galéria megtekintése

Ipsos: Kezdi befogni a Fideszt a Jobbik

10 komment

MTI

A teljes népességen belül stagnál a Fidesz népszerűsége, a februárban fennállásának legjobb eredményét elérő Jobbik tovább erősödött - tudható meg az Ipsos március 6. és 13. között, reprezentatív mintán végzett kutatásának összegzéséből, amelyet kedden juttattak el az MTI-hez.

A kormánypárt februárban is, márciusban is 21 százalékon állt a teljes népesség körében, a Jobbik eközben 16-ról 18 százalékra bővítette táborát. Az MSZP hívei egy hónapja 11, most 12 százaléknyian voltak.

Az Ipsos megállapítása szerint mindeközben a Demokratikus Koalíció továbbra is 4, az LMP 3, az Együtt és a PM 1-1 százalékon állt a teljes felnőtt korú népesség körében, és 40-ről 37 százalékra csökkent a pártoktól távolságot tartók aránya.

A mostani adatok azt mutatják, hogy a Fidesznek 1,7 millió, a Jobbiknak közel 1,5 millió, az MSZP-nek 1 millió híve van. A DK mögött 300 ezren állnak, az LMP-nek nagyjából 250 ezres, a PM-nek és az Együttnek körülbelül 100 ezres a tábora - írják.

 

Az Ipsos adatai szerint a biztos pártválasztók körében a Fidesz a parlamenti választások óta először szorult - a februárban is mért - 40 százalék alá, ebben a körben a kormánypárt márciusban 37 százalékot ér el.

A Jobbik e körben is eddigi legjobb eredményét érte el azzal, hogy 25-ről 28 százalékra javított, míg az MSZP továbbra is a biztos választók 19 százalékára, a DK a februári 6 után 7, míg az LMP 5 helyett 4 százalékára számíthat. Az Együtt, illetve a PM továbbra is 1-1 százalékot kapna a kutatás eredményei szerint.

Az Ipsos szerint a Jobbik sikeréhez nagymértékben hozzájárul, hogy maga mögött tudhatja a tavalyi parlamenti választásokon a pártra szavazók több mint kilenctizedét, s emellett sikerült új támogatókat is gyűjtenie.

A kutatás alapján a tavaly áprilisban a Fideszre voksolók egytizede, körülbelül 200 ezer ember időközben átpártolt a radikális jobboldalhoz, de sikerült maga mellé állítania az urnáktól távol maradók bő egytizedét is, nagyjából 350 ezer szavazópolgárt.

A nemzeti radikális párt főleg a húszas-harmincas korosztályt, az alacsony iskolázottságúakat és a munkanélkülieket mozgatta meg, körükben sikerült erős érdeklődést és szimpátiát kiváltania - írják, jelezve: a 30 évnél fiatalabbak körében február során előzte meg a Fideszt, s e korcsoportban most is 21:17 százalékos aránnyal vezet.

Megemlítették azt is: a Jobbikot másodikként preferálók fele elégedetlen a hazai közállapotokkal, ennek következményeként a párt rájuk hamarosan akár tényleges szavazóként is számíthat.

Esik a Fidesz, előz a Jobbik

Az Ipsos februári kutatása szerint tovább csökkent a Fidesz szavazóbázisa, a Jobbiké ugyanakkor nőtt; a pártrangsorban harmadik MSZP táborának mérete több hónapja változatlan. Az Ipsos januári felméréséről pedig itt írtunk.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.