galéria megtekintése

Csodával kitört a karcagi cigánysorból, most a világ csúcsaira készül

10 komment


Kácsor Zsolt

Ha Horváth József egy mai magyar regény főhőse volna, nagyon drukkolnék a szerzőnek, hogy életszerű legyen a figurája.

Hiszen képzeljük csak el, hogy a regényben ezt olvassuk: Horváth József a karcagi cigánytelepről, közelebbről a déli külvárosból származik. A főhőst kamaszkorában többször nem engedik be helyi szórakozóhelyekre, ránéznek, s elállják az útját, mert cigány. Pedig még nincs kigyúrva a karja, s nincsenek tetoválásai. Gyerekkorában látja maga körül a szegénységet, megérinti a lecsúszás veszélye, ezért elhatározza, hogy tanulással fog kitörni a déli külvárosból. Egy ideig grafikusnak készül, később jogásznak, de középiskolásként beleszeret a biológiába.

Fotó: Reviczky Zsolt / Népszabadság

S most képzeljük el ugyanezt a fiatalembert jó tíz évvel később a Debreceni Egyetem doktorandusz hallgatójaként, amint a szájüregi rákbetegségek megelőzését kutatja, és angol nyelvű szakcikken dolgozik a Genomi Medicina és Bioinformatikai Szolgáltató Laboratóriumban. Kidolgozott felsőtestű, vállas, feltűnően izmos és jóképű férfi lett belőle, mindkét felkarján tetoválásokat látni, mesebeli lényeket, amelyeknek a mintáját ő maga rajzolta meg, a hátára pedig a pallost tartó Mihály arkangyalt varratta. Főhősünk ugyanis hívő keresztény ember. Hite szerint az életében és sorsában a teremtő Isten akarata munkál, s tesz csodát.

 

Ha Horváth József egy kortárs magyar regény főhőse volna, ezek után azzal vádolnánk szegény szerzőt, hogy meglódult a fantáziája, és egy XXI. századi Jókai-hőst teremtett a szertelen képzelete. Olyan karaktert, akinek a valóságban modellje nincs. Pedig Horváth József a maga különleges személye ellenére nagyon is hétköznapi ember, s erről „papírja" is van: tavaly megkapta az Aranypánt-díjat, amelyet a Roma Sajtóközpont alapított a „hétköznapi példaképeknek". S azóta nagyon sok levelet kap egyszerű cigány emberektől, akik tanácsokat kérnek tőle.

A cigány doktorandusszal a Debreceni Egyetem biokémiai és molekuláris biológiai intézetének egyik laborjában találkozunk, fehér köpenye alatt klasszikus kék-piros Superman-pólót visel. Fotóriporterünkkel azonnal megtalálja a hangot, a fotós kolléga ugyanis eredetileg biológus-mérnök, annak idején sejtcikluskutatással foglalkozott, egészen pontosan egy hasadó élesztő sejtciklusának matematikai elemzését végezte, mire Horváth József bólogat, persze, a pombe-ról volt szó, ugye? Pár szakmai szót váltanak, de nem tudom, miről. Ők ketten otthon érzik magukat a laborban, körülöttük szemmosó palackok, oldatos infúziók, fertőtlenítők, restrikciósenzim-nyilvántartások, fagyasztószekrények, laboratóriumi centrifugák.

Amikor Horváth József bekerült ebbe a környezetbe, meg volt róla győződve, hogy csoda történt vele.

A családjában és szélesebb rokonságában ő az egyetlen, aki diplomát szerzett. A szülei iskolázatlan, egyszerű emberek, az édesanyja takarítónő volt, édesapja pedig vasúti pályamunkás, ma már mindketten rokkantnyugdíjasok.

Amikor a gyerekkori élményeiről beszélgetünk, kiderül, hogy az édesanyja oláh cigány – innét a lovári nyelv ismerete –, az édesapjának pedig több mint ötszáz könyve volt odahaza, kalandregények, szépirodalom és fantasy vegyesen, köztük sok olyan, amely tele volt képekkel. Alighanem ez a kis könyvtár adta az első inspirációt a tanuláshoz. Meg a várható kilátás a déli külvárosból. A doktorandusz azt mondja, hogy a kilencvenes évek második felében, amikor tíz-tizenegy éves volt, megérintette az embereket a mélyszegénység, a nyomor előszele.

Fotó: Reviczky Zsolt / Népszabadság

– A rendszerváltást követő pár évben még jól éltek Karcagon a cigány emberek, nem luxusban, de normális életkörülmények között – magyarázza. – De sorra bezártak a gyárak, megszűnt a termelőszövetkezet, a felnőttek elveszítették az állásukat. Egyre rosszabbul éltek, olyan triviális dolgokra gondolj, hogy sokan már nem tudtak mindennap enni adni a gyerekeknek. Én akkor már sokat olvastam. S azt láttam, hogy ha nem tanulsz, s nem szerzel egy jó szakmát, akkor véged.

Muszáj tanulni. Muszáj.

Erre biztatták egykori általános iskolájának pedagógusai is, akiknek Horváth József nagyon sokat köszönhet. Mint fogalmaz, „területileg szegregált iskolába" járt, ami egyszerűbben fogalmazva azt jelenti, hogy abba az intézménybe szinte csak a déli külváros cigány gyermekei jártak, s ennek megvolt a maga pozitívuma.

