galéria megtekintése

Lázár csak a saját családjának a barátja

Az írás a Népszabadság
2014. 12. 30. számában
jelent meg.


Lencsés Károly
Népszabadság

Nem sieti el a vizsgálatot Budapest Fővárosi Kormányhivatalának munkaügyi felügyelősége a Miniszterelnökségen bevezetett kötelező túlmunkáról.

Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) főtitkára december 1-jén fordult a hivatalhoz, mert korábban a Lázár János vezette tárcánál napi tízórás munkarendre álltak át, amit november végén kiadott közleményében a miniszter sem tagadott. A felügyelőség az érdek-képviseleti vezető beadványára egyelőre nem válaszolt, miként nem reagált azokra a kérdésekre sem, amelyeket lapunk ezzel kapcsolatban a Nemzeti Munkaügyi Hivatalnak tett fel írásban még november 26-án.

Nézzük csak: dolgoznak még a beosztottjaim?
Nézzük csak: dolgoznak még a beosztottjaim?
Kurucz Árpád / Népszabadság

Borosné elmondta: találkozott a Miniszterelnökség személyügyekért felelős helyettes államtitkárával, de tőle csak annyit tudott meg, hogy a munkaszerződések a törvényes állapotot tükrözik. Vagyis elvileg azt, hogy a kormánytisztviselők esetében a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény szerint a „teljes napi munkaidő napi nyolc óra”, ami – az ebédidőre is figyelemmel – „hétfőtől csütörtökig 8.00–16.30 óráig, pénteken 8.00–14.00 óráig tart”. Kiderült ugyanakkor, hogy van valamiféle intézkedés, amely a munkaidőkeretet ettől eltérően határozza meg, de a főtitkár semmilyen erre vonatkozó okiratot nem látott, és szakszervezeti tisztségviselőként nem is követelheti ilyen dokumentumok átadását.

 

Borosné ezért döntött úgy, hogy a munkaügyi felügyelőséghez fordul. A miniszter és később a kormányszóvivő is elismerte ugyan, hogy a napi munkaidőt két órával meghosszabbították, s arról is beszéltek, hogy a Miniszterelnökség nem családbarát munkahely, de az érdekvédő szerint hivatalos vizsgálatnak kell tisztáznia, történt-e jogsértés. Ezt azért is fontosnak tartja, mert a tárca a kormány tevékenységében meghatározó szerepet tölt be, és az ott kialakult gyakorlat a többi állami szervezet számára mintaértékűnek tekinthető. Ami azért is érdekes – mondta –, mert a kormányzat más esetekben nagy hangsúlyt helyez arra, hogy családbarát munkahelyeket alakítson ki, amit azonban ennél a tárcánál, úgy tűnik, nem tartanak fontos szempontnak.

A szakszervezeti vezető felvetette azt is, hogy amennyiben egyes közszolgák a munkaidő meghosszabbítása miatt valóban felmondani kényszerültek, akkor őket vissza kell venni. Ez a tárcának azért is kötelessége – tette hozzá –, mert ha a kinevezési okmányokban bárkit napi nyolc óránál több munkára köteleztek, az a szerződési kitétel törvényellenes, és így egyértelműen semmis. Aki pedig ezt esetleg aláírta, Borosné szerint nyilvánvalóan nem önként tette, mert a további foglalkoztatás feltételeként határozták meg a túlmunka vállalását.

Január végéig kell lezárni a vizsgálatot

A közérdekű bejelentésekről szóló törvény szerint a hatóságoknak általában harminc napon belül reagálniuk kell, de a munkaügyi eljárás határideje két hónap lehet, ha a vizsgálat a foglalkoztatásra irányuló jogviszony létesítéséhez szükséges jognyilatkozatok szabályszerűségére, a munkaerőkölcsönzésre, valamint a munkaidőre, pihenőidőre, rendkívüli munkavégzésre vonatkozó jogszabályi előírások betartására irányul. Ebben az esetben tehát a felügyelőségnek január végéig kell mondania valamit.

Fizesse meg az érintett kormánytisztviselőknek a „napi tízórás mértékű munkaidő alkalmazása miatt keletkezett rendkívüli munkaidő ellenértékét” a Miniszterelnökség – ezt is kéri közérdekű bejelentésében Borosné. Nem vitatja ugyanakkor, hogy a munkaadó rendkívüli esetben elrendelhet túlmunkát, de a heti munkaidő akkor sem haladhatja meg a 48 órát, míg hosszabb idő átlagát tekintve a heti negyven órát kell tartani. Ha valahol ennél többet kell dolgozniuk az embereknek, a főtitkár szerint annak csak egyetlen oka lehet: a feladatokhoz képest túl kevés embert foglalkoztatnak.

Megfizettetnék a rendkívüli munkaidőt is
Megfizettetnék a rendkívüli munkaidőt is
Teknős Miklós / Népszabadság

A kormányhivatalokat a Lázár-minisztérium területi közigazgatásért felelős államtitkára irányítja, ezért kérdéses, hogy a munkaügyi felügyelőség felettes szervnél miként ellenőrizheti a foglalkoztatási szabályok betartását. Az MKKSZ főtitkára felvetésünkre leszögezte: bízik abban, hogy a bejelentése alapján tárgyszerű és pártatlan vizsgálatot folytatnak le, és annak megállapításait senki sem igyekszik majd befolyásolni. Borosné meggyőződése, hogy egyetlen szempont a törvényesség lehet, és akkor is feltárják a szabálytalanságokat, ha az egyes vezetők számára kellemetlen.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.