A hajós temetés – amelynek előnye a temetői elhelyezéssel szemben, hogy nem kell sírhelyet váltani – luxusszolgáltatásként indult, ma már azonban kedvezőbb és olcsóbb árakon hozzá lehet jutni. A hamvasztás után a földi maradványokat környezetbarát urnában helyezik el, a hozzátartozók egy órára bérlik a hajót, a búcsúztatón vetíthetnek, szólhat az elhunyt kedvenc zenéje, van lehetőség az uniformizált temetői szolgáltatásoktól való eltérésre.
A hagyományos hamvasztásos, temetői szórásos temetés árához képest a 65 ezer forintos hajóbérlet nem kirívóan magas. Pluszban kell persze fizetni az urnáért (20 ezer forintot), áldozni kell a dekorációra (5 ezer forinttól) és a búcsúbeszédre, de ezek a hagyományos temetésen is pénzbe kerülnek. A hajós temetés átlagos költsége hamvasztással, búcsúztatóval együtt megáll 170 ezer forintnál. Egy temetői, szórásos temetés búcsúztatóval, koszorúk nélkül, a téli időszakban legalább 190 ezer forintba kerül.
– A hajó a budapesti szertartás során fél órát halad észak felé – mondta Gőcze Edit –, túlmegy a Marina-parton, ott jelölték ki a Dunán a szórás helyét. Az urna 3–4 percig úszik a virágokkal a vízen, aztán elsüllyed és lebomlik. Olyan urnáink is vannak, amelyekbe üzeneteket lehet elhelyezni.
Érdekesen alakulnak a temetkezési szokásokkal kapcsolatos arányok. Hányan viszik például haza szeretteik hamvait? – erre a kérdésre is kerestük a választ. Ez a szokás mára eléggé elterjedt. A temettetők 20 százaléka viszi haza a hamvakat, majd nyilatkozik arról (mert előírják a szabályok), hogy gondoskodik a földi maradványok méltó elhelyezéséről.
– A rokonok vagy a leszármazottak azt csinálnak a hamvakkal, amit akarnak, de dokumentációs kötelezettségeiknek eleget kell tenniük – fogalmazott Gőcze Edit. – Az urna elhelyezésével kapcsolatos adatot az elhunyt lakóhelye szerinti temetőben őrzik. Azért van rá szükség, hogy ha keresnek valakit mondjuk Amerikából, lehessen válaszolni.
A koporsós temetések aránya ott, ahol a világűrbe is el lehet juttatni a hamvakat, 10 százalék körül van. Ez Budapesten az irgalmatlanul magas sírhelyárak miatt visszaesett, vidéken a becslések szerint 25-30 százalékos, a falvakban sok helyen még mindig 60 százalék fölötti. Az alternatív temetési szolgáltatások az állami temetkezési vállalatok üzletét rontják, de hát ők srófolták a sírhelyek megváltási költségeit elviselhetetlenül magasra.
Amikor egy temetőben, nem kiemelt helyen 140 ezer forintba kerül a 4 urna és 2 koporsó elhelyezésére alkalmas sírhely, amelyet 25 évenként újra kell váltani, senki se csodálkozzon az új formák elterjedésén.
A repülős temetések aránya sem alacsony, már túllépte az 5 százalékot. Sokan fölfedezték azt is, hogy temetői temetésnél, ravatal nélküli búcsúztatás rendelésekor, durván 50 ezer forinttal csökkenthetik a költségeket. Sokan nem tudják egyébként (mert nem mondják el nekik a temetőkben), hogy akár a temetkezési vállalkozás e célra kialakított helyiségében is lehet ravatalozni, nem szükséges a temető szolgáltatásait igénybe venni.
Az is előfordul, mert azért a temetés különösen a nagyvárosokban eléggé nagy üzlet, hogy a hamvasztás és temetői szórás a vállalkozónál a téli időszakban 162 ezerből kijön, miközben a temető 170 ezer fölött kínálja ugyanezt a gyászolóknak. Felléphetnek hasonló különbségek a hamvasztás költségeinél is, ilyet csakis temetkezési vállalkozótól lehet megrendelni. A kérdés, hogy a sírhelyekkel, kellékekkel okosan gazdálkodó temető (a bejáratott műköves kapcsolataival) vagy a vállalkozó akar-e „többet kaszálni” a gyászolókon. A harc élesedik, a küzdelem kemény.
A „Túlvilág Lakópark” egyre népszerűbb
A debreceni köztemetőben lévő „Túlvilág Lakóparkra” több mint tíz éve csodálkoztam rá először: az tűnt föl, hogy a temető bejáratának közelében, a ravatalozótól nem messze olyan sírok vannak, amelyeken első pillantásra látszik, hogy nagyon-nagyon sok pénzbe kerültek. Ezek a – szaknyelven szalagsírboltnak nevezett – temetkezési helyek közös betontalapzaton állnak, ahová kicsiny lépcső vezet föl, így a látogatóknak rossz, esős időben nem kell sárban taposniuk ahhoz, hogy szeretteik nyughelyéhez eljussanak.
A szalagsírboltok feltűnően elegánsak, feltűnően tiszták, és feltűnően: egyformák. Mindegyik alacsony kripta, amelyet egy-egy nagy méretű, lapos kőlap takar le. Nem olcsó műkőből, hanem gránitból, s egyfajta márványszerű anyagból készültek, de a feliratok sem hétköznapiak: divatos betűtípussal íródtak, már az első látogatásom során is fölismerem a mundialt, amely finom, legömbölyített és helyenként levágott vonalú, mégis lendületes, fiatalos betűtípus. Összességében igen exkluzív, ízléses nyughelyek, ahol nem engedik meg az extravagáns kilengést – nagyon csodálkoztam, hogy az egyik síron rajtahagyták az elhunyt arcképét, amelyet egyszerű, fehér papírlapra nyomtattak, de legalább színes nyomtatóval.
Több mint tíz évvel ezelőtt egy barátom mutatta meg nekem ezeket a szalagsírboltokat, s azt mondta: tudomása szerint a temetőbe járók nevezték el ezt a fertályt „Túlvilág Lakóparknak”. Merthogy itt is úgy elkülönülnek a gazdagok a „pórnéptől”, mint ahogyan a városokban a zsúfolt lakótelepektől a villanegyedek. E sírhelyek már akkor is legalább másfél millió forintba kerültek, ráadásul itt nem elegendő huszonöt évre megváltani a helyet: legalább hatvan évet kell kifizetni.
A tíz évvel ezelőtti élményekhez képest nem történt túl nagy változás, hacsak az nem, hogy a debreceni köztemető még nagyobb és még szebb lett. Maga a „Túlvilág Lakópark” is jelentősen bővült: évtizeddel ezelőtt még csak két sorban helyezkedtek el ezek a nagyon drága sírok, ám azóta a „kiemelt részleg” nagysága megduplázódott: ma már öt sorban láthatunk „szalagsírboltokat”. Népszerű parcella, ami érthető, hiszen eléggé közel van – a kijárat. (Kácsor Zsolt)
Budapesten jelenleg 15 nagy temetőt üzemeltet a Budapesti Temetkezési Intézet Zrt., a legnagyobb az Új köztemető Rákoskeresztúron, amely 207 hektáron terül el (az több mint 2 millió négyzetméter). A temetők összterülete 520 hektár, ha egymás mellé tennénk őket, közel akkora területet kapnánk, mint az V–VI. kerület. A temetők „lakói” ráadásul többen vannak (2,5-3 millió elhunyt), mint az élők. A különleges helyzetben lévő Fiumei úti Sírkert az 1870-es években létesült, jelenleg egyébként ez az egyetlen állami temető Budapesten.
