galéria megtekintése

Kovács Béla és az orosz szál: most már tényleg ráfordult a Fidesz a Jobbikra?

Az írás a Népszabadság
2014. 05. 16. számában
jelent meg.


Csuhaj Ildikó
Népszabadság

A magyar hatóságok szerint az EP-képviselő az EU ellen kémkedett Oroszországnak. A Jobbik nemzetközi kapcsolatrendszere sokak szerint nemzetbiztonsági kockázatot jelent. Egy volt jobbikos képviselő szerint egykori pártja vezetőit Oroszországból és Teheránból irányítják, instruálják, netán zsarolják.

„Soha nem voltam sem a magyar, sem valamely külföldi titkosszolgálat tagja, soha nem működtem velük együtt, és megkeresés sem volt a részükről” – jelentette ki Kovács Béla, a Jobbik EP-képviselője arra reagálva, hogy a Magyar Nemzet csütörtöki számában megírta: a Legfőbb Ügyészség az európai uniós intézmények ellen folytatott kémkedés gyanúja miatt Brüsszelnél kezdeményezte a jobbikos képviselő mentelmi jogának felfüggesztését.

Kovács Béla jogi útra akarja terelni az ügyet
Kovács Béla jogi útra akarja terelni az ügyet
Balogh László / Reuters

Most már teljesen nyilvánvaló: a Fidesz „ráfordult” a Jobbikra. Lapunk május elején számolt be arról, hogy a Fidesz vezetése és kormányzati szereplők már keresik a Jobbik-jelenség ellenszerét. Megírtuk, hogy az „orosz kapcsolat” akár komoly nemzetbiztonsági kockázatot is jelenthet a Jobbik esetében. Tegnap Kovács Béla határozottan visszautasította, hogy az általa vezetett Európai Nemzeti Mozgalmak Szövetsége orosz befolyás, illetve finanszírozás alatt állna, miként azt is, hogy a Jobbikot Oroszországból vagy Iránból finanszíroznák.

 

A Magyar Nemzet Kovács Béla feleségéről azt írta, hogy egykor a szovjet titkosszolgálatnak dolgozott. A sajtótájékoztatóján a politikus állította: soha semmilyen kapcsolata nem volt sem neki, sem a családjának sem orosz, sem más titkosszolgálatokkal. Jogi útra tereli az ügyet – közölte, hozzátéve, az elmúlt ciklusban az EP-ben hat hónapig alkalmazásában állt gyakornokként felesége elhunyt bátyjának fia.

Balczó Zoltán, a Jobbik alelnöke korábban lapunknak azt mondta, hogy ami a Jobbik keleti – orosz, iráni, török – kapcsolatait illeti, ezek a diplomáciai keretek között, a „legnyíltabban” vállalt kapcsolatok. Az is tudható, hogy a Jobbik kiváló orosz nexusa Kovács Bélának, volt pártpénztárnokuknak köszönhető. Emlékeztetett arra is, hogy őt Kovács Béla váltotta annak idején brüsszeli EP-képviselői székében és az EP energiaügyi bizottságában is, létrehozva még egy külön EP–Oroszország energetikai munkacsoportot is.

Tegnap a Magyar Nemzet cikkét Balczó Zoltán „álbotránynak” nevezte, s hozzátette, hogy a Jobbik országgyűlési választási eredménye „túl nagy homokszemet jelentett a világpolitikai küzdelem fogaskerekei között”, s az Egyesült Államok és európai szövetségesei minden eszközt megpróbálnak ellenük felhasználni.

– Amikor Joe Biden amerikai alelnök gratulált Orbán Viktornak a választási győzelemhez, akkor felvetette, „mennyire fontos a Jobbik megroppantása az EP-választások előtt”, és külön kitért Kovács Béla személyére, hogy lehetőleg ne jusson újabb mandátumhoz – állította.

– Mindenki tudhatta, az egész ország – ezt mondta lapunknak Pősze Lajos. A volt parlamenti képviselő, akit a Jobbik-frakció azzal az indokkal zárt ki 2010 decemberében, hogy „végleg eltávolodott a párt irányvonalától”, tegnap azt mondta: nem lepődött meg, mert az volt a benyomása, hogy Vona Gábor pártelnököt és a Jobbik más vezetőit „Oroszországból és Teheránból irányítják, instruálják, netán zsarolják, felhasználják a nemzetközi nagyhatalmi játszmákhoz”.

Munkatársunknak arra a kérdésére, hogy minderről beszélt-e Vona Gáborral, Pősze Lajos azt mondta: mivel a Jobbik-elnök általában ijedtnek tűnt, rákérdezett tőle néhány „különösebb jelenségre”, de nem kapott választ. Benyomása szerint egyébként a Jobbik nemcsak az EU, Amerika és Izrael elleni nagyhatalmi játszmák részese lett, de a másik „küldetése” is nyilvánvaló volt, jelesül az, hogy a „magyarországi belpolitikai helyzetet destabilizálja”. Felhívta a figyelmet arra, hogy iráni üzletemberek rendszeresen megfordultak a jobbikos irányítású települések vezetőinél. A Jobbik politikájában végül már csak magyar szál nem volt – mondta Pősze Lajos, aki Vona Gáborra utalva azt mondta: „Olyan nincs, hogy egyszer csak felébred egy gyöngyösi parasztfiú, és az jut az eszébe, hogy képviselnie kell az orosz vagy az iráni érdekeket.”

Pősze, a Szerencsejáték Rt. egykori elnök-vezérigazgatója határozott nemmel válaszolt arra, hogy ezekről a kérdésekről és a Jobbikról beszélgetett-e az elmúlt időszakban a Miniszterelnökséghez közeli kormányzati szereplőkkel.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.