galéria megtekintése

Kitart a népszavazás mellett a Liga és a VOSZ

3 komment

NOL

Jogellenesen utasította vissza a Nemzeti Választási Iroda a Liga és a VOSZ népszavazási kezdeményezését – állítják az érintettek. Ezért ismét benyújtják a kérdéseket.

Önkényesnek és jogsértőnek tartja a Nemzeti Választási Iroda jogértelmezését, így ismét kezdeményezi a boltok vasárnapi nyitva tartása érdekében korábban benyújtott népszavazási kérdések hitelesítését a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája, valamint a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ). Közlésük szerint a jogszabályok alapján a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) köteles érdemi határozatot hozni, amellyel kapcsolatban már bírósági jogorvoslat kezdeményezhető.

A népszavazási kérdések hitelesítését azért utasították el, mert mások korábban hasonló tárgyban már kezdeményeztek népszavazást. A Liga és a VOSZ viszont azt az álláspontot képviseli, hogy ez a jogértelmezés hibás.

Az országgyűlés 2014 decemberében elfogadta a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló törvényt, amely március 15-én lép hatályba. A jogszabály a vasárnapi munkavégzésen túl a hét többi napjain történő munkavégzést is korlátok közé szorítja.

 

A munkavállalói, valamint munkáltatói érdekképviselet abban állapodtak meg, hogy a népszavazás sikere esetén együtt küzdenek azért, hogy a vasárnapi munkavégzés pótléka jelentősen emelkedjen, és a vasárnapi műszakba túlnyomórészt az önkéntesen jelentkező dolgozókat osszák be. Szeretnék elérni azt is, hogy havonta két vasárnap álljon a munkavállalók rendelkezésére pihenőnapként. Jelenleg a munka törvénykönyve csupán havi egy alkalommal teszi ezt kötelezővé. Ezek a törvénymódosítások egyértelműen a munkavállalók érdekeit szolgálnák, mivel bérnövelő hatással járnának, valamint állásvesztést sem okoznának – emelik ki.

Törvények egyeztetés nélkül

A Liga több alkalommal sérelmezte azt, hogy a törvény tervezetét társadalmi egyeztetés, valamint hatástanulmányok nélkül terjesztették be. Emiatt tavasszal ismét a munkavállalók érdekeit sértő rendelkezésekkel bővülhet a hatályos joganyag – hangsúlyozzák. Ezen túl a nemzetközi hátterű gazdasági társaságok kivonulnak az országból, amely a munkahelyek számára nézve kifejezetten aggasztó.

A törvény hatályba lépésével a boltbezárások, valamint a csökkentett nyitvatartási idő miatt jelentős mértékű elbocsátásokkal lehet számolni – figyelmeztetnek a közleményben. Az utcára kerülő embereket ugyanakkor a munkaerőpiac – melynek statisztikai bővülése jórészt a közmunkára vezethető vissza – nem szívja fel.

Az állásukat elvesztő alkalmazottak számát tovább növeli, hogy más jelentős foglalkoztatók is távoznak állítja a Liga és a VOSZ. A folyamatot jól szemlélteti, hogy a Magyar Nemzeti Bank már 2013. decemberében négy nagyobb pénzintézet kivonulásával számolt – ténylegesen kétszer ennyi is lehet –, s ezen túl a közelmúltban jelentette be a Baumax a távozási szándékát, de a TESCO is hasonló lépést fontolgat. Ezen a társaságok egyébként a hazai cégeknél lényegesen magasabb béreket fizetnek.

Az utóbbi években a munkavállalók érdekeit súlyosan sértő törvényi rendelkezések léptek hatályba – olvasható a közleményben. Első lépésként 2010-ben módosult a sztrájktörvény, mely a munkabeszüntetés, mint alkotmányos jog gyakorlását ellehetetleníti. Ezt követően a parlament elfogadta az új munka törvénykönyvét, amely az egyéni és a kollektív munkavállalói jogokat is csorbította. Ezen túl szűkült az Alkotmánybíróság hatásköre, valamint jelentősen korlátozták a népszavazás kezdeményezésének a lehetőségét. E törvénymódosítások kapcsán érdemi érdekegyeztetésre nem került sor.

Az NVB össze-vissza beszél

A Nemzeti Választási Bizottság eddig a vasárnapi nyitvatartási tilalommal összefüggésben benyújtott valamennyi népszavazási kérdés hitelesítését elutasította - emlékeztetnek. Első körben az Összefogás Párt kérdéseit dobták vissza, mert azok értelmezhetetlenek. Annak a célnak azonban megfeleltek, hogy a népszavazás elindítását blokkolják.

A kezdeményező olyan fogalmakat használt – ilyen volt például a multi –, amelyek tartalma nem határozható meg. Később azonban a párt újabb kérdéseket nyújtott be. Az egyiket („Egyetért-e azzal, hogy vasárnap minden üzlet zárva legyen?") a bizottság azzal utasított el, hogy az a vállalkozás szabadságát, mint alkotmányos alapjogot korlátozza.

Ezzel szemben a másik kérdést („Egyetért-e azzal, hogy vasárnap minden üzlet nyitva legyen?") azzal az indokkal dobták vissza, hogy a két aláírásgyűjtő ív mintapéldányát azonos tárgyban egyszerre adták be, ráadásul azok eltérő kötelezettségeket rónának a jogalkotóra.

Ezen túl az Összefogás egyes beadványainak elutasítási indokaként a bizottság arra hivatkozott, hogy az aláírásgyűjtő ívek formai hibásak, hiszen azok a kérdésen kívül más adatot is tartalmaztak. Alappal tehető ugyanakkor fel, hogy a kezdeményező valamennyi aláírásgyűjtő ívét tévesen töltötte ki, mégsem ez szerepel több határozat elutasítási indokaként.

A Nemzeti Választási Bizottság az elutasítási indokok széles tárházát vonultatja fel, amellyel akadályozza az alkotmányos jogok gyakorlásával összefüggésben a tisztánlátást is – véli a Liga és a VOSZ. Emellett a bizottság szemére vetik, hogy nem akadályozza meg, hogy alkalmatlan kérdésekkel a népszavazás kiírását akadályozzák.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.