galéria megtekintése

Orbán elszánt, négymillió szavazót akar az urnáknál látni

44 komment


Csuhaj Ildikó

Zárt ajtók mögött adott helyzetértékelést a kormánypárti képviselőknek a miniszterelnök, de állítólag nem beszélt sem a kényes ügyekről. Az biztos, hogy személyesen is beszáll a népszavazási kampányba, mert elszánt, hogy eredményes legyen a referendum.

A forró témákról, például a Mengyi Roland elleni büntető eljárásról, a Bayer Zsolt kitüntetése által keltett botrányról, és a közigazgatási „pártbíróság"tervezetéről nem beszélt szerdán Balatonfüreden, a Fidesz-KDNP frakcióülésén Orbán Viktor miniszterelnök, akinek helyzetértékelése késő estig tartott – állították lapunknak fideszes képviselők.

Halász János, Szájer József és Bakondi György a sajtótájékoztatón
Halász János, Szájer József és Bakondi György a sajtótájékoztatón
Koncz György / Népszabadság

A tanácskozás alatt, egy másik szállodában, a Flamingó Hotelben tartott sajtótájékoztatón Halász János azt mondta, hogy Mengyi Roland jelen van a kihelyezett frakcióülésen, és nem fogják kizárni sem a frakcióból sem a pártból a vele szemben folytatott vizsgálat lezárultáig, és „remélhetőleg az után sem".

 

Munkatársunknak azt mondták, a miniszterelnök a hermetikusan zárt frakcióülésen a Füred Hotelben már nem részletezte túl hosszan a kvóta népszavazás előtti feladatokat, mert a fideszes választókerületi elnököknek nemrégiben tartott egy részletes eligazítást.

A Fidesz új kampányáról Halász János azt mondta, hogy a párt önkéntesei a következő egy hétben több mint 700 helyszínen szerveznek közterületi standolást, és már ma este elkezdődik a referendummal kapcsolatos országjárás is Veszprémben, de 200 fórumot tartanak országszerte, 80 előadó részvételével. A kvótaellenes fideszes petíció minden aláíróját megkeresik.

Orbán Viktornak lesz személyes kampánya is, mert az a cél, hogy elmenjenek négymillióan, azaz érvényes és eredményes legyen a népszavazás. A miniszterelnök ebben elszánt – mondták munkatársunknak.

Rogán Antal kabinetminiszter érkezik Balatonfüredre
Rogán Antal kabinetminiszter érkezik Balatonfüredre
Bodnár Boglárka / MTI

A kampány során a Fidesz a kormány által készített reklámokat jeleníti meg a televíziókban, rádiókban, a referendum napján, október 2-án pedig a kormánypártnak minden szavazókörben lesznek delegáltjai. A népszavazást a nemzet ügyének nevezte a szóvivő, felmondta a kormánypropagandát, amely szerint a tét, hogy „meg tudjuk-e védeni közösségeinket, kultúránkat, és meg tudjuk-e erősíteni biztonságunkat".

A sajtótájékoztatón Szájer József fideszes európai parlamenti képviselő már egy 17 ezres számot említett, ami a befogandó migránsokra vonatkozó uniós tervet illeti, és azt állította: a brüsszeli elképzelések szerint nem is lenne felső határ.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.