Egy brit állampolgárként rendszeresen a budapesti Pető Intézetben kezelt mozgáskorlátozott kisfiú karácsonyát tették szebbé a hazai állatvédők egy rossz körülmények közül kimentett, rehabilitált magyar vizslával.
hirdetés
A történet egyik főszereplője egy genetikai eredetű izomsorvadásos betegség miatt kerekes székbe kényszerült kisfiú, aki szeretett volna egy kutyát. Jasper a neve, 11 éves, nem beszél, de a karjait tudja használni. Iskolába jár, két testvére van, fizioterápiás kezelésekkel próbálják javítani az állapotát. Rendszeresen járnak Magyarországra a világhírű Pető Intézetbe. Az izomsorvadást egyelőre nem tudják gyógyítani, de kemény munkával a betegség előrehaladása lassítható, időt adva a betegnek, a családnak és az orvostudománynak.
Hunter, a vizsla családi környezetben kivirul, elfelejti rossz emlékeit
Jasper régóta szeretett volna egy kutyát, illetve konkrétan egy magyar vizslát. A magyarországi utak során ismerték meg a fajtát, pontosan tudták, hogy egy sima szőrű, 3-5 éves kan kutyára lenne szükségük. Kifejezetten mentett állatot kerestek.
A különleges helyzet miatt speciális képességű és tudású kutyára volt szükség. Nem szabad félnie a kerekesszéktől, a kerekesszékes embertől, pórázon kell haladnia a kerekesszék tempójában, átlagon felül nyugodtnak és szófogadónak kell lennie, ezen felül fontos még a kiegyensúlyozott idegrendszer, a jó fizikai állapot és az apportírozó képesség, hogy az állat társ, barát, motiváló erő és segítség is lehessen.
Ahogyan Menhard Evelin, az Elveszett Állatok Alapítvány Vizsla Fajtamentő Csoportjának (Vizslamentés) vezetője lapunknak elmondta, a fenti szempontok alapján kezdték el szűrni a mentett kutyákat, és így esett a választás végül a másik főszereplőre, Hunterre, egy vidéken fölöslegessé vált, menhelyre beadott rövidszőrű vizslára. Az adott fajta a szakértő szerint barátságos és emberközpontú, rendkívül sokoldalú, a vadászaton kívül is rengeteg feladat elvégzésére megtanítható.
A Vizslamentésnél eleve abból indulnak ki, hogy bármilyen nehéz sorsa is volt korábban, minden kutya „visszailleszthető a társadalomba" a megfelelő módszerrel. Ez a vizslák esetében minden esetben egy ideiglenes befogadó családot vagy gazdát jelent: a vizsla csak az emberrel érzi jól magát, kennelbe rakva rövid idő alatt mentálisan összezuhan. Családi környezetben viszont kivirul, túllép a korábbi negatív tapasztalatokon, a rossz emlékeit elfelejti, újra megtanul bízni és együttműködni. Hunter ideiglenes családjában senki sem volt mozgáskorlátozott, de kölcsönkértek két kerekesszéket, egy kinti és egy benti használatút,hogy miden szükséges tudásra meg tudják tanítani a kutyát – természetesen angolul.
hirdetés
A Vizslamentés évente 250-270 kitett magyar vizsláról gondoskodik. (Az EU-csatlakozáskor még nemzeti kincsnek neveztük a sima és a drótszűrű magyar vizslát, fűt-fát ígérve az említett fajták megőrzése és jóléte érdekében – azóta nem sok minden történt, a gazdátlanul maradt állatok sorsa továbbra is rendezetlen.)
Menhard Evelin szerint a magyar vizslát ma már az egész világon ismerik és kedvelik, a népszerűsége nő (ennek összes pozitív és negatív következményével – utóbbiak közé tartozik, hogy egyre több az ismeretlen felmenőktől származó, ellenőrizetlen hátterű, ideggyenge, oltatlan állat a kereskedelemben, és sok vizsla kerül a fajtáról minimális ismeretekkel sem rendelkező gazdához).
Nagyjából a mentett vizslák egyharmadát viszik külföldre – Hunter esete azonban nem emiatt különleges, hanem amiatt a sokszereplős összefogás miatt, ami Jasper és a kutya egymásra találását végül lehetővé tette: kellett hozzá a kisfiú, Jasper családja – akiket az alapítvány munkatársai fotókkal, videókkal, a vizslákra vonatkozó tudnivalókkal is igyekeztek előzetesen felkészíteni –, a Vizslamentés, az ideiglenes család, a Pető Intézet, és persze a kihíváshoz remekül alkalmazkodó kutya is.
nagy találkozásra múlt vasárnap került sor, az eseményt és az előzményeket megörökítő kisfilmet a Nolvideo-n is láthatták a napokban. Azóta mindkettejük számára új élet kezdődött: Jasper egy kutya felelős és boldog gazdája lett, Hunter pedig ismét azt csinálja, amit a legjobban szeret: családban él, szót fogad és kívánságokat teljesít.
Elválni fáj
Minden hasonló igaz mesének van egy másik oldala is: az ideiglenes gazda, aki az idejét, az odafigyelését, a következetességét, és olykor átmenetileg a lelki békéjét adja azért, hogy a kutya ismét kutyának érezhesse magát. Beszéltünk egy (másik) vizsla átmeneti befogadó társával: ő egy Békés megyében talált kóbor állat rehabilitációját végezte el a saját egyszemélyes háztartásában. Az eleinte félénk, az önbizalmát csak fokozatosan visszanyerő kutya vele élt a társasház sokadik emeleti lakásában, bejárt a munkahelyére, vidáman vállalata a kerékpáros és görkorcsolyás városi közlekedés viszontagságait, eleven cáfolatát adva a vizslák alkalmazkodó képességével kapcsolatos kételyeknek.
Baloldalt a lelkileg is összetört vizsla, amely a második fotón már szinte szárnyal Fotók: Vizmathy Tamás
A kihelyezés itt a szokásos pár hónap helyett végül egy évig tartott, és akkor ért véget (egy német család bejelentkezésével), amikor a befogadó gazda már rászánta magát a kutya státuszának véglegesítésére. – A különköltözés fájdalmas volt, az első néhány hét nagyon nehéz, mint minden válás esetében – így emlékszik most a néhány évvel ezelőtti eseményre. A vizsla jó helyre került, az ideiglenes szállásadó pedig örül a boldogságának, de újabb klienst azóta még nem vállalt.
