galéria megtekintése

Budapesten megengedi, Szegeden tiltja ugyanazt az ÁNTSZ

Az írás a Népszabadság
2015. 04. 13. számában
jelent meg.


Tanács István, Szeged
Népszabadság

A népegészségügyi hatóság budapesti döntéshozója jogszerűnek tartja azt, amit szegedi vezetője jogsértőként tilt. Az ellentmondásos ügyre dr. Kaáli Géza, a Kaáli Intézet főigazgatója hívta fel a figyelmemet. Egy szakmai körökben erősen vitatott eljárásról, az embriókon végzett genetikai szűrővizsgálatról van szó.

A vita részleteit nincs helyünk idézni, csak azzal a furcsasággal foglalkozunk, hogy a népegészségügyi hatóság – a jobb érthetőség kedvéért leánykori nevén az ÁNTSZ – Budapesten az V. kerületben engedélyezi vagy legalábbis nem tiltja meg és nem szankcionálja ezt az eljárást, miközben Szegeden ugyanennek az ÁNTSZ-nek a járási hivatala tiltja.

Azt akartuk megtudni az ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivataltól, miért szabad az egyiknek, és miért nem szabad ugyanazt a másiknak? Amelyiknek szabad, a Humán Reprodukciós Intézet Kft. (Versys Klinika néven is ismerik). Amelyiknek tilos, a Kaáli Intézet. Természetesen tudjuk, hogy a két vállalkozás vezetője egymással szakmai vitában, haragban, talán perben is áll, kettejük között hosszú ideje konkurenciaharc folyik.

Azért van azonban az egészségügyi szakhatóság, hogy mindezt átlássa, ne egyik vagy másik orvos vállalkozó, hanem a népegészségügy érdekét érvényesítse. A vita egy konkrét eljárás körül zajlik, az pedig egy konkrét beteg konkrét panasza miatt indult. Az illető azt kifogásolta, hogy kétmillió forintot fizetett a budapesti Versys Klinikán embriókon végzett genetikai szűrővizsgálatokért.

 

Ez a módszer – a rendelkezésemre álló iratok szerint a rövidített neve: PGS-CGH-módszer – az Egészségügyi Tudományos Tanács humán reprodukciós bizottsága állásfoglalása szerint emberen/embrión végzett kutatásnak minősül, és erre vonatkozó kutatási engedély nélkül jogellenes.

A lombikbébiprogramban részt vevő nők azért szeretnék ezt igénybe venni és hajlandók fizetni is érte, mert azzal ajánlják nekik, hogy a kezelésen keletkező embriók közül még a beültetésük előtt kiszűrhetik az egészségeseket, így nagyobb a valószínűsége a teherbe esésnek.

Munkában a kutatók
Munkában a kutatók
Teknős Miklós

A panaszos amiatt tett bejelentést, hogy az ígéret és a kifizetett összeg ellenére nem esett teherbe. Hatósági kivizsgálásra az ÁNTSZ-hez került az ügy.

Két fokon is vizsgálták, és számomra különös módon mindkét eljárásban ugyanaz a személy hozott döntést. Méghozzá két, hatásában egymással teljesen ellentétes döntést.

Az elsőfokú határozat kutatásnak minősítette a PGS-CGH-módszert, amelyre nincs engedélye, ezért joga sem a konkrét esetben szereplő Versys Klinikának. (Egyes szakemberek szerint ebből az következik, hogy a panaszos esetében emberen kísérleteztek, amiért büntetőfeljelentést kellett volna tennie a népegészségügyi hatóságnak.)

A másodfokú határozat viszont lényegében néhány betegdokumentáció alapján jóváhagyta a Versys Klinikán évek óta folyó gyakorlatot, mégpedig úgy, hogy a panaszos esetét ekkor már nem is vizsgálták, illetve arról nem fogalmaztak meg állásfoglalást. Végül e másodfokú döntéshez képest tiltották meg Szegeden ugyanazt, amit Budapesten engedélyeztek.

Írásban küldtem el kérdéseimet az ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatalnak. Az alábbiakat kérdeztem: igaz-e, hogy a PGS-CGH-módszert Magyarországon csak kutatás keretében lehet alkalmazni? Igaz-e, hogy ha egy páciens kutatásban vesz részt, akkor tőle ezért nem kérhető pénz? Igaz-e, hogy ilyen kutatási engedély nélkül a PGS-CGH embereken végzett kísérletezés, és mint ilyen, bűncselekmény? Igaz-e, hogy ilyen kutatási engedélye nincs a Versys Klinikának? Ha az a gyakorlat, amelyet a Versys Klinikán végeznek, nem kutatás, de nem is bűncselekmény, ahogyan az ÁNTSZ másodfokú döntéséből kiderül, akkor miért tilos ugyanazt más intézetnek, más településen végeznie?

A kérdéseket március 26-án küldtem el az Országos Tisztifőorvosi Hivatal kommunikációs osztályának. Még aznap visszahívott egy férfi, közölte, hogy válaszolni fognak, de az nem három-négy nap múlva lesz. Megjegyeztem, hogy az ÁNTSZ V. kerületi hivatalának is több mint egy évébe került, mire ugyanaz az ember ugyanazt az ügyet másodfokon elbírálta – ellenkező értelmű döntést hozva, mint első fokon. A fellebbezés miatt ez idő alatt az első fokon jogsértőnek minősített gyakorlat zavartalanul folytatódott, mígnem másodfokon jogszerűnek minősítették. Az országos népegészségügy kommunikátora erre közölte, nagyon csalódott, hogy ilyeneket mondok.

Azóta sem válaszoltak egyetlenegy kérdésre sem.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.