galéria megtekintése

Hunvald jogerősen bűnös, és végtelenül örül

0 komment


Lencsés Károly

Másfél évről egy esztendőre enyhítette Hunvald György volt erzsébetvárosi polgármester büntetését a Kúria, de több vádpont esetében az eljárás Szegeden folytatódik tovább. Az viszont csaknem bizonyos, hogy nem kerül rács mögé, mert majdnem három esztendőt töltött előzetes letartóztatásban.

Hunvaldnak papírja van róla
Hunvaldnak papírja van róla
M. Schmidt János / Népszabadság

Egy év végrehajtandó börtönbüntetéssel sújtotta harmadfokon Hunvald György volt erzsébetvárosi polgármestert a Kúria kedden. A Szegedi Ítélőtábla őt korábban másfél év végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte, de a legfőbb bírói fórum ezt most a harmadával csökkentette, amelynek oka részben az, hogy egyes vádpontokban más bírói fórum dönt majd. Az egykori kerületi vezető csaknem három esztendeig előzetes letartóztatásban volt, így nem kell rács mögé vonulnia, sőt valamennyi kártérítésre is számíthat.

Gál György korábbi szabad demokrata erzsébetvárosi önkormányzati képviselő esetében a Kúria a korábbi ítéletet kisebb módosításokkal helybenhagyta. A verdikt szerint ő nyolc és fél évre kerül börtönbe, és legkorábban a büntetés kétharmadának kitöltése után bocsátható feltételesen szabadon. Emellett meg kell fizetnie félmillió forint pénzbüntetést is. Gál – aki az ítélethirdetés után szabadon távozhatott – 51 hónapot töltött előzetesben, és ha jól viselkedik, még másfél évnyi szabadságvesztés vár rá.

 

A vádirat szerint az erzsébetvárosi önkormányzatnál Hunvald hivatali ideje alatt, tehát 2003 és 2009 között százmilliós ingatlanpanamák voltak, emellett több tízmilliós kárt okoztak fiktív tanácsadói szerződésekkel, szabálytalanul utaltak ki önkormányzati bérlakásokat, s néhány százezer forintos veszteség származott hivatali mobiltelefon jogosulatlan használata miatt is.

Hunvald örül
Hunvald György végtelenül örül, hogy lezárult egy ötéves nehéz időszak.
Az ítélethirdetés után azt mondta, hogy egy lakáskiutalásokkal kapcsolatban ítélték el, és szerinte érdemes végiggondolni azt, hogy csaknem három évet ült börtönben, és most azért ítélték el, mert valaki a jogszabályokban előírtnál egy szobával nagyobb lakást kapott. Hunvald az MSZP közleménye szerint– mert nem szeretne pártja terhére lenni – lemondott a VII. kerületi elnöki posztjáról, és nem indul az őszi önkormányzati választáson, amit egyébként nem is tehetne meg, mert két évre eltiltották a közügyek gyakorlásától. 

A szövevényes ügy több mint kéttucatnyi vádlottja különböző módon és eltérő mértékben játszott szerepet a főváros VII. kerületében lévő ingatlanok pályázat nélküli értékesítésében, tényleges munkavégzés nélküli szerződések megkötésében, hivatali telefonok szabálytalan használatában, a polgármesteri kerethez tartozó lakások bérleti szerződésének megkötésében, majd e lakások baráti körben történő értékesítésében.

A vádlottak a jogerős ítéletet hallgatják
A vádlottak a jogerős ítéletet hallgatják
M. Schmidt János / Népszabadság

A legsúlyosabb büntetést Gál György, a kerületi önkormányzat gazdasági bizottságának egykori elnöke kapta, mert a bíróság az ő esetében bizonyítottnak találta a vesztegetést. E szerint a volt szabad demokrata helyi politikus 2003-ban és 2004-ben ingatlanonként több tízmillió forintnyi kenőpénzt kért, és azt a kerületi SZDSZ-irodában át is vette cserében azért, hogy a képviselő-testületet valótlan tartalmú, manipulált értékbecslésekkel félrevezesse, és ezzel elérje egyes önkormányzati ingatlanok áron aluli értékesítését. Ezzel kapcsolatban érdekes, hogy a vád kizárólag egy volt ügyvéd vallomásán alapult, akit más bűncselekmény miatt szintén elítéltek.

