galéria megtekintése

„Most az unióban vagyunk, mégis szívatnak” – szitkozódva várták az sms-t Pintértől

16 komment


Hajba Ferenc

Húsz kilométeres kocsisor vesztegel a hegyeshalmi határ előtt. Az utasok megnézik a telefonjukat, nem üzent-e valamit sms-ben a belügyminiszter.

– Ez lesz vaze, ha kilépünk az unióból - mutatja a rendőrség szerint már húsz kilométeres kocsisort egy félmeztelenre vetkőzött férfi az M1-es sztráda Hegyeshalom felé vezető szakaszán. Két kisebb gyerekével és feleségével Salzburg környékére tart nyaralni. Három órája vesztegelnek itt.

- Szerencsére önellátóak vagyunk, van rekesz víz, kóla, szalámi és kenyér. Kínjukban annyit ettek a gyerekek, hogy mindjárt hánynak - dünnyög a férfi.

A mögöttük álló kocsiból is kiszáll a vezetője, felpattint egy alkoholmentes sört, belekortyol, aztán kiköpi.

 

- A sör se bírja a forróságot, nemhogy az ember - szűri le a tapasztalatot, aztán inkább jeges teát iszik, az melegen is jó.

- Most az unióban vagyunk, mégis szívatnak - száll vitába a  félmeztelennel egy zömök férfi, salátafülei birkózó előéletét idézik. Vagy lehet, hogy csak valami tudatalatti hiteti ezt velünk.

- Az hát. Nyomják Krahácsot - viccnek szánja az odasétáló szandálos nagypapa, és bőszen törölgeti a homlokát.
Senki sem nevet. Nem ismerik a hajdani rádiókabaré jelenetét.  Az öreg nem szól többet.Tudomásul veszi, hogy ehhez a nemzedékhez már vicce sincs. Sokan fotózzák a hosszú sort, s töltik is fel a facebookra.

Fotó: Ruzsa István / MTI

Egy harmincas éveik elején járó  házaspár kínjában nevet.

- Ott voltunk a sztrádán akkor is, amikor a hó fogságába kerültünk és 24 órán át fagyoskodtunk Bábolnánál. Akkor küldte a belügyminiszter a jótanácsait. Tényleg Ákos, nézd meg, nem üzent-e valamit a Pintér.

Pintér nem üzent. Legalábbis nem sms-ben. Neki annál többen. Bár, hogy mi lenne a megoldás, arra senkinek sincs épkézláb ötlete. Néhányan a migránsokat szidják, egyikük meglehetősen véres szájjal. Be is szólnak neki.

- Menjen papa az állami tévébe, ott uszítson, oda való.

A  „papa” mellett azonban néhányan igen harciasan állnak ki. Mire felizzana a feszültség, vissza kell ülni a kocsiba, mert pár métert előre haladhat a sor. Amikor újra fékezni kell, már nem szállnak ki az autóból. Morognak a légkondik, járnak a motorok. Elnyomják a káromkodó hangokat.

Szúrópróbaszerűen ellenőriznek az osztrákok. Főleg a zárt szekrényű autókat, azokat azonnal félreállítják. Azt mondják - nem hivatalosan persze -, hogy egész nyáron erre lehet számítani.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.