– Akkor mi kellene ehhez?
– A szisztematikus ügyfeltárás az alapja annak, hogy legalább egy életképes vádirat megszülethessen. Ez nyilván sokkal könnyebb, ha intézményesített feltárómunka folyik, mint ha egyedi eseteket kell rekonstruálni. Az ad hoc nyomozások esetében sokkal nagyobb a kudarc esélye, mint ha egy szakképzett ügyészi csapat dolgozik egy egész ügyhalmazon. Egy napjainkban megtörtént emberölés vagy egy 1956-os sortűz esetében a vádhatóságnak ugyanolyan mélységig kell felderítenie a tényállást. Úgy, hogy az alapján a bíróság érdemben dönteni tudjon a bűnösségről.
|
| Fotó: Veres Viktor / Népszabadság |
– De a vádhatóság munkája sokkal könnyebb, ha egy fél évvel ezelőtti bűncselekményt kell felderítenie, mint ha egy 60-70 évvel ezelőttit.
– Csak látszólag. Amikor egy ügyész belekezd egy munkába, az ügy kezdetben teljesen ismeretlen előtte. A tényállás felderítéséhez számos speciális szakértőmunkáját kell igénybe vennie. Évtizedekkel korábbi bűnügyek esetében nyilván kiemelt fontosságú segítővé válik számára a történész szakértő. Fontos megjegyezni: a vádhatóságnak nem azt kell tudakolnia a történésztől, hogy szerinte bűnös-e a vádlott, hanem részletes képet kell kérnie arról a történelmi korszakról, amelyben a bűncselekmény megtörtént. Az ügyészi kérdéseknek konkrétaknak, tűpontosaknak kell lenniük, mert ha a történész szakértő túl általános válaszokat ad, nem sokban segít.
– És ha egy történész szakértő elfogult? Ezt például a Biszku-perben felkért Kahler Frigyes esetében felvetette a Fővárosi Ítélőtábla.
– Igen, felvetette, de alaposan nem indokolta.
Nem igazán tudjuk, hogy jogi értelemben miért is lett volna elfogult.
A jogi mérce az, hogy elvárható-e Kahler Frigyestől, hogy elfogulatlan szakvéleményt adjon Biszku Béláról, tudva, hogy ő a kilencvenes években írt tanulmányaiban megállapításokat tett az egykori belügyminiszter bűnösségével kapcsolatban.
– Ami egyúttal azt is jelenti, hogy talán ő ismeri legjobban Biszku Béla politikai tevékenységét.
– Ő az 1956-os sortüzek szakértője. Azonban ki kell zárni még a lehetőségét is annak, hogy egy szakértő jogilag elfogult legyen a vádlottak padjára ültetett Biszkuval szemben.
– Mit szól ahhoz, hogy politikusok és történészek is felvetették: a most 94 éves Biszku esetleges halála esetén is végigvihető legyen a büntetőeljárás?
– Sok múlik azon, hogy pontosan milyen feltételek mellett nyílna meg ez a jogi lehetőség. Erről eddig kevés konkrétum hangzott el.
Akad rá nemzetközi példa, hogy a nyomozás folytatható a terhelt halála után is.
Elvileg nem kizárt, hogy Magyarországon is megnyíljon ez a lehetőség. Azt, hogy egy magyar bíróság előtt már nem élő személlyel szemben járjanak el, nem tartom követendő útnak. Megfontolandó azonban, hogy legyen egy erős jogosítványokkal felszerelt szakosított intézmény, csakúgy, mint Lengyelországban. A lengyel Nemzeti Emlékezet Intézetében dolgozó ügyészek a történészekkel karöltve dolgoznak.
– Ügyészek és bírók végezzék el a történészek munkáját?