Gált korábban az általa átvett kenőpénz összegének megfelelő, 366 millió forintos vagyonelkobzásra és több mint 230 milliós kártérítés megfizetésére kötelezték, míg Hunvaldnak 21 milliót kell lerónia. A bűnszervezetben elkövetést azonban – ami súlyosan minősítő körülmény lett volna – a bíróság nem látta bizonyítottnak.

A volt polgármester a verdikt szerint nem tudott a vesztegetési ügyekről, így őt csak hűtlen kezelés és kisebb hivatali bűncselekmények, zömében önkormányzati lakások szabálytalan kiutalása, majd értékesítése okán marasztalták el. Hűtlen kezelés miatt más per is folyamatban van ellene, illetve Zugló korábbi SZDSZ-es polgármestere ellen, de még nem született jogerős ítélet.

Négy hónap felfüggesztett börtönt kapott Szabó Zoltán
Négy hónap felfüggesztett börtönt kapott Szabó Zoltán
M. Schmidt János / Népszabadság

Az ügyben vádlottként szerepelt Szabó Zoltán volt szocialista parlamenti képviselő, a VII. kerület egykori polgármestere is. Őt hivatali visszaéléssel vádolták, mert tilosban parkolt, és az autójára – különben szabálytalanul, mert egy tűzcsap mellett hagyta a kocsiját, ahol biztonsági okokból nem lehetett volna ilyen intézkedést alkalmazni – kerékbilincset tettek, amelynek eltávolítását a kerületi jegyzőtől kérte.

Hunvald biztosan nem indulhat az őszi helyhatósági választáson

Emiatt Szabó négy hónap felfüggesztett börtön kapott – ami szintén kevesebb, mint amit korábban kiszabtak –, ugyanakkor a Kúria mentesítette a büntetett előélethez fűződő joghátrányok alól. Így nincs akadálya annak, hogy erkölcsi bizonyítványt kapjon, és az Európai Parlamentben tanácsadóként dolgozhat majd. A hűtlen kezelés vádja alól ugyanakkor – azt rótták a terhére, hogy parlamenti képviselőként a VII. kerületi önkormányzat által biztosított mobiltelefont használta – felmentették.
Az ügynek azonban még nincs vége. A legfőbb bírói fórum elfogadta ugyanis Hunvald védőjének indítványát, amelyben arra hivatkozott, hogy a volt polgármester ellen hűtlen kezelés miatt a Fővárosi Törvényszéken folyik egy másik eljárás is – abban első fokon felmentő ítélet született –, és ugyanazokat a bűncselekményeket nem lehet két külön perben értékelni.

Így az eljárás a Szegedi Ítélőtáblán folytatódik, amelyet a Kúria jelölt ki. Ez azt jelenti, hogy Hunvaldnak a részben más perben vizsgált tanácsadói szerződésekkel és egy közbeszerzési eljárással összefüggésben vélelmezett visszaélései miatt ott születik majd ítélet. Elvileg tehát rosszabbul is járhat, és azt a fél évet, amit most a Kúrián megnyert, akár elveszítheti.

A választásokon nem indulhat
A választásokon nem indulhat
M. Schmidt János / Népszabadság

Sebes György, az egykori polgármester ügyvédje mindazonáltal úgy véli, hogy nagy meglepetésre Szegeden már nem kell számítani. Azt kizártnak tartja, hogy olyan verdiktet hoznak, amelynek alapján védencének börtönbe kellene vonulnia – ehhez csaknem két év végrehajtható szabadságvesztést kellene kiszabni –, mert a terhére rótt cselekményeket nagy valószínűséggel nem követte el. Ha mégis elmarasztalnák, további fellebbezésre lesz lehetőség, és akkor megint csak a Kúria mondaná ki a végső szót.

Újra Hunvald György vezeti az erzsébetvárosi MSZP-t – derült ki néhány napja. A politikust kétharmados többséggel választották kerületi vezetővé a helyi szocialisták. Ő különben nem lépet ki a pártból, s onnan nem zárták ki, maga mondott le a posztjáról.

A mostani ítéletnek a tétje volt az is, hogy a végrehajtható börtönbüntetést felfüggesztett szabadságveszésre változtatják-e, mert ez utóbbi esetben törölhetnék a közügyektől való eltiltás mellékbüntetést. Ez a szankció azonban érvényben maradt, Hunvald tehát biztosan nem indulhat az őszi helyhatósági választáson.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.