvizsgálják, engedélyezhető-e a területen építési bontási hulladékok válogatása, törése és osztályozása, „évente 250 000 tonna mennyiségben”.

– Megdöbbentünk, hiszen nagy zajjal, porral járó munkát terveznek ide, ráadásul az évi 250 ezer tonna törmelék szállítása folyamatos teherautó-forgalmat jelent – mondta Kovács Szilvia, aki hozzátette:

– Maga a bánya iparterület, de határos a vértesi tájvédelmi körzettel, ráadásul húsz-harminc ház van közvetlenül a terület mellett, és még kétszer-háromszor ennyi üdülő a nem egészen háromszáz méterre lévő, már Gánthoz tartozó gránási településrészen.

– Később már az a hír jutott el hozzánk, hogy rossz szám szerepelt a hatóság közleményben, s nem egy, hanem öt év alatt dolgoznának fel negyedmillió tonna törmeléket – vette át a szót az üdülőtelep egyik, névtelenséget kérő háztulajdonosa, de gyorsan megjegyzi. – Ettől sem nyugodtunk meg. Évi 50-60 ezer tonna is óriási mennyiség. Ráadásul ez a pontosítás kétségeket ébreszt. Milyen előkészítés, milyen eljárás az, amiben 200 ezer tonnát tévedhetnek!?

„Befolyásos erők”

A portól, zajtól, a terület alatti vízbázis sérülésétől, házaik elértéktelenedésétől félő helyiek nem titkolják: tartanak attól is, hogy a hatóságok ezúttal talán nem lesznek kellően szigorúak a „cég mögött álló befolyásos erők" miatt. Az ügyről elsőként az Atlatszo.hu számolt be. A Gánton már régóta üzemet működtető Nehéz Kő Kft. ugyanis az Orbán-család érdekeltsége, tulajdonos a kormányfő két testvére és édesapja, Orbán Győző, aki nemrégiben egy lakossági fórumon próbálta meggyőzni a helyieket, nincs mitől tartaniuk. A falugyűlésről beszámoló Magyar Narancsban az olvasható: a vállalkozó kezdetben türelmesen részletezte az üzem működését, ám ahogyan a hangulat egyre feszültebbé vált, ő is mind türelmetlenebb, ingerültebb lett. A hangulatról sokat elárul: Orbán jelezte, a volt bánya mellett vezető út a cégé, mégis azt használják a gránási üdülőtulajdonosok, a hallgatóság soraiból pedig – egy rossz minőségű felvétel tanúsága szerint – valaki olyasfélét kiabált be, hogy a bányában leli majd halálát. Orbán Győző végül a fórum vége előtt távozott.

Reviczky Zsolt / Népszabadság

A már aláírásgyűjtéssel is tiltakozó helyieknek – köztük egy, a hivatali procedúrában ügyfélként szereplő telektulajdonosnak – jogi tanácsokat adó Tanda Zsoltné ügyvéd úgy véli, a Nehéz Kő Kft. által benyújtott hatástanulmány összességében alapos munka, ám

így is akadnak súlyos hiányosságok,

több esetben lényegi kérdéseket nem érintenek vagy elnagyolnak. Az ügyvéd szerint ilyen a porszennyezésről, a zajhatásról és a csapadékvíz-elvezetésről szóló rész, miként az is: „akarva-akaratlanul” kerülhet épületek bontásából veszélyes hulladék, például azbeszt a területre. Az ügyvéd feltűnő hibának tartja azt is: Zámolyról szó esik a tanulmányban de valamiért említésre sem kerül, milyen hatásai lehetnek az üzemnek a mindössze mintegy kétszázötven méterre lévő gránási üdülőterületen. Tanda Zsoltné úgy becsülte, egy hónapon belül várható az első hatósági döntés az ügyben.

A tervezett beruházásról, a kritikákról, aggodalmakról szerettük volna megkérdezni a Nehéz Kő Kft. vezetését is, ám a cég ügyvédje, Ary Petronella – aki egyébként a debreceni közgyűlés fideszes tagja – megkeresésünkre azt közölte: „Az ügy korai szakaszára tekintettel egyelőre nem tudunk adatokat szolgáltatni”. Kerestük Gánt polgármesterét, Spergelné Rádl Ibolyát (Fidesz-KDNP), de nem jártunk sikerrel: a hivatalban azt mondták, szabadságon van.

Kovács Szilvia a hulladékfeldolgozó tervezett helyszínén
Reviczky Zsolt / Népszabadság

Nyugtató

Válaszolt viszont kérdéseinkre Bánszki István, Zámoly független polgármestere , aki elmondta: a cég által készített szakértői véleményeket elolvasták, a lakossági panaszokat meghallgatták, mindezek alapján pedig az önkormányzat megtette észrevételeit a hatóságnak. Bánszki István szerint

mindenekelőtt a terület alatti vízbázis miatt kell különösen óvatosan eljárnia

a felügyeletnek: „1992-ben fúrt kútjaink vannak, és azóta sem kellett klórozni, olyan tiszta a víz”. Emellett tartanak a zajterheléstől, a porszennyezéstől és a szállítás káros hatásaitól.

– Értem a lakosok félelmeit, ugyanakkor vannak érvényes előírások és ha azokat betartja a cég, betartatja a hatóság, akkor el kell fogadni, vállalkozási szabadság van – mondta Bánszki István, ugyanakkor gyorsan hozzátette: – A háborgással pedig érdemes várni a hatóság döntéséig: épp ez a felügyelet volt az, amelyik természetvédelmi okok miatt megtiltotta a Nehéz Kő Kft.-nek, hogy bővítse gánti üzemét. Vagyis semmi okunk attól tartani, hogy a hatóság ne venné figyelembe a döntésnél a beruházással járó jelentős kockázatokat.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.