– A területi szegregáció azzal az előnnyel járt, hogy minket, cigányokat abban az iskolában nem ért negatív diszkrimináció – teszi hozzá –, de a tanáraink, akik egyébként nem voltak cigányok, folyamatosan felhívták a figyelmünket arra, hogy a világ nem ilyen. Előre megmondták, hogy a többségi társadalomban cigányként egészen mást fogunk megtapasztalni. Azzal szembesítettek, hogy ha nem tanulunk tovább, akkor marad az alkalmi munka, más esélyünk nem lesz. S igazuk volt, ezt később magam is megtanultam.

Lenéznek, mert cigány vagy, nem engednek be egy diszkóba, mert cigány vagy, nem vesznek föl egy munkahelyre, mert cigány vagy. Ezzel tisztában kell lenned.

Megemlítem neki, hogy éppen abban az évben, 2009-ben szerezte a biológus-alapdiplomáját Debrecenben, amikor a cívisvárosból cigányokat ölni mentek az azóta jogerősen elítélt sorozatgyilkosok, K. Árpád és társai. Mire Horváth József azt mondja, nem sejtette, hogy egy városban él a tettesekkel, mert Debrecenben nem tapasztalt feltűnő előítéletet.

– Azt persze látom, hogy az emberek furán néznek rám, de ennyi – mondja. – Nem úgy nézek ki, hogy az utcán egyből rám mosolyogjanak, de ehhez egyébként nem kell cigánynak lenni. Sokan egy fehér bőrű palitól is megrettennek, ha kétméteres, kopasz, tetovált és ki van gyúrva. S azonnal rásütik a bélyeget, hogy biztosan náci. Az emberek ugyanis nagyon szeretnek játszani a negatív sztereotípiákkal és a pejoratív tartalmakkal, bele van égve a tudatukba, hogy ha valaki más, mint ők, akkor az valószínűleg rossz.

Pedig a világ tele van a jóság jeleivel. 

Ezt már a hívő Horváth József állítja, aki a huszonharmadik zsoltár egyik mondatát tetováltatta a hátára: „Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól". Szerinte az embert elsodorja az ár, ha nem próbálja megtalálni a legrosszabb rossz­ban is a jót és a csodát. Vele ugyanis rendre csodák történnek. Kezdve onnan, hogy a középiskolában akadt olyan tanárnő, Kolostyákné Pljesovszky Zsuzsanna, aki fölkarolta, s akinek a felkészítésével egy diákkonferen­cián első díjat kapott a „cannabis sativa idegélettani hatásmechanizmusáról" szóló pályaművével. Az egyetemre kerülését is kisebb csodaként élte meg. Az első egyetemi szakdolgozatában a crocus heuffelianus (vagyis a sáfrány) különböző populációinak és szövettenyésztett formáinak DNS-összehasonlítását végezte el, a mesterképzésben írott diplomadolgozatához pedig epitóp térképezést végzett (az epitóp az antigén-molekulának az a része, amihez az antitest kötődik).

A doktori disszertációjának témája a szájüregi rák megelőzésével kapcsolatos: emberi nyálmintában kutat olyan biomarkereket – jelzőgéneket –, amelyek révén a daganat már korai stádiumban is kimutatható nem invazív eljárással. Ez a téma azért érdekli, mert a magyar társadalom (a nagymértékű alkohol- és sófogyasztás, valamint a dohányzási szokások miatt) a szájrák okozta halálozás tekintetében Európában sajnos az első helyen áll.

Ez az ötödik leggyakoribb betegség az országban, s Horváth József szerint az a legnagyobb probléma vele, hogy nem lehet kellő időben diagnosztizálni, mert az emberek nem járnak fogorvoshoz.

A kutatás hozzájárulhat ahhoz, hogy növekedjen a szájüregi rákban szenvedő betegek túlélési esélye. Ez a betegség óriási fájdalommal és szenvedéssel jár, egy garatrák esetében a beteg sem enni, sem inni nem képes. S hogy miért éppen ezt a témát választotta? Meg sem lepődöm, amikor azt válaszolja, hogy ebben az isten munkájának is része van: olyan együttállásokat teremtett, amelyek kijelölték számára ezt az utat.

Fotó: Reviczky Zsolt / Népszabadság

S nem ért még a végére. „Isten segítségével” az Egyesült Államokba készül, mert nagyon kíváncsi rá, hogy honnét az a nyitottság és pozitív szemlélet, amely az amerikai társadalmat jellemzi. Már most olyan messzire jutott, mint rajta kívül a karcagi déli külvárosból senki – igaz, nincs egyedül, mindig vele van Mihály arkangyal, akit hétköznapi példaképünk az Isten jobbkezének hív.

Kortárs szerzők, figyelem: egy fejezetet ez is megérne abban a bizonyos mai magyar regényben.

Névjegy

Horváth József

biológus, molekuláris genetikus, PhD-hallgató. 1987-ben született Karcagon, 2009-ben szerezte meg biológusi alapdiplomáját a Debreceni Egyetemen (DE), ezután két évig laboratóriumokban dolgozott, hogy gyakorlatot szerezzen. 2013-ban elvégezte a mesterszakot, majd a DE doktorandusza lett, a debreceni Wáli István Református Szakkollégium tagja. Tavaly számos jelölt közül megkapta az Aranypánt-díjat, amellyel a Roma Sajtóközpont tünteti ki a „hétköznapi példaképeket".

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető