galéria megtekintése

Gömöri leköszönt, Deutsch beköszönt

5 komment


Boda András

Nem történt fordulat a hetek óta botrányoktól hangos Magyar Paralimpiai Bizottságnál (MPB) a péntek délutáni rendkívüli közgyűlésén, elmaradt a teljes megújulás jegyében meghirdetett bizalmi szavazás az elnökség tagjairól.

Így pedig Gömöri Zsolt leköszönt elnök egyedüliként bukott bele a pénzügyi botrányokba, Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő – ahogyan azt lapunk napokkal ezelőtt előrevetítette – maradt alelnök, sőt, egy elnökségi taggal együtt, lényegében ügyvivőként láthatja el a vezetői feladatokat.

Teknős Miklós / Népszabadság

A csöndes váltásra azért kerülhetett sor, mert kisebbségben maradtak azok a parasportolók, edzők, sportvezetők, akik a bizottság teljes tisztújítását szorgalmazták azóta, hogy nyilvánosságra került: az elnök hitelének végtörlesztésére, szponzorpénzből – nem mellesleg: Deutsch Tamás alelnök javaslatára – hárommillió forint vissza nem térítendő támogatást adott a testület, úgy, hogy nem is volt rászorulva Gömöri Zsolt, hiszen a szponzorpénzek után jutalékot vett fel, kapott jutalmat, cégautót, benzinpénzt, és saját cége szerződésben állt a maga vezette bizottsággal.

 

Azt hangoztatva, hogy jogszerűen járt el mindenben, az elnök az utolsó pillanatig harcolt igazáért, ám végül – miután már Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és Borkai Zsolt MOB-elnök is távozásra szólította fel – egyre fogyott körülötte a levegő. Végül kénytelen volt vállalni, hogy bizalmi szavazást tartsanak a teljes elnökségről.

Erre azonban nem került sor: időközben ugyanis

egyfajta „problémamegoldóként” színre lépett Szabó László

– aki korábban, Deutsch Tamás minisztersége idején a tárcavezető helyettes államtitkára volt –, és gyors, titkos háttéralkuk sorával próbálta „elsimítani” az ügyet. A sportvezető, aki ma a Fogyatékosok Országos Diák- és Szabadidősport Szövetségének elnöke, és a MOB Fogyatékosok Sportjáért Felelős Szakmai Tagozatának tagja, napok alatt elérte, hogy Gömöri Zsolt lemondjon, a pénteki rendkívüli közgyűlésen pedig tegyenek le a bizalmi szavazásról, és később alkalmasabb körülmények között tartsák meg a tisztújítást.

Pénteken minden Szabó tervei szerint alakult. A testület 28 igen és 11 nem szavazattal letett arról, hogy Deutsch Tamásról és az elnökség többi tagjáról bizalmi szavazást tartson.

Mindezek után a már leköszönt elnök kapott szót: bár a lemondását nem személyesen jelentette be kedden, ezt Szabó Lászlóra bízta, most vállalta a nyilvánosságot. Gömöri Zsolt a 2007 és 2015 közötti időszakot értékelve hosszú perceken át méltatta önmagát, majd röviden beszélt a „médiában keringő hecckampányról”, amely kikényszerítette a lemondását.

Fotó: Teknős Miklós / Népszabadság

A lejárató kampányról beszélt – még a közgyűlése kezdete előtt – Deutsch Tamás is, aki kérdésre válaszolva azt mondta: nem érzi felelősnek magát a történtekért, nem mond le, sőt, úgy érzi, ő maga inkább a botrány csillapítójának számít.

Az alelnököt – már mint a testület vezető tisztségviselőjét – a sajtó képviselői a közgyűlés után is kérdezték volna, ám erre nem volt lehetőség. Deutsch ugyanis egy mellékajtón keresztül távozott, amíg Szabó László nyilatkozott.

Szabó egyébként lapunk kérdésére azt mondta, a harminc napon belül esedékes tisztújításon a jelenlegi állapot szerint csak új elnököt választanak. A sportvezető arra a kérdésünkre, hogy indul-e az elnöki posztért, azt mondta: „Semmit nem tartok kizártnak.”

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.