galéria megtekintése

Hergelésben verhetetelen volt az állami média, a Vajna-tévé a nyomukban liheg

1 komment

D. A.

Az M1 „pártállása" eddig sem volt kérdéses, a népszavazási kampány azonban még elkötelezettebbé tette a „közszolgálati hírcsatornának" nevezett tévét.

A berlini székhelyű Democracy Reporting International (DRI) agytröszt megbízásából szeptember 8-22. között készült, s öt vezető magyar tévéadót (M1, TV2, RTL Klub, ATV, Hír TV) vizsgáló felmérés szerint az M1 óriási mértékű kormánypárti elfogultságot tanúsított, a vizsgált műsorok idejének 95 százaléka a kormány álláspontját méltatta és a hírszolgáltatás 91 százaléka negatívan állította be a menekülteket.

A vizsgált öt tévéadó közül az M1 biztosította a legtöbb műsoridőt és kiemelt témakezelést a referendumnak. A híradók 86 százaléka menekültügyi anyaggal kezdődött, az összes hírműsorok idejének 42 százalékát vitte el a menekültügy – a többi négy csatornánál a hírműsorok 18 százaléka foglalkozott a menekültüggyel és a népszavazással.

 

Az M1 mögött kormánypárti elfogultságban második helyen a magyar kormánnyal szövetséges üzletember, Andy Vajna üzletember által idén megvásárolt TV2 kereskedelmi csatorna végzett.

A DRI felmérése szerint a legkiegyensúlyozottabb módon a hír TV tudósított. A menekültekkel és a referendummal kapcsolatos anyagok 36 százaléka volt negatív, 35 százaléka semleges és 29 százaléka pedig pozitív. Az M1-nél a negatív mutató 91 százalék, a semleges 9 százalék volt, pozitív anyagot nem is sugároztak. A TV 2 valamivel finomabb: ott csak 83 százalék volt negatív, 4 százalék semleges és 13 százalék pozitív. Az ATV-nél a negatív hírek aránya 65, a semlegeseké 30, a pozitívoké 5 százalékot ért el.

Michael Meyer-Resende, a Democracy Reporting International ügyvezető igazgatója szerint a műsoridő és a kiemelt kezelés döbbenetes mértéke, továbbá az egyoldalú hangvétel és a vita hiánya nyomán az M1 a kormányzó párt kampánya kiterjesztésének tűnik.Orbán Viktor az elmúlt hat évben szisztematikusan leépítette a fékek és egyensúlyok rendszerét, ennek eredményeit látjuk most – tette hozzá Meyer-Resende.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.