galéria megtekintése

Kicselezik az államot Óbudán

3 komment


Kácsor Zsolt

Régi álmunk válik valóra, amikor 2016 szeptemberében megnyitja kapuit a Tág Világ Iskola. Várjuk a leendő első, második, negyedik, ötödik évfolyamba jelentkező családokat! – többek közt ez olvasható a Budapest harmadik kerületében idén alapított alternatív iskola honlapján, ami meglepőnek tűnhet annak tükrében, hogy a kiszámíthatatlan oktatásügyben szinte az alternatív iskolák „kivéreztetése" folyik.

Ebben a kaotikus helyzetben vajon miért és milyen körülmények között érdemes magániskolát létrehozni? A Tág Világ Iskola szakmai vezetője, Mózes Dóra megkeresésünkre azt mondta, hogy az iskola alapítása még most van folyamatban, igaz, a regisztrációt már megkapták, a kormányhivatal nyilvántartásba vette őket, így a működési engedélyt jelenleg várják.

A tanórák nem szigorúan 45 percesek a Tág Világban
A tanórák nem szigorúan 45 percesek a Tág Világban
Tág Világ Iskola

A működésük ugyanakkor nem előzmények nélküli: korábban az alapítványi fenntartású óbudai Herkules Általános Iskolában dolgoztak, annak megszűnése után csoportjaik egy önkormányzati iskolában kaptak helyet, s idén döntöttek úgy a szülők, hogy közösségi összefogás révén, s egy magáncég létrehozásával folytatják a programot. S hogy mi szólt az alapítványi forma helyett egy magáncég mellett? Mózes Dóra azt mondta, hogy egy magáncég kevésbé kiszolgáltatott az állami beavatkozásnak. Mint fogalmazott, ez a forma nagyobb jogi biztonságot jelent számukra, hiszen míg egy közfeladatokat ellátó alapítványhoz – éppen a közfeladatokra való hivatkozással – „ az állam könnyebben beteheti a lábát, majd elveheti a vagyonát", addig egy magáncég esetében ez a veszély kiküszöbölhető.

 

Arra a kérdésünkre, hogy ezt a modellt ajánlja-e az alapítványi iskoláknak, a szakmai vezető azt válaszolta, hogy semmi sem nyújt százszázalékos biztonságot, de a mostani helyzetben egy magániskola működtetésének a céges megoldás a legbiztonságosabb formája. Hozzátette: ilyen esetben is állhat alapítvány az iskola mögött, de nem fenntartóként, hanem adománygyűjtő szervezetként. Az ő esetükben az adományozók a Tág Világ szakmai programjának megvalósítását támogatják, de ehhez az kellett, hogy – mint fogalmazott – „a szülők egy csapatként sorakozzanak föl a kipróbált program mögött".


S hogy mi ennek a programnak a lényege? Sokkal rugalmasabb, mint a hagyományos iskolák, így a tanórák nem szigorúan vett negyvenöt percben zajlanak, így ha egy téma megragadja a gyereket figyelmét, akkor csengőszóra nem kell abbahagyniuk a tanulást.

Ombudsmani elismerés

Aáry-Tamás Lajos, az oktatási jogok biztosa a korábbi működés tapasztalatai alapján azt írta a Tág Világról, hogy ott „egyszerre fektetnek figyelmet a gyermekek egyéni fejlődésére és kibontakozására, valamint arra, hogy megtanuljanak csoportban dolgozni, egymásra figyelni, közösségben gondolkodni, miközben a kor kihívásaihoz illeszkedve hangsúlyt helyeznek a digitális kompetenciák fejlesztésére is". Szerinte az iskola által alkalmazott pedagógia legjobb tulajdonságai közé tartozik, hogy „az ismeretanyagot a gyerekek érdeklődésének megfelelő témák feldolgozásán keresztül közvetíti, ami láthatóan garantálja a gyermekek figyelmét és érdeklődését a tanítási-tanulási folyamat egésze alatt". Egyéni kutatások, játékos feladatok, olvasmány- és filmélmények segítik a tanulókat abban, hogy megértsék a mindannyiunkat megillető emberi és gyermeki jogok lényegét, fontosságát.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.