galéria megtekintése

Gyurcsány az éjszaka királya

Vladimir Putyin hol hős vadászpilótaként, hol dzsúdómesterként mutatkozik, hol meg medvével emberkedik a tajgán. Bill Clinton szaxofont ragad, Orbán Viktor a népies vonalat követve kolbászt tölt, és pálinkafesztiválon parádézik, Gyurcsány Ferenc ezzel szemben urbánus akcionistaként a lemezlovas pult mögé áll, és zenét szolgáltat.

„A keszthelyi kikötőben áll egy vitorlás, gondtalanul ringatózik néhány kispajtás, parti szellő lengeti a lányok szoknyáját, a szívükben érzik már az éjjel illatát”, énekli az Akvárium Klubban a Kelemen Kabátban nevű formáció frontembere, mi pedig keressük Gyurcsány Ferencet, aki az előzetes hírek szerint valahol itt van a nézőtéren. Hallgatjuk a számokat, próbáljuk felfedezni a DK első emberét, de nem látjuk sehol, és mint utóbb kiderül, nem véletlenül.  A különös nevű zenekar koncertjét kihagyta, mert a szomszédos Terminal Étterem alagsorában inkább a fellépésére készülődik.

Korponai Tamás / Népszabadság

Veszünk hát egy nagy levegőt, és átmegyünk mi is a néhány lépésre található Erzsébet téri vendéglátó egységbe, ahol rövidesen Gyurcsány Ferenc lép majd a DJ-pult mögé. Viszonylag szerényen szállingózik a tömeg, az érkezők java része sajtómunkás, láthatóan nagy a médiaérdeklődés. Befelé menet azon gondolkodunk, vajon mire számíthatunk az este folyamán. A hőskor Dévényi Tibi bácsijának, Magyarország egyik első lemezlovasának szellemét megidézve dobál-e például pöttyös kislabdát a tömegbe, hogy teljesítse a szerencsések három kívánságát?

 

És ha igen, mik lennének azok? Esetleg az összefogás jegyében különféle zenedarabokat mixel egybe? Táncra perdül? Politizál majd? Nem politizál? Esetleg rajtaütésszerűen megjelennek-e a vonatkozó ellenőrző szervek, hogy a koncertet megszakítva elkérjék az alkalmi DJ működési engedélyét, annak reményében, hogy végre valódi csínytevésen kapják a volt miniszterelnököt? Végül, de nem utolsó sorban: megjelennek-e a szatyrokat lóbáló, fütyülővel felszerelkezett idős ellen-gyurcsányisták, a folyton ingerült böszmézők, akik olykor köpnek is, noha, mint tudjuk, a nedvesség a lemezlovas CD-jének halálát jelenti.

Viszont nem a politikus Gyurcsányét, ő mindent túlél. Van benne ugyanis egy jókora adag elhivatottság, továbbá valami dacos, kurucos kitartás. Bizonyára lemezlovasnak is ideális, olyan, aki még lemezlovaglás közben is képes hátrafelé nyilazni.

Napokkal ezelőtt röppent fel a hír: a volt miniszterelnököt a Terminál Étterem vezetői felkérték, hogy álljon a lemezlovas pult mögé, és ő most két nappal szilveszter előtt, eleget téve a kérésnek afféle headlinerként eltol egy szettet a nagyérdeműnek. Elöljáróban csak annyi szivárgott ki, hogy jelképes összegért, száz forintért vállalta a fellépést, és elsősorban a Petőfi Rádió hazai, populárisabb-slágeresebb zenéiből válogat majd.

Korponai Tamás / Népszabadság

Mindenekelőtt megváltjuk a kétezer forintos belépőt, és megkapjuk a jegyet, amelyen maga a főszereplő látható, amint éppen lemezekkel matat egy DJ pulton, körülötte kardszárnyú, más néven gyilkos delfinek repkednek, amelyek egyébként egy feldíszített karácsonyfából szivárognak elő. A politikus szürreális fotómontázsa mellett még egy figyelmeztetés is olvasható: „Az esemény nem politikai jellegű, aki nem viselkedik jól, azt kivezetjük!”

Gyűlik a tömeg, a riporterek kérdezgetik az érkezőket, hogy miért jöttek, mit várnak az eseménytől. Egyikük meglepetésre azt mondja, ő az Old Man’s Pub egyik vezetője, és arra kíváncsi, milyen DJ Gyurcsány Ferenc, mert, ha jó, esetleg leszerződtetné őt egy műsorra. Lassan eljön az éjfél, kezdődik a program, és hamar kiderül, hogy Gyurcsány nem egy Armin Van Buuren vagy egy David Guetta. Tőle szokatlan módon bár lendületesen kezd, azért kicsit megilletődöttnek látszik, ráadásul a zene megszólaltatásában egy igazi DJ segít neki.

Gyurcsány feltűrt ujjú kockás ingben van, rekedt hangon konferál, mondatai olykor belevesznek a zenébe, amely különben élvezhető. A számok között akad Eminem, Primal Scream, Soft Cell, Real McCoy, Plastic Bertrand, és akad jó néhány hazai előadó is: az LGT, a Republic és igen, igen: felhangzik az Európa Kiadó Mocskos idők című száma is... „Mocskos idők, szeretned kéne, a jövő itt van, és sose lesz vége! Mocskos idők, a sarokba bújva, bárhogy is volt, kezdjük újra’” Aztán lazulás megint, és bár a hangulat nem rossz, csak kevesen táncolnak. A legtöbben – véletlenül betévedt fiatalok vagy DK-aktivisták, ki tudja? – az alkalmi lemezlovassá avanzsált politikust fényképezik, olykor önmagukat is a képbe komponálva.

Korponai Tamás / Népszabadság

Pontosan éjjel egykor aztán vége a műsornak. Gyurcsány gyorsan elköszön, és sietve távozik. A közönség ráadást követel, de ráadást csak az újságírók, televíziósok kapnak egy rövid nyilatkozat formájában. A volt miniszterelnök olyasmiket mond, hogy jól érezte magát, és nem baj, ha a politikusok olykor megmutatják emberi arcukat is. A riporterek, naná, hogy a különös fellépés politikai összefüggéseiről, üzenetéről is faggatják, de ő elhárítja a kérdést. – Ne lássanak mindenben politikát – mondja. – Ez egy egyszerű, kedves, bolondos este volt, nem több. És mielőtt megkérdezik, ne aggódjanak, nem leszek DJ!

Aztán boldog újévet kíván, és egy hátsó ajtón távozik.

A koncertnek vége. Igen, megcsinálta!

*

Cikkünk első változatában a helyszínt – pontatlanul a Design Terminál éttermének neveztük. A valóságban azonban a két intézmény csak közös épületben, de egymástól függetlenül működik. Az érintettektől elnézést kérünk.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.