galéria megtekintése

Indokolatlan titkosítás? Legalább két Vizoviczki-per lesz

Az írás a Népszabadság
2014. 04. 18. számában
jelent meg.


Fekete Gy. Attila
Népszabadság

Bár elvileg már a végéhez közeledik a Vizoviczki László és társai ellen minősített vesztegetés és adócsalás miatt 2012 nyarán indult eljárás, még nem lehet tudni, mikor zárhatja le a Központi Nyomozó Főügyészség a nyomozást, mivel a védők, kiváltképp a főrendőrök ügyvédei indítványok sorát kívánják még beterjeszteni.

Sok függ attól, ezeknek a bizonyítási indítványoknak milyen arányban adnak helyt, és a védelem által pótlólag kért nyomozati cselekmények mennyi időt vesznek igénybe, mekkorára hizlalják az ügy már így is több mint 50 ezer oldalas aktáját.

Az már eldőlt, hogy legalább két Vizoviczki-per lesz. A hivatalosan minősített vesztegetés és költségvetési csalás miatt folyó eljárásban ugyanis az 59 érintett közül csak kettőt gyanúsítanak mindkét bűncselekmény elkövetésével – Vizoviczki Lászlót és egy cégvezetőjét. Rajtuk kívül minősített vesztegetéssel 22 személyt gyanúsítanak – köztük Gulyás Imrét, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) egykori szervezett bűnözés elleni főosztályának vezetőjét, Hopka Lajost, az NNI speciális bűnszervezeti csoportok elleni osztályának volt vezetőjét és Kalmár Tamást, a BRFK egykori közrendvédelmi főosztályvezetőjét.

Emlékeztetőül: a Központi Nyomozó Főügyészség 2012 nyarán egymás után vette őrizetbe Vizoviczki László szórakozóhelybirodalom-tulajdonost és bizalmasát, V. Istvánt, valamint az NNI és a BRFK több munkatársát.

 

A hatóságok szerint Vizoviczki a biztonsági főnökének számító V. Istvánon keresztül (aki egy edzőterembe járt Kalmár Tamással) 2005 és 2012 nyara között 320 millió forint kenőpénzt fizetett ki rendőröknek, hogy az érdekeltségébe tartozó szórakozóhelyeken ne tartsanak „vendégtaszító” razziákat, vagy ha azok valamilyen okból elkerülhetetlenek lennének, előre tudjon róluk. Fizetett állítólag azért is, hogy a legfőbb konkurenseit viszont „ne hagyja élni a rendőrség”.

Szórakozóhelyek a Hajógyári-szigeten
Szórakozóhelyek a Hajógyári-szigeten
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Vizoviczki elismerte ugyan, hogy rendszeresen pénzt adott V. Istvánnak, hogy az abból „oldja meg az érdekeltségei védelmét”, de tagadta, hogy tudomása lett volna a vezető beosztású rendőrök megvesztegetéséről. Kalmár tagadta, hogy Vizoviczki megrendelése alapján és pénzért szervezte volna a razziákat. Gulyás és Hopka az ügyészség eljárásával kapcsolatos fenntartásaira hivatkozva lényegében végig hallgatott.

Tavaly az ügyészség nyilvánosságra hozott két, 2012 márciusában és áprilisában titkokban készült videofelvételt. Ezeken V. István vélhetően kenőpénzt ad át Kalmárnak, majd Hopkának. Később még több alacsonyabb beosztású volt és az eljárás megindításakor is még aktív rendőr, valamint vámos, tűzoltó, ÁNTSZ- és önkormányzati alkalmazott került a gyanúsítottak közé. Ők a gyanú szerint pénzért vagy „csak úgy” segítették Vizoviczkit.

A „csak úgy” kategóriába azok kerültek, akikről nem bizonyosodott be, hogy pénzért adtak ki hivatali titkokat vagy más bizalmas információkat, csak az volt bizonyítható, hogy a „jogtalan előny nyújtása” megtörtént.

A védők szerint az iratismertetés során megismert bizonyítékok semmiféle meglepetéssel nem szolgáltak. Azaz mégis: Arató György, Kalmár védője szerint több súlyos eljárási hibát is vétett az ügyészség és a vele együttműködő hatóságok. Sejteni engedte, hogy neki is vannak adui, amelyek egyes bizonyítékok beszerzésének törvényességét, s ily módon a bíróság előtti felhasználását megkérdőjelezhetik.

Zsurkán Béla, Gulyás és Hopka védője szerint az ügyészség bosszantó és alattomos trükkökkel nehezíti a védők munkáját. Azoknak a rendőr tanúknak az aktáiba, akiknek a kihallgatását ő indítványozta, rendre bekerült egy-két – szerinte – indokolatlanul titkosított irat. Így viszont az egész dosszié minősített lett, ami azzal jár, hogy nem kérhet róla másolatot, csak a hatóság hivatalos helyiségében tanulmányozhatja, de jegyzetet ott sem készíthet, vagy ha készít, azt ott kell hagynia.

Nagy Andrea, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője egyik ügyvédi állítást sem kívánta kommentálni, mint mondta, az ügy titkos iratainak tartalmát ő sem ismerheti.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.