Nagyjából ennyi az, amit a vád, a védelem és a bíróság ugyanúgy látott és értékelt. Minden másban jelentős a véleménykülönbség. Bár azt a vád is elismerte, hogy „ez egy szövevényes ügy, amelynek minden részletét nem sikerült felderíteni". Mint ahogy egyes tanúvallomásokra, illetve egyes tanúk viselt dolgaira és ténykedésére utalva maga a bíró is fontosnak tartotta leszögezni: érzékelte az ellentmondásokat az egyes tanúvallomások között, látta, hogy a tanúk egymást követően tett vallomásaikban olykor önmaguknak is ellentmondtak, ezért összességében komoly fenntartásokkal kell kezelni a szavaikat, de hozzátette, csak azoknak a tettét bírálhatja el, akik ellen az ügyész vádat emelt.
A vádirat viszont nem foglalkozott az ügy számos fontos részletkérdésével. Például azzal, hogy hová tűnt az a majd' másfél millió euró, amit állítása szerint Szász András átadott Kiss Ernőnek. Kiss ezt tagadta, a pénz pedig még nem került elő. Nem tisztázódott az sem, ki volt az a titokzatos Szabó úr, aki telefonon találkozót kért Szásztól, majd a Novotel parkolójában megzsarolta: ha Kocsis és ő kifizetnek neki kétszer hárommillió eurót, elintézik, hogy gyanúsítottként se szerepeljenek az ügyben. Ellenkező esetben viszont rosszra fordulhatnak a dolgok.
Kiss Ernő ügye lényegében azzal indult, hogy Szász elmeséli neki a megzsarolása történetét, s ő megígéri, hogy utánajár. Majd Szász megérzése szerint Kiss Ernő pár nappal később már mintha magára vette volna Szabó szerepét, mintha a helyébe lépett volna, sürgette őket, hogy fizessenek. A zsaroló hárommilliót kért, majd beérte volna már 2,5 millióval is. Első körben 260 ezer eurót kellett volna Kiss Ernőnek megkapni, hogy az dolgok ne forduljanak rosszabbra, de csak 120 ezer eurót adtak neki. Több bírói engedéllyel lehallgatott telefonbeszélgetés és irodai egyeztetés során Kiss többször sürgette a hiányzó összeg kifizetését, a jelek szerint hiába.
Kiss Ernő – aki az eljárás alatt többször pontosította, kiegészítette vallomását – ezzel szemben azt állította, hogy a kérdéses 120 ezer eurót a szaktanácsadói munkája ellenértékeként kapta. Elismerte ugyanakkor, hogy provokálta Kocsisékat, színleg kenőpénz fizetésére biztatta őket, így akarta kideríteni, hogy Kocsis – aki szerinte már korábban is minden követ megmozgatott annak érdekében, hogy megússza az MVM-ügyet – kapható lenne-e kenőpénzfizetésre. Ez esetben ugyanis leleplezte volna Kocsist.
A bíróság a befolyással üzérkedés ténybeli beismeréseként értékelte Kiss fenti vallomását. Nem fogadta el, hogy Kiss „az ügy megúszása érdekében esetleg vesztegetni is képes Kocsis" leleplezésére készült, mivel semmi jelét nem találta ennek. Nem dokumentálta lépéseit, a hatóságokhoz sem fordult, bár ő ezt azzal magyarázta, hogy nem hittek volna neki. A bíró szerint azonban épp az ő szakmai előéletére tekintettel lett volna elvárható tőle, hogy mindent szakszerűen rögzítsen.
A bíró Kiss bűnösségének bizonyítékaként értékelte azt is, hogy az általa a tanácsadói munkadíja részének tartott 120 ezer eurót még jóval azelőtt megkapta, hogy megdolgozott volna érte. Azt is, hogy amikor a pénzt egy dossziéban átadták neki, nem számolta meg, ezért csak később észlelte, hogy átverték. Ekkor több kísérletet tett a hiányzó összeg behajtására, az ennek érdekében folytatott telefonbeszélgetésen azonban nem pénzről, hanem a hiányzó 18 mákos pitéről beszélt. Ugyan miért beszél virágnyelven az, aki azt a pénzt követeli, amiért megdolgozott?
