galéria megtekintése

Korábbi beosztottja lett Deutsch Tamás főnöke

5 komment


Boda András

Papírforma eredményt hozott a hetek óta botrányoktól hangos Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) tisztújító közgyűlése: alelnök maradt Deutsch Tamás, akinek egykori helyettes államtitkára, Szabó László lett a testület új elnöke. Az új elöljárót nagy többséggel választották meg bizottság tagszervezeteinek képviselői.

„Nincs." Ezt felelte majd egy hónappal ezelőtt Szabó László, a Fogyatékosok Országos Diák- és Szabadidősport Szövetségének elnöke, a MOB Fogyatékosok Sportjáért Felelős Szakmai Tagozatának tagja, amikor arról kérdeztük: van-e alapja azoknak a feltételezéseknek, amik szerint a paralimpiai bizottság elnöki posztjára pályázik? Ehhez képest tegnap késő délután Szabó László lett az MPB elnöke.

A lemondott Gömöri Zsolt, korábbi elnök a Magyar Paralimpiai Bizottság rendkívüli tisztújító közgyűlésén
A lemondott Gömöri Zsolt, korábbi elnök a Magyar Paralimpiai Bizottság rendkívüli tisztújító közgyűlésén
Kovács Attila / MTI

Noha látszólag hirtelen támadtak fel Szabó László elnöki ambíciói, jelöltsége és sikere cseppet sem nevezhető váratlannak. Sokan ugyanis már akkor a testület új elnökét látták benne, amikor június közepén váratlanul színre lépett, hogy afféle „promblémamegoldó emberként" lezárja a Gömöri Zsolt elnök vitatott pénzügyei miatt kirobbant botránysorozatot. (Emlékezetes: a legnagyobb vitát az váltotta ki, hogy Gömöri – a testület alelnöke, a Fidesz EP-képviselője, Deutsch Tamás javaslatára – hárommillió forint vissza nem térítendő támogatást vett fel a bizottságtól hitelének végtörlesztésére, ráadásul ezt a kiadást szponzorpénzből állták.) Bár Gömöri sokáig és keményen védte igazát, pozícióját, Szabó László valamiképpen mégis azonnal hatni tudott rá, mi több, – miután „titkos" megbeszéléseken háttéralkukat kötött a testület tagszervezeteinek vezetőivel – maga jelentette be az elnök lemondását. Forrásaink mindezt akkor úgy „fordították le": miután a helyzet tarthatatlanná vált, megkezdődött annak előkészítése, hogy egy „baráti" utód vegye át Gömöri helyét. Ez utóbbi megjegyzéssel forrásunk egyértelműen Szabóra utalt. Deutsch Tamás akkori ifjúsági és sportminiszter ugyanis még 1999-ben, tárcája egyik helyettes államtitkárává nevezte ki Szabó Lászlót. Talán az sem a véletlen műve: Deutsch Tamás éppen néhány nappal a tisztújító közgyűlés előtt érezte szükségét annak, hogy a paralimpikonoknak járó állami jutalom emeléséről, és a felkészülésük támogatására fordítható keret bővítéséről beszéljen.

 

Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) újonnan megválasztott elnöke a rendkívüli tisztújító közgyűlés utáni sajtótájékoztatón Budapesten, a Magyar Sport Házában
Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) újonnan megválasztott elnöke a rendkívüli tisztújító közgyűlés utáni sajtótájékoztatón Budapesten, a Magyar Sport Házában
Kovács Attila / MTI

Mindezek után aligha ért bárkit is meglepetésként, hogy a tisztújításra Szabó László már elnökjelöltként – egyúttal: favoritként – érkezett. Egyetlen riválisa akadt csak, Koller Sándor, a Wildboars Kerekesszékes Rögbi Egyesület elnöke, aki az elmúlt hetekben többször is bírálta a Deutsch-Gömöri párost. A tisztújítás előtt Koller rövid, konkrétumoktól mentes „bemutatkozója" után a rutinos kommunikátornak számító riválisa kapott szót. Szabó László – aki 2011-ben az MTVA kommunikációs igazgatója is volt – gondosan felépített prezentációjában pontokba szedve ismertette jövőképét. Ezek közül az egyik az volt: paralimpiát Budapestre! Egy kérdésre válaszolva ráadásul jelezte: ha megválasztják, társadalmi munkában látja el az elnöki poszttal járó feladatokat. Mivel Gömörit juttatásai miatt is sokat támadták, az „ingyenmunka" ígérete is szerepet játszhatott abban, hogy Szabó Lászlót nagy többséggel választották elnöknek: míg őt harminc-hárman támogatták, addig riválisára csak hárman voksoltak.

Fotó: Czeglédi Zsolt

Megválasztása után Szabó László arra a kérdésünkre, hogy miért változtatta meg korábbi álláspontját, miért szállt harcba mégis az elnöki posztért, azt felelte: kezdetben valóban nem voltak elnöki ambíciói, ám az utóbbi hetekben többen is támogatásukról biztosították. Emellett – tette hozzá – óriási kihívásnak érzi, hogy részt vehet a felkészülés, felkészítés munkájában a közelgő 2016-os riói paralimpia előtt. Az új elnököt kérdeztük arról is, hogy több más tisztsége miatt jut-e elég ideje új feladataira, mire azt válaszolta: el tudja végezni ezt a munkát, de erről egyeztet a maga vezette Fogyatékosok Országos Diák- és Szabadidősport Szövetségének elnökségével.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.