galéria megtekintése

Elkészült az új tábor, de csak percekig maradnak majd a menekültek

30 komment


Hajba Ferenc

Fél nap alatt felépítették Szentgotthárdon a gyűjtőpontnak nevezett menekülttábort. Előtte Körmenden alakítottak ki hasonlót a rendészeti középiskolában. Tudósítónk a helyszínen úgy értesült, hogy a következőt a közeli Szentpéterfára tervezik. A külföldiek átlagos tartózkodási ideje ezekben a táborokban várhatóan pár perc lesz.

Nagy ünnep van Szentgotthárdon, igaz nem a menekültek tiszteletére. A hét végén tartják a szüreti bárányfesztivált és a vadászati főzőversenyt. Késő este is tele volt a város, amikor Huszár Gábor polgármester hivatalosan értesült róla, hogy sátrakból álló menekülttábort húznak föl a településén. Akinek tudta, rögtön el is mondta, kiváló dramaturgiai helyzetet teremtett a bejelentéshez a boros hangulat.

Huszár Gábor polgármester
A szerző felvétele / Népszabadság

Az 53 darab 8-10 személyes barna katonai sátrat gyakorlatilag szombaton délelőtt fölhúzták, amikor ott jártunk, akkor rakták be a matracokat.

 

– Ön szerint hány percet lesznek itt a menekültek? – kérdezem a polgármestert.

A szerző felvétele / Népszabadság

– Jól mondja – bólogat –, az időt valószínűleg tényleg csak percekben lehet mérni. Nézze azt a fasort, mennyire lehet innen, nyolcvan, száz méterre? Na azon túl már Ausztria van. Úgyhogy a menekültek legfeljebb megisznak egy pohár vizet, talán tisztába teszik a gyerekeket, aztán azonnal mennek is tovább.

– Fűthetőek ezek a sátrak?

– Azok, de nem hiszem, hogy szükség lenne rá. A hideg időben ide nem költözik be senki, hanem továbbáll.

Huszár Gábor szerint a települést nem ijesztette meg a tábor. Először is a védett ipari park területén épült – a Jobbik kérésére az Ausztria felőli oldalon –, Rábafüzes és Szengtotthárd legközelebbi házai két-két kilométerre állnak innen. A menekültek aligha látogatják meg a centrumot. 

A szerző felvétele / Népszabadság

Az Opel autógyáráról is ismert Szentgotthárdnak összesen 980 állandó lakosa és 52 civil szervezete van. Ők is segítséget ígértek.

Egy vállalkozó érkezik, ő szereli föl a tábor világítását. Az út szélén vannak ugyan lámpák, de a sátrak környéke külön fényt kap. A vizet már odavezették.

– Kicsit aggódom, de nem vagyok nyugtalan – mondja a város központjában egy boltos. – Reggelre az a hír jött, hogy akik Körmendről mentek ki Ausztriába, betódultak a boltokba, gyakorlatilag kirabolták őket, nem fizettek semmiért. A rendőrség szerint szerencsére ez rémhírnek bizonyult, bár pár kólát valóban zsebre tettek az idegenek. 

Körmenden nem tudunk bemenni a szakközépiskolában kialakított táborba. Állítólag csak egy család maradt itt, bár a közeli vendéglő pincére szerint kora reggel többen is sétálgattak, lehet, hogy a határátkelőt keresték. 

A pártok ismert nézeteik és vérmérsékletük szerint fogadták a gyűjtőpontok odatelepítését. Körmenden a polgármester rendkívüli közgyűlést hívott össze, s megértően, tárgyilagosan nyilatkozott a menekültekről. Az ülés végére a menekültek nagy része már el is hagyta a várost. A tábor nyitásakor nyilatkozott Veres András, a Katolikus Püspöki Konferencia elnöke is – tudósított a nyugat.hu –, a püspök szerint az egyház teszi a dolgát, az egyházat ért kritikák csupán félremagyarázások.

Pénteken este a Jobbik Szentgotthárdon szervezett tüntetést, ötvenen vettek részt rajta. Azt hangoztatták, hogy szeretnék, ha városukban egyetlen menekült se lenne.

Hogy Szentgotthárdra honnan s mikor viszik a szíreket, afgánokat, pakisztániakat, azt a polgármester nem tudta, vagy nem akarta megmondani.

A szerző felvétele / Népszabadság

A helyiek Röszkére gondolnak, hiszen a Győrhöz közeli Vámosszabadiba is onnan buszoztatják őket.

– Végre valaki rájött – mondja Szentgotthárdon az esti fesztiválra készülő kissé szakadt ruhás ember –, hogy azonnal a nyugati határ közelébe kell szállítani őket. Onnan úgyis rögtön átgyalogolnak Ausztriába. Nekünk semmi gondunk nem lesz velük, etessék őket a sógorok.

Szentpéterfán az általunk megkérdezett emberek közül egy hallott csak arról, hogy náluk is menekülttábor nyílhat.

– Mit mondjak – tárja szét a karjait –, nem örülök. Az ember azt fogadja szívesen, akit maga hív. Mi viszont nem invitáltuk őket. Legalábbis én biztosan nem, az hétszentség. Szerencsére a sógorok gazdagabbak nálunk, és az mindig vonzóbb a szegénységnél.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.