– Budapesten évente 22-24 ezer ember hal meg, a temetési szolgáltatások jegyzéke alapján 13 ezer elhunytat helyeznek el a hozzátartozók a temetőkben – felelte kérdéseinkre Tóth Gábor, a BTI Zrt. szolgáltatási igazgatója. – A koporsós temetések az összes temetés 18 százalékát teszik ki, 82 százalék a hamvasztásos elhelyezések aránya. Ez a múlt század hetvenes évtizedében fordult meg. A hamvasztást 1963–64-ben vezették be, addig ellenezték az egyházak (érdekes, de ma, amikor vallásosabbnak „tűnünk”, mint harminc évvel ezelőtt, nagyjából fele-fele a polgári és az egyházi temetések aránya).
A szórást 1983-ban engedélyezték, az urnák hazavitelére 1984 óta van lehetőség. Az olcsóbb temetkezések iránti igény általában a válságos időszakokban erősödött, a hamvasztás felé való elbillenést is a pénztelenség generálta. A mostani válság a hamvak hazavitelét erősítette. Minden tízezer elhunyt hamvai közül ezret visznek el a hozzátartozók, hogy aztán a végtisztességről otthon (vagy máshol) gondoskodjanak. Tóth Gábor tapasztalata, hogy
a gyászolók anyagi megfontolásból viszik haza a hamvakat, így a temetés költségei „megúszhatók” 100 ezer forintos költség alatt.
A szórásos temetés alapáron 150 ezer forintba kerül, a kellékeket is beleszámítva másfajta temetésért ki kell fizetni a 200 ezer forintot. A sírhelymegváltás jelenleg 25 évre szól, 120 ezer forint az alapár, a felső határ a csillagos ég. A kripta, amely több millió forintos kiadást jelent, 60 évre váltható, az urnás temetési hely 10 évre. A lejárt sírhelyekre vonatkozó információt a temetkezési vállalat ajánlott levélben juttatja el a fellelhető megrendelőnek. Ez persze nem olyan egyszerű, mert 25 év alatt sokan elköltöztek régi lakhelyükről, és nem lelhetők fel.
A levelek 40 százaléka nem ér célba – mondta Tóth Gábor, és hozzátette, e probléma feloldására vezették be a matricázást: a síron, jól látható helyen figyelmeztetnek a határidő lejártára. A hozzátartozók ezután akár e-mailen is intézhetik az újraváltást. A temetkezési szokások változásai (koporsó helyett urna, szórás és hazavitel) azt eredményezik, hogy felszabadulnak a sírhelyek, és jó ideig nem lesz szükség új temetőkre. A Fiumei út eleve jó helyzetben van, mert Rákosi Mátyás 1953-ban bezáratta a nagyközönség előtt, kádertemetőt képzelt ide, amely 1993-ig működött is, a robusztus síremlékek mellett parkok kialakítására is lehetőség nyílott.
Egy sor
A vázákkal kezdődött. Nem sokkal azután, hogy szokásba jött Pesten a szórásos búcsúztatás, megjelentek a vázák is. Eleinte csak néhány szál virág kókadozott a szóróparcella körül, aztán jöttek a karcsú fém- meg kerámiatartók, bennük az örökké éppen kibomlani készülő műrózsa, és egy idő után látszott, hogy a serény iparosok is ráleltek a piaci résre, mert hamarosan a vázával egybeforrt a lényeg. A névtábla az évszámokkal.
 |
| Móricz-Sabján Simon |
Volt idő, hogy a Fiumei úton a ravatalozó előtt lépni sem lehetett a vázáktól. Gondolom, ezt látva döntött úgy a temető vezetősége, hogy mederbe tereli a spontán népszokást: azóta állnak márványsztélék a szóróparcella túloldalán, és bárki megvásárolhat rajtuk egy sort. Egy név és két dátum.
Hogy legyen hol emlékezni, még ha sír nincs is. Elvégre ez a szórás lényege. A szórásé, amely gyakran a végakarat része – és ezt a kívánságot nem szokás, nem illik semmibe venni. A hozzátartozóknak így nem marad más, mint a hely nélküli emlékezet. Vagy egy váza. Vagy legalább egy márványoszlop egyetlen sornyi felirata. (N. K. J.)
Negyven éven át csak a rátemetéseket engedélyezték. A temetkezési vállalat évről évre elkészíti sírhely-gazdálkodási tervét, amelyben megjósolják a felszabaduló helyek számát, erre alapozzák az üzleti tervet is. Miután évről évre több hely szabadul fel, a parcellákat áttervezik. A meg nem váltott koporsós helyekre két-két urnás temetkezési helyet kalkulálhatnak. Eléggé meghökkentő, de a sírhelyeket egyre kevesebben váltják újra. Ilyenkor a holtak földi maradványai közös sírba kerülnek, de alkalmazzák a „lemélyítés” technikáját is akkor, ha a hozzátartozók 25 év után nem jelentkeznek.
– A budapesti köztemetők koncepciós tervében, amely a 2000 és a 2010 közötti helyzetet vette alapul, az szerepel, hogy a városban legalább száz évig nem lesz szükség új temetőre, mert tovább fog csökkenni a hagyományos temetések száma – szögezte le Tóth Gábor.
– A temetők tehermentesítését eredményezik az altemplomi temetkezések, és az alternatív temetkezéseknek is létjogosultságuk van. Nagyon emberi például az erdei temetés, amivel csak azért nem foglalkozunk, mert a sírhely fölé ültetett fáról gondoskodni kellene, ez pedig másfajta felelősséget jelent.
A törvény egyébként nem szabályozza agyon a temetés módját,
annyit ír elő, hogy lebomló anyagot kell a földbe temetni.
Fémbetétet például nem lehet a koporsóba elhelyezni, ahhoz már kripta kell(ene). Elvileg arra a temetkezési módra is lehetőség nyílna, amelyet egy korábbi cikkünkben az eutanázia szakmai kérdéseivel is foglalkozó Bitó László élettanprofesszor javasolt: egyszerű gyolcsban, összehengerítve lehetne eltemetni az elhunytat, s fölé fát kellene ültetni. A mozlim világ kultúrájában él ez a gyakorlat, a zsidó hagyományok is az egyszerű faládát részesítik előnyben a díszes koporsó helyett.
A hamvasztással és a szintén lebomló urnás temetkezéssel annyi a gond, hogy eltűnik a DNS, azonosításra mégis szükség van. Az urnába ezért nem lebomló betét kerül megfelelő azonosítási kódokkal. Itt jutunk el ahhoz a parcellakataszterhez, amelynek előmunkálatait már megkezdték a budapesti temetőkben. A tervek szerint öt év múlva internetről lekérdezhető formában is meg lehet keresni a temetőben történt elhelyezés alapján az elhunytakat, az adatbevitel persze elképesztően sokba kerül. Ezzel kapcsolatban aztán felmerül egy másik megoldatlan probléma.
|
Egyre kevesebb a koporsós temetés
Népszabadság/archív |
1983-tól 2013-ig nem szabályozták az urnák hazavitelét, csak két éve kötelező a temetőben nyilatkozni arról, hogy a leszármazottak hová vitték a hamvakat. A harminc év alatt százezres nagyságrendben tűntek el az elhunytak maradványai. Egyesekről ma sem lehet tudni, hogy földi maradványaik hol vannak. Vannak úgynevezett „hányódó” urnák is.
Évente 10-12 alkalommal „kerül elő” egy-egy elhunyt földi maradványa elhagyott lakásokból, a bulvárhírek között olyat is találtunk, hogy kukában találtak urnát.
A temetők egyikében már előfordult, hogy valaki bevitte a hamvakat tartalmazó urnát a temetőbe, s letette egy idegen sírra. – A kód segítségével meg tudjuk állapítani, kinek a hamvairól van szó, de nem szoktunk feljelentést tenni – mondta Tóth Gábor. A gyászolók szeretik hamar letudni a gyászt. Az elhunytak nagy része (70 százalék) kórházban fejezi be földi pályafutását, a család sokszor nem találkozik a halál testi valóságával. A család egy steril folyamat végén kézhez kap egy urnát, nincs lehetőség az érzelmes gyászra, amit különben maga a modern ember el is utasít, mert szereti, ha „flottul” mennek a dolgok.
Sokan fölvetik például, hogy ne is kelljen bemenni a temetkezést személyesen elintézni, lehessen mindezt megtenni interneten is. A gyászszertartás kellékeit például már ki lehet választani otthonról, ami eltávolítja a gyászolókat a halálélménytől. Többen felismerték már ezt. A Polcz Alaine által alapított Napfogyatkozás Egyesület feladata a gyászolók segítése és a gyász kérdéseinek vizsgálata. Az a meglátásuk, hogy Magyarországon az emberek többsége a gyásszal kapcsolatban igen gyér, helyenként téves ismeretekkel rendelkezik.
A gyászkultúra elhalványult, a gyászolás hiánya csábítóvá vált, miközben a fel nem dolgozott súlyos veszteség jelentős nyomokat hagy a hozzátartozókban.
Az egyesület gyászcsoportvezetőket képez, ezután önkéntes munkát végez. A cél, hogy minden nagyobb településen, a fővárosban minden kerületben legyen ilyen csoport. Singer Magdolna, az egyesület vezetője szerint a gyászcsoportok hatékony segítséget nyújthatnak.
A Hétvége mellékletből ajánljuk
Sokan úgy képzelik, egy ilyen helyen csak felerősödik a fájdalom, de ez tévedés, éppen ellenkezőleg, a résztvevők már az első alkalom után úgy érzik, hogy van remény, van kiút a gyászból. A sorstársi közösségben átélhetik, hogy nincsenek egyedül, hogy elfogadásra találnak érzéseik, bármilyenek is legyenek azok. A csoportvezető által javasolt gyászfeldolgozást segítő feladatok pedig további segítséget nyújtanak a harag, a bűntudat, a befejezetlenség és egyéb kínzó érzések oldásához.
Megtartó emlékezet néven bárki szeretteinek, barátainak, kollégáinak vagy a példaképének is emléket állíthat egy új internetes honlapon. A halottak napján akár otthon is elhelyezheti bárki az emlékezés virágait és virtuálisan még gyertyát is gyújthat anélkül, hogy felkeresné a sírhelyet a temetőben. Ehhez nem kell mást tennie, csak regisztrálnia a pastroot.hu oldalon. Polcz Alaine szerint „a modern társadalom nem tud mit kezdeni a halálélménnyel, a halálra való készülődéssel. Ennek oka nyilvánvalóan az, hogy az a feszültség, amire nincs megoldás, elfojtásba kerül”. Ennek a leküzdésében is próbál segíteni az új honlap.
Kegyelet az erdő mélyén
Nem koszorúkkal érkeznek a hozzátartozók az agostyáni kegyeleti erdőbe. Pár szál virággal, ritkább esetben egy csokorral, művirágot soha nem hoznak. Ki is vetné magából a környezet: a tölgy, a bükk, a kőris, a cser, a gyertyán, a juhar, melynek gyökerénél halottak pihennek. Tata közelében, a Gerecsei Tájvédelmi Körzet határában őrzik az idetemetett hamvakat.