– Szó sincs róla. Itt inkább munkamegosztásról van szó. Ha végignézzük a huszadik századi történetírást, kiderül, hogy a történészek jórészt különböző peranyagok segítségével írják meg a történelmi monográfiákat, tanulmányokat. Büntetőeljárások keretében, büntetőjogi eszközökkel olyan mélységig tárhatók fel események, folyamatok, ameddig egy történész pusztán tudományos módszerekkel képtelen lenne lehatolni. Ki másnak lennének olyan jogosítványai, mint egy ügyésznek, aki tanúkat hallgathat ki, iratokat kérhet be, foglalhat le?
|
| Fotó: Veres Viktor / Népszabadság |
– Ez azt jelenti, hogy egy történész akár egészen más következtetéseket vonhat le egy büntetőeljárásban keletkezett iratanyagból, mint egy büntetőbíróság?
– Egészen mást azért nem. Valójában a bíróság és a történész is tényeket tár fel, azokból következtetéseket von le, majd a munkája eredményét a közvélemény elé tárja. Ezek a következtetések valóban akár el is térhetnek egymástól, az a fontos, hogy az eredmény bárki számára megismerhető, hozzáférhető legyen.
– Ezek szerint egy bírósági ítélet nem feltétlenül befolyásolja a történész munkáját? Nem lenne hatása a történettudományra, ha Biszkut elítélnék?
– Egészen biztos, hogy hatással lenne, hiszen a büntetőeljárás során keletkezett egy érdemi peranyag, amelynek a történészi feldolgozása számos releváns új megállapítást hozhat. Ne feledjük,
Biszku Béla politikusi tevékenységéről még egyetlen összefoglaló igényű történelmi mű sem készült.
A mostani büntetőeljárás biztosan nem akadályozza egy ilyen munka elkészültét – inkább katalizátorként segítheti.
– Ez lehet, de a közvéleményt megosztja, hogy beteg aggastyánokat ültetnek le a vádlottak padjára, és évtizedekkel ezelőtti cselekedeteiket kérik rajtuk számon. Nem késtünk el?
– Elkéstünk, de számomra nem alternatíva, hogy inkább ne csináljunk semmit.
Nekem is megesik a szívem az egykori belügyminiszteren, amikor kerekes székben betolják a tárgyalóterembe. Egy megtört embert látok, aki alig hallja, alig érti mindazt, ami körülötte zajlik.
Másrészt az, hogy ilyen szép kort megélhetett békében, viszonylag magas nyugdíjjal, annak is köszönhető, hogy a magyar állam mostanáig nem járt el vele szemben. Azoknak az érzékenységét is figyelembe kell venni, akik például részben Biszku politikusi tevékenységének következtében veszítették el rokonaikat szeretteiket. Az pedig fontos üzenet a társadalomnak, hogy a legsúlyosabb bűncselekmények akkor sem évülnek el, ha az időmúlás miatt rendkívül nehézzé válik a bizonyításuk. Hagyni bizonyos rendkívül súlyos bűncselekmények elévülését, vagy nem eljárni az elévülhetetlen bűncselekmények miatt, hosszú távon súlyosabb károkat okoz a társadalomnak, mint ha eljárunk.
|
| Fotó: Veres Viktor / Népszabadság |
– Ezek szerint nincs is időkorlátja az egykori politikusok büntetőjogi felelősségre vonásának?
– Rendszerváltások idején a világ minden részén előfordul, hogy megnyílik a lehetősége a korábban politikai okokból nem üldözött bűncselekmények büntethetőségének. Ez általában addig tart, amíg az elkövetők, az áldozatok és a tanúk még élnek. Másrészt nincs értelme korlátlan ideig fenntartani a büntetőeljárás megindításának lehetőségét, hiszen szükség van a megbocsátásra, a sebek begyógyítására is. Az viszont biztos, hogy ahol nincsenek következmények, mint például Magyarországon, ott lassabb lesz ez a folyamat.
– De hát Biszku Béla büntethetőségére már huszonöt éve megnyílt a lehetőség.
– Csakhogy történelmi bűnök büntetőjogi értékeléséhez politikai akarat, társadalmi közmegegyezés is szükséges.