A Természetes Életmód Alapítvány kuratóriumának titkára, Czumpf Attila nem először fogalmazza meg lírai tapintattal, hogy mi is az a kegyeleti erdő, amelyből Európában mindösszesen két hálózat létezik: a németországi Friedwald, valamint az osztrák Pax Natura. „Amíg a Nap süt, a fű nő, és a vizek folynak, itt békében nyugodhatnak halottaink.”
 |
A fák egy részén apró fémtábla jelzi diszkréten a gyökereiknél nyugvó halott nevét
Móricz-Sabján Simon |
Az országban elsőként, a 24 éve működő agostyáni ökofalu részeként élő félhektáros erdő fogadja be a hamvakat. Az alapítvány nem temetkezési vállalat, az agostyáni természetes temetőnek az osztrák temetkezési társaság magyarországi cége lett a partnere. A természetes és méltóságteljes környezetben igény esetén szertartás keretében vagy anélkül teremtik meg a lehetőséget földi léttől való elbúcsúzáshoz. A hamvakat pár hét alatt lebomló urnában helyezik el.
A halálra készülő emberek közül sokan maguk választják ki a fákat. Körbejárják többször az erdőt, esőben és napsütésben, hallgatják a szél suhogását és a közeli folyó csobogását, átgondolják addigi életüket, aztán megkeresik azt a fát, amelyet valami miatt közel állónak tartanak saját sorsukhoz, személyiségükhöz, életükhöz. Van, aki a sudár, többi fölé magasodó fát választja. Mások a szerényebb, többfelé elágazó fát nézik ki maguknak.
– Bele kell látnunk a fába az életünket – nézelődik egy nyugdíjas pár.
– Nem lesz könnyű – mondja a rekedt hangú férfi.
– Háború, hadifogság, meg nem született gyerek, egy felfordult világ, amiben mi már nem érezzük magunkat otthon…
– Az egész történelmet kellene belelátni valamelyik fába – veszi vissza a szót az asszony, aki nyugdíjas koráig tanítónőként kereste a kenyerét.
– Sok száz gyerekem volt, de saját egy sem – állapítja meg szárazon. – Kire számíthatnánk, aki a sírunkat gondozza? Itt meg majd megőriz bennünket a természet, olyanná formál az Isten, amilyennek ő szereti a halottait.
A fák egy részén apró fémtábla jelzi diszkréten a gyökereiknél nyugvó halott nevét. Mások szeretnének névtelenül pihenni az idők végezetéig. Az agostyáni emlékerdő az idősek számára ismerős, egykori rádiós hangjátéksorozatba, a Szabó családba is belekerült Bakonyi Péter, a történet írója kérésére. A történet akkor elhunyt egyik ismert szereplőjét itt temették el, s ezt a rádiójátékba is beleírták.
A hatályos magyar törvények engedélyt adnak arra, hogy megfelelő feltételek esetén erdőben temessék el a hamvakat, amennyiben annak tulajdonosa ahhoz hozzájárul. Az agostyáni erdőnek ez a része 2014-ben favágástól mentes örökerdő besorolást kapott. Kilencvenkilenc évre meg lehet váltani a sírhelyek rendelkezési jogát. Látunk fát, melyet vékony gyászszalag ölel körül. Az fogja a törzséhez gazdájának kedvenc sétálóbotját. Nemcsak magyarok nyugszanak itt, hozatnak haza hamvakat a világ több országából is. Ezzel együtt a kegyeleti erdő egyáltalán nem zsúfolt, sokáig válogathat az, aki itt képzeli el magának a túlvilágot.
– Édesapámnak keresünk fát – mondja egy férfi, aki feleségével karonfogva lépeget a vizes avarban. – Olyan kórban szenvedett, hogy pár perc alatt felejtett el mindent, muszáj volt kimozdítani a falujából, a részben saját kezével épített családi házból, s behoztuk a tatabányai panelünkbe. Még ott is mindig eltévedt szegény, de ha megvilágosodott, azt mindig elmondta: legalább ne ilyen betonskatulyába temessetek, holtomban hadd járjon át a szél. Az újságban olvastam a kegyeleti temetőről, eljöttünk megnézni. Méltóbb helyet még nem találtunk egy szeretett halottnak. (Hajba Ferenc)