Ez Magyarországon a kilencvenes években is hiányzott, és ma sem létezik. Ezért nem az ügyészség indít hivatalból büntetőeljárásokat, hanem politikusok vagy igazságkereső magánszemélyek.
A hazai közvélemény megcsömörlött. Hozzászoktak ahhoz – s nem csak az igazságtétellel kapcsolatban –, hogy az eljárások évekig elhúzódnak, ha egyáltalán elindulnak, hogy úgy általában nincs következményük a fajsúlyos dolgoknak. Kisebb szabálysértésre lecsap a hatóság, megtorol, büntet, miközben milliárdos visszaélések történnek. Emiatt már csak nagyon keveseket érdekel a múlttal való érdemi szembenézés, a legtöbben legyintenek. Ragaszkodnak a felületes ismereteken alapuló előítéleteikhez, érzelmi alapon kialakított álláspontjukhoz. Mindkettőn lehet és kell is változtatni.
Névjegy
GELLÉRT ÁDÁM Nemzetközi büntetőjogász (hágai Jugoszláv Nemzetközi Büntetőtörvényszék, Nemzetközi Büntetőbíróság, Libanoni Különleges Törvényszék), történész kutató, jelenleg az 1941-es deportálásokat és az 1942. januári délvidéki razziasorozatot rekonstruáló könyveken dolgozik.
– Ha már az érzelmeket említi: Szarajevóban tavaly, Belgrádban pedig néhány hete szobrot állítottak Gavrilo Principnek, Ferenc Ferdinánd gyilkosának, holott őt a korabeli törvények alapján is elítélték gyilkosságért. A történelmi emlékezet bármikor felülírhatja a büntetőjogot?
– Régóta ismert jelenségről van szó, a történelmi események folyamatos átértelmezései az emlékezetpolitika tartományába tartoznak. Nem csupán egy-egy politikai gyilkosság elkövetőjét rehabilitálhatja az utókor, de gyakran még a legszörnyűbb bűncselekmények esetében is elmarad az utólagos felelősségre vonás – különösen, ha nagyhatalmak érintettek benne. A büntetőjogot rendre fölülírja a politikai érdek – egy független nemzetközi bíróság például Nürnbergben nyugodtan odaültethette volna a szövetséges államok és a hadseregeik néhány vezetőjét háborús bűnök elkövetése miatt a német vádlottak mellé.
|
| Fotó: Veres Viktor / Népszabadság |
– Mit szól ahhoz a felvetéshez, hogy akár évtizedekkel ezelőtt elhunyt politikai vezető ellen is indulhasson büntetőper, ha a tevékenységével kapcsolatban felmerül egy konkrét bűncselekmény gyanúja?
– Egyelőre hiányzik az a jól kidolgozott, átgondolt tervezet, amely alapján ilyen eljárások indulhatnának. A felvetésen el lehet gondolkozni, érdemes lenne róla vitát nyitni, s főleg megvizsgálni a mintául szolgáló lengyel Nemzeti Emlékezet Intézet másfél évtizedes gyakorlatát. Ami mellette szól, hogy például egy ügyész olyan nyomozati cselekményeket hajthat végre, amelyre egy történésznek nincs jogosítványa. Viszont egyáltalán nem biztos, hogy egy ilyen vizsgálatot egy büntetőeljárás keretében kellene lefolytatni. Vannak nemzetközi példák szimulált bírósági eljárásokra. Ennek az a lényege, hogy a „vádhatóság” és a „védelem” is alaposan felkészül a „tárgyalásra”, ahol néhány nap alatt lejátsszák a büntetőpert, és „ítéletet” is hoznak a történelmi személyiség ügyében. A nyilvános vita sok érdeklődőt bevonhatna a múlt közös feltárásába.
– Jöhetne a Horthy- vagy a Kádár-per?
– Rendkívül hasznos lenne,
de ennek nem látom esélyét. Azokat, akik ebben Magyarországon részt vehetnének, kibékíthetetlen ellentétek választják el egymástól